Sport

„Könnyek között búcsúztam el” – váratlanul felmondott a magyar pólócsapat edzője

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Hétfőtől nem az egyik leghetetségesebb fiatal edző, Szűcs Levente irányítja a vízilabda ob I-ben szereplő BVSC-t. Erről a klub számolt be a hétvégén egy szűkszavú közleményben, amelyben megjegyezték: Szűcs úgy érezte, hogy a „bizalomvesztés és a szakosztályvezetéssel kialakult kapcsolata miatt nem tudja ellátni a munkáját hasonló színvonalon a jövőben”, így kérte szerződése azonnali felbontását, amit sajnálattal, de elfogadott a vezetőség. Az utódja Kemény Dénes fia, Kristóf lesz.

Az edzővel a vlv.hu készített interjút, amiben elmondta, a vezetőségből Dabrowski Norbert és Mészáros Csaba a szezon első két mérkőzése után közölték vele, hogy nem szeretnék, ha ő vezetné tovább a csapatot. Másik két elnökségi tag azzal érvelt, hogy nem szokásuk az idény közben váltani, majd az eredmények ismeretében tárgyalják újra a dolgot. Szűcs a történteket nem igazán tudta megemészteni, és úgy érzi, a miértre sem kapott igazán választ.

A kommunikáció ettől kezdve természetesen nem volt a régi.

Aki ismer, tudja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítok a személyes emberi kapcsolatoknak. Amikor emberileg ekkorát csalódik valaki, nehézzé válik a kommunikáció szakmai téren is. Az is lehet, hogy én sértett emberként viselkedtem, a másik fél is érezhette sértettnek magát, de az biztos, hogy a párbeszéd ebben a helyzetben már nem ugyanolyan volt, mint korábban” – mondta.

Csapatának nem beszélt erről, teltek a hónapok, majd hallotta, hogy „a háta mögött” tárgyalnak a kiszemelt játékosokkal, rákérdezett, és ezt megerősítették neki. Aztán ismét leült az elnökséggel beszélni, ahol akkor is elhangzott, hogy Dabrowskiék nem szeretnék, ha ő irányítaná tovább a felnőttcsapatot, az országos bajnokságban szereplő gyermekcsapatot bízták volna rá. Amikor az okokról lérdeklődött, az volt a válasz, hogy sértett emberként viselkedett, és hogy szakmailag nagyon ellentétesek az elképzeléseik. Szűcs ekkor úgy érezte, szélmalomharcot folytat, ilyen körülmények között pedig nem lett volna képes tovább dolgozni, azt viszont nem akarta, hogy ez hatással legyen a csapatra.

Megtörtént, ami megtörtént. Ezt a nagyon nehéz döntést meghoztam. Könnyek között búcsúztam el a csapattól, most megpróbálok pihenni, regenerálódni, minél több időt a családommal tölteni.

Természetesen vannak már megkeresések, de nem akarok elhamarkodottan dönteni, illetve most szeretnék tényleg feltöltődni, hogy utána újult erővel vághassak bele bármibe. Nem szeretnék a vízilabdától elszakadni, az biztos” – mondta a vlv.hu-nak.

A portálnak a klub is eljuttatott egy közleményt, amit kiraktak a honlapjukra is, és amit Mészáros Csaba jegyzett. Ebben az szerepel, hogy az előző, világjárvány miatt megszakadt szezonban nem érték el a minimális célt, a nyolc közé kerülést, így az alsóházba kényszerültek volna. Ekkor úgy döntöttek, a hosszú távú jövő érdekében új alapokra helyezik a szakmai munkát, ennek volt az első lépése Dabrowski Norbert kinevezése, mint szakosztály-igazgató.

„Őt nem kell bemutatni a vízilabda kedvelőinek, hiszen játékosként háromszoros magyar bajnok volt a BVSC-vel, edzőként pedig a világbajnok magyar válogatottnak volt másodedzője, továbbá az Egerrel magyar bajnokságot nyert, és egyébiránt okleveles szakedzői végzettséggel rendelkezik. A felnőtt csapat új igazolásai is már az ő útmutatásával és segítségével történtek. Tavaly nyártól elkezdődött egy magasabb szintű szakmai munka, amely a teljes női, férfi utánpótlást és a felnőtt csapatokat is érintette. Ezzel a munkával jelenleg is maradéktalanul elégedett a szakosztály vezetése.

Szűcs Levente ezt a munkát kérdőjelezte meg, és nem volt hajlandó elfogadni azt. Az edző a kialakult helyzetre hivatkozva felmentését kérte a további munkavégzése alól.

Ez a döntése minket is váratlan helyzet elé állított, ezért határoztunk úgy, hogy a jelenlegi másodedző látja el a továbbiakban az ob I-es csapat irányítását” – olvasható a klubhonlapon a BVSC közleménye, akik megjegyzik, az ügyben nem kívánnak többet nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik