Istenem, országom
Egyetemekről és különféle filmes képzésekről kikerülő diákfilmeket nézve általában hamar kiderül, hol mire tanítják a hallgatókat. Egy időben viszonylag kiszámítható filmes nyelven – pontosabban két-három nyelvváltozatban – fogalmaztak a Színművészeti Egyetem hallgatói, de a MOME animációs, sőt talán még a Metropolitan Egyetem műfajkísérletek iránt nyitottabb oktatói gárdájának is világosan ott a keze nyoma az intézményeikben készülő filmeken.
Sólyom Kristóf ELTE-s tanulmányai után a Freeszfe író osztályába nyert felvételt, ahol mások mellett Németh Gábor, Kemény Lili és Sipos Balázs tanította.
Több tér nyílik az asszociatív filmkészítésre, a cselekmény (milyen cselekmény?) lelassítására, más művekkel folytatott párbeszédre, egyáltalán valamiféle saját művészi gondolkodásmód kidolgozására. De az is lehet, hogy egyetlen, ráadásul bevallottan álomnapló alapján rendezett filmből értelmetlen általános következtetéseket levonni.
Mindenesetre az Istenem, országom dokumentumszerű életképein egy francia tolmács beszélget egy szerelmespár tagjaival, töredékes, esszéfilmszerű kommentárt adva az ukrán háborúról vagy A varázsfuvola értelmezéséről. Szerencsére Barna Máté operatőr nem intellektuális képzettársításokban, hanem képekben gondolkodik, és természetességükben lírai pillanatokat kap el a forgatási helyszínen, Újpalotán.
Flódni
Kenéz Ágoston bábanimációt élőszereplős felvételekkel kombináló filmjéről az utóbbi évek legnyomasztóbb bábfilmje, az Anomalisa juthat eszünkbe. Charlie Kaufman filmjében találkozhattunk ennyire kisszerű és emberi bábokkal.
