Sport

Magyar jó tanács is kellett Duplantis világrekordjaihoz

Armand Duplantis hétéves kora óta sorra döntögeti a rúdugrórekordokat: 10 évesen 386, 14 évesen 475, 20 évesen pedig – egy hatéves világcsúcsot megdöntve, majd a sajátját is megjavítva – már 618 centimétert tudott ugrani. A svéd világklasszis apja, Greg Duplantis is kiváló rúdugró volt, de hogy a fia még jobb legyen, már négyévesen megismertette vele a sportágat – egy magyar edző, a vb-ezüstérmes Bagyula István mesterének a javaslatára.
Korábban a témában:

„Az amerikai versenyeket Bagyula mind megnyerte, és az apját, Greget is megverte, aki egy komoly rúdugró volt. Az apja rengeteget faggatott Bagyuláról, és lehet, megfészkelt benne a gondolat, hogy a tanítványom nagyon korán megismerkedett a sportággal. Bagyula hét, Duplantis pedig négyéves korában kezdte el a rúdugrást” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Etédi Endre mesteredző, Bagyula István korábbi trénere.

Egy hét alatt kétszer is megdőlt a férfi rúdugrás világcsúcsa
Armand Duplantis döbbenetes formában versenyez.

Az 1991-ben – Szergej Bubkától mindössze öt centiméterrel elmaradva – világbajnoki ezüstéremig jutott Bagyula István azóta az atlétikától távol került, az ugrástól azonban nem, csakhogy már nem rúddal, hanem krosszmotorral próbál minél magasabbra kerülni szabadidejében.

„Kétségtelen tény, hogy én nagyon korán kezdtem, és ez jó dolog volt. Az pedig, hogy Duplantis még korábban kezdte, nyilvánvalóan megmutatkozik ebben a mostani eredményben, hiszen ő már gyakorlatilag most egy teljesen kiforrott rúdugró.

Nekem 13 évesen már volt 430-am, neki 415-je, és itt jön egy hatalmas ugrás, ő 14 éves korában 475-öt ugrott, én 463-at. Innen gyakorlatilag az előny behozhatatlan.

Olyannyira, hogy az sem segítene, ha például egy magyar versenyző megkapná Duplantis rúdját.

„Hiába fognám meg én az ő rúdját egy olyan magasságon, ahol ő fogja, visszaesnék, nem lennék képes fölugrani vele – magyarázta a Sport24-nek Barcsay Csanád, a TFSE fiatal rúdugrója.

„Ehhez kell egy olyan fizikai adottság, amellyel képes beesni, és elérni azt a beállási távolságot, amellyel fel tud ugrani. Most ha Duplantis javul fizikálisan és esetleg még magasabban egy keményebb rudat meg tud fogni, az megjelenhet az ő magasságában is. Akkor akár 620-at is ugorhat.”

Duplantis tehát ma már papíron a 35 alkalommal világrekordot döntő Szergej Bubkánál is jobb.

„Duplantisnak úgy tűnik, hogy nincsen gyengéje, kivéve az az aspektus, hogy ha Bubka technikája tökéletes, azt azóta sem tudja senki. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy semmit nem csinál rosszul, de semmit nem csinál a legjobban. Annak idején, amikor Renaud Lavillenie világcsúcsot ugrott 616-tal, akkor én megkockáztattam, hogy nem lesz belőle sorozat. Ebből lehet, hogy lesz sorozat. Egy centikre lehet számítani, minden egyes alkalommal, amikor csúcsot dönt, akkor valószínűleg egy centivel fog javítani. Hogy ezt meddig tudja vinni, azt senki sem tudja” – vélekedik Bagyula, aki szerint a tökéletes és utánozhatatlan technikája miatt továbbra is Bubka számít a világ legjobb rúdugrójának.

Kiemelt fotó: ANDY BUCHANAN / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.