A következő élő közvetítés része Szenzációs feltámadással jutott tovább a kézilabda-válogatott az Eb-n

Szenzációs feltámadással jutott Eb-középdöntőbe a kéziválogatott

Szenzációs rajtot vett a magyar csapat, Mikler Roland minden lövést védett, ami kaput talált, elöl pedig szépen jöttek a gólok, hat perc alatt már 3-0-ra vezettünk. Sajnos az izlandi balszélső, Gudjon Sigurdsson elkapta a fonalat és Aron Pálmarssonnal felhozták a skandinávokat, sőt egy tízperces magyar gólcsenddel teljesen átvették a vezetést. Ami nagyobb baj, hogy az irányítást is, a magyar csapat kapkodott és támadásban több hibát is vétett, ami Izland ellen nem fért bele. Az első félidő hajrájában már öttel is vezetett az ellenfelünk, de Bóka Bendegúz gyors duplájával 12-9-re olvast az izlandi előny, ami adott némi reményt a folytatásra.

Nehezen indult a második félidő, de Balogh Zsolt rendre megtalálta Bánhidi Bencét, a beálló pedig szépen megszórta az izlandi kaput. Szerencsére Mikler újra fontos pillanatokban védeni tudott, az izlandiak viszont bele-belebakiztak a támadásokba, így apránként feljöttünk és ami nagyon jól jött nekünk, hogy eközben a skandináv kapusoknak nem ment igazán a játék.

A skandinávok nehezen ocsúdtak föl, a mieink közül viszont többen is feljavultak, főleg Szita Zoltán lövései ültek jobban, ami annyira demoralizálta Izlandot, hogy a Balogh, Bánhidi duó vezérletével elhúztunk és a hajrára már három gól volt az előny, teljesen elbizonytalanodtak az izlandiak, össze-vissza dobálták a passzokat, így a végén kiütésessé vált a mieink sikere.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik