Sport

Kiesett a világbajnokságról a történelmet író női dartsos

Fantasztikus délutánt hozott a dartsvilágbajnokság pénteki játéknapja, amelyen újra tábla elé lépett Fallon Sherrock, az első női játékos, aki meccset tudott nyerni a férfiak között.

Itt az első női dartsos, aki meccset nyert a PDC-vébén
Jegyezzük meg a nevet: Fallon Sherrock.

Már a női játékos miatt komoly érdeklődést hozó meccset megelőzően is két óriási összecsapást látott a vébé közönsége. Először Simon Whitlock gyenge kezdés után 4-1-re legyőzte Mervyn Kinget, aztán jött az igazi krimi Daryl Gurney és Glen Durrant csatája. Ezen az meccsen 2-2-ig mindig az veszítette az adott szettet, aki nyitott, a rapszodikus teljesítményből végül Durrant tudott váltani és nagyon kiegyensúlyozott játékkal behúzta a következő két játszmát és 4-2-re nyert.

Ezután érkezett a vébé szenzációja, a már két győzelmet arató Fallon Sherrock. Ellenfele, Chris Dobey végig magasabb körátlagokat dobott, de pocsékul kiszállózott, amit Sherrock kezdetben kíméletlenül büntettett. A leglátványosabban ez egy 142-es kiszállóban mutatkozott meg.

A Dobey magas körátlagából adódó óriási nyomás kezdetben nem törte meg a női dartsost, aki egyébként szintén komoly mennyiségű 180-ast dobott, de több kiszállóba is belebakizott végül Sherrock, így 2-2-ig fej-fej mellett haladtak a versenyzők. Dobey egyszerűen nem fáradt, végig száz feletti körátlaggal támadott, amivel hátsó pályáról brékelt, feljavult a kiszállója is, amivel Sherrock nem tudta tartani a lépést.

Bár Sherrock a harmadik körben búcsúzott, így is remekül játszott a vébén és üde színfoltja volt a tornának.

Kiemelt kép: Jordan Mansfield/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik