Több szempontból is furcsa volt a dohai atlétikai világbajnokság. A sportolókat embertelen nagy küzdelemre készítő időjárási körülmények a külső helyszíneken, a nem túl ideális szeptemberi időpont, a többnyire ürességtől kongó – egyébként hűtött – stadion mind-mind negatívum, miközben rengeteg versenyszámban láthattunk tényleg világklasszis teljesítményeket, amik, ha nem is teljesen, de azért feledtetni tudták a rossz dolgokat. Magyarországot 17 atléta képviselte ezen a rendhagyó vébén, egy érmünk és összesen négy döntős szereplésünk volt.
- A kalapácsvető Halász Bence bronzérmet nyert – eredményét később megóvták a lengyelek, igazat is adtak nekik, de megtarthatta a harmadik helyét.
- A súlylökő Márton Anita sérülésből visszatérve lett ötödik.
- A gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert 83,42 méteres országos csúccsal biztosította a helyét a döntőben, ahol kilencedik lett.
- Nguyen Anasztázia távolugrásban 6,54 méterrel bejutott a fináléban és végül a 12. helyen végzett.
A négy döntős szereplésre korábban csak háromszor volt példa, 1991-ben, 2001-ben és 2003-ban. Az egy éremnél eddig csak négy alkalommal szerzett többet a magyar csapat a vébék 1983 óta íródó történetében – ugyanakkor két dobogós helyezés a legtöbb egyszerre, és az első szabadtéri világbajnoki aranyunkra is várni kell még.
Akkor ez most egy jó szereplés?
Arra, hogy 17 indulónkból négyen jutottak döntőbe, nem sokan kapják fel a fejüket. De azt azért hozzá kell tenni, hogy a magyar válogatott peches is volt. A dobogóra is esélyes hétpróbázó, Krizsán Xénia a vb előtt sérült meg, a 2017-ben 110 gáton bronzérmes Baji Balázs műtétei után nem tudta vállalni az indulást. A világbajnoki ötödik gyalogló, Helebrandt Máté nem bírta a dohai időjárási körülményeket és hordágyon vitték el a pályáról, míg a már említett Márton szezonját nagyban befolyásolta egy sérülés, szóval az ötödik helye jónak mondható. Az olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes Pars Krisztián elmúlt évei kihagyásokról és kokainhasználat miatti eltiltásról is szóltak, a selejtezőben kiesett – azóta átesett egy térdműtéten is.
„Tágabban kell nézni ezt a kérdést. Minden idők legjobb vébéje volt a dohai, még olimpiákon sem voltak ilyen eredmények. Ezt figyelembe kell venni a magyar csapat értékelésénél.
Ha így nézem, kimondottan jónak mondható a szereplésünk, mert nem csak egy-egy atléta szerepelt jól.
Például amikor 2012-ben Pars Krisztián olimpiai bajnok volt Londonban, akkor rajta kívül más még csak a 16 közé sem jutott” – mondta megkeresésünkre Spiriev Attila, aki 2012 és 2018 között volt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sportigazgatója.
Feltűnő, hogy ismét a dobószámokban remekeltünk, Halászon és Mártonon kívül nem volt magyar atléta, aki befért volna a legjobb nyolcba. Spiriev ugyanakkor megjegyezte, hogy a dobószámok leginkább a kalapácsvetésre szűkültek korábban is, abban voltunk mindig is kiemelkedően jók, úgyhogy ez is változott mostanra. Rivasz-Tóth szereplése már csak azért is remek, mert a hetvenes évek, az olimpiai bajnok Németh Miklósék óta nem nagyon hallatott magáról a magyar gerelyhajítás. Hogy mást ne mondjunk, a most 23 éves sportoló az első magyar, aki vb-döntőbe jutott ebben a számban.
Van, amire születni kell
Ahogy például úszásban, úgy atlétikában is a sprintszámok körül van a legnagyobb felhajtás, a magyar csapatba ugyanakkor egyetlen síkfutó sem került be. Spiriev Attila szerint ez olyan kérdéskör, amit reálisan kell megközelíteni.
„Nem túl píszí ez a vélemény, de sprintszámokban jól látható, hogy az amerikai, a karibi és a nyugat-afrikai atléták a jók, hosszú távokon pedig a kelet-afrikaiak. Már a születésnél eldől, mert egyszerűen jobbak az adottságaik.”
Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeket el kell engedni, aki van tehetség, azt igen is fel kell karolni. Csakhogy ezekben a számokban egy magyar atlétának sokkal nehezebb lesz kiugró és látványos eredményt elérnie. Ott van például Nguyen Anasztázia esete. A 26 éves magyar sportoló 100 méteren versenyzett, volt ifjúsági vb-n második a váltóval, döntőzött U23-as Európa-bajnokságon is. Az viszont már jó ideje látszott, hogyha sikereket akar elérni a felnőttek között, akkor váltania kell.
Még csak esélye sem volt arra, hogy kvalifikáljon a világbajnokságra, vagy annyit tudjon fejlődni, hogy ez egyszer sikerüljön neki
– így Spiriev, aki korábban maga beszélt Nguyennel és edzőjével a váltásról, azt mondta nekik, jó adottságai vannak ahhoz, hogy távolugróként legyen sikeres. Most a vébén be is jutott a döntőbe.
„Örült persze, de azért látszott, hogy csalódott, amiért belépett a harmadik, egyébként ígéretesnek tűnő kísérleténél. Szerintem ő akár hét méter közelébe is juthat idővel” – mondta Spiriev, és hogy elhelyezzük ezt a számot: 6,92 méterrel már ezüstérmet lehetett nyerni Dohában.
Lehetne sokkal rosszabb is
Spiriev Attila, mivel a szövetség sportigazgatója volt, elég közelről látta a magyar atlétikában zajló folyamatokat. Azt mondta, a mostani világbajnokság jó példa arra, hogy azok a szakágakra lebontott programok, amiket anno kidolgoztak, működnek, ennek az eredménye, hogy már több sportágban vannak jónak mondható eredmények. Korábban a tehetségek többsége elkallódott, ám az elmúlt pár évben jobban odafigyeltek rájuk és tudatosan építették fel a fiatalokat, ennek a jele, hogy a jelenlegi vb-keret magját már az 1993 és 1997 között született atléták adták.
A magyar sportba évek óta dől az állami pénz, az atlétika is 2013 óta kap juttatásokat, de Spiriev szerint más országokhoz képest még mindig keveset. És míg labdarúgásban gombamód szaporodnak a stadionok, addig az atlétika nem áll olyan jól a létesítmények terén: ugyan épült pár szabadtéri atlétikai pálya az elmúlt években, a MASZ korábbi sportigazgatója szerint ez csak a szükséges minimum, nem mellesleg az olcsóbb megoldás.
Jelenleg csak egy ilyen létesítmény van az egész országban, Budapesten, itt készül novembertől áprilisig a magyar atlétika teljes mezőnye. De az sem elég jó ahhoz, hogy akár egy közepes színvonalú nemzetközi versenyt rendezhessenek benne.
És még nem is a németeket hozom fel példaként, hanem a cseheket és a szlovéneket, akik ezen a téren is jóval előttünk járnak. 70-80 éves lemaradást kellene ledolgozni – ha ezt nézem, minden jó eredmény csoda.
Persze el lehet küldeni melegebb éghajlatra edzőtáborozni a kiemelt atlétákat, azonban még közülük is sokan tanulás vagy munka mellett sportolnak, többeknek családjuk is van, nem lehet elvárni tőlük, hogy hónapokat legyenek távol. Nyíregyházán épül egy fedett atlétikai központ, de az leginkább annak a régiónak lesz majd jó. Kéne egy Dunántúlra, és Budapestre is – a fővárosba inkább kettő.
Megoldás lehet még a 2023-as budapesti atlétikai-világbajnokságra épülő stadion és az ahhoz épülő gyakorlópályák, ám arra is csak akkor lehet majd alapozni, ha az a sportág kezében marad.
És természetesen az atlétika itthoni megítélésén a jó eredmények tudnak a legtöbbet javítani. Jövőre olimpia, két év múlva világbajnokság lesz, majd a már említett 2023-as budapesti vébé. A hazai versenyen a mostaniak közül Halásznak és Mártonnak is jó esélye lehet, sőt, akár Baji Balázsnak is, aki komoly térdsérülésen van túl, azonban, ha teljesen fel tud épülni belőle, az sem kizárt, hogy a mostani kihagyás miatt kicsit ki tudja tolni a pályafutása végét. Szerencsés esetben hozzájuk nőhetnek fel a most 20-23 évesek, és majd csatlakozhatnak be 2000 környékén született tehetségek – de éremesőt azért így sem reális elvárni.
Kiemelt kép: Nguyen Anasztázia a női távolugrás döntőjében a dohai világbajnokságon. Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj
