Sport

Nem tudta befejezni a magyar atléta a vébét, hordágyon vitték el a pályáról

Korábban a témában:

Helebrandt Máté orvosi ellátásra szorult az 50 kilométeres gyaloglásban vasárnap hajnalban a dohai atlétikai világbajnokságon, Venyercsán Bence 26. lett.

Az MTI tudósítása szerint a leghosszabb atlétikai táv férfi és női mezőnyét hasonló körülmények várták a Corniche sétányon, mint egy nappal ezelőtt a női maratonistákat, azaz 30 fok körüli hőmérséklet és magas páratartalom. A tengerparti kétkilométeres pályán 25 kört kellett teljesíteniük.

A két éve vb-ötödik Helebrandt hasonló taktikát választott, mint Londonban, kezdés után a mezőny második felében haladt, majd fokozatosan jött fel: 15 kilométernél a 32., féltávnál a 28., 30 kilométernél a 25., 35-nél a 23. helyen gyalogolt.

A 40 kilométeres eredményközlésnél azonban már nem szerepelt a neve, a magyar csapat csak azt látta, hogy hordágyon viszik el a pályáról és orvosi ellátásra szorult. A nyíregyházi versenyző teljesen kimerült, gyalogló szakszóval eléhezett.

„Aki kitalálta, hogy itt legyen a világbajnokság, azt kötelezném, hogy tegyen meg csak egy kört ezen a pályán” – fakadt ki Helebrandt Máté édesapja, aki feleségével és egy kisebb szurkolócsoporttal kísérte fiát a versenyekre.

„Tudtuk, milyen körülmények várnak rá, de Máté nagyon akart bizonyítani, hogy a berlini csak egy fatális baleset volt” – tette hozzá édesanyja, utalva arra, hogy Helebrandtnak nem ez az első világversenye, amelyet nem tudott befejezni. A tavalyi berlini Európa-bajnokságon az élmezőnyből esett ki, mert rálépett egy eldobott bizes palackra és kifordult a bokája.

Az Eb-12. Venyercsán az első kilométereken Helebrandttal tartott, majd leszakadt és a 26. helyen fejezte be a viadalt.

Életem legkeményebb versenyén vagyok túl

– mondta Venyercsán Bence.

„Húsz és 35 kilométer között nem tudtam, hogyan fogok beérni, azt fontolgattam, hogy feladom, de a frissítőknél a bíztatás mindig erőt adott. Akkor lendültem túl a holtponton, amikor megtudtam, Máté nincs a pályán. Azt gondoltam, akkor legalább én célba érjek, hogy megmaradjon a szoba becsülete.”

Az aranyérmet a japán Juszuke Szuzuki szerezte meg, ezzel ő lett az első ázsiai világbajnok ebben a számban. Akárcsak a szombati női maratonon, ez a verseny is a leglassabbnak bizonyult a vb-k történetében, Szuzuki négy órán kívüli idővel győzött (4:04:20 ó). Másodikként a portugál Joao Vieira érkezett, aki 43 évesen az atlétikai vb-k legidősebb érmesévé lépett elő.

A 46 fős mezőnyből tízen feladták, köztük olyan sztárok, mint az olimpiai és világbajnok szlovák Matej Toth vagy a világcsúcstartó francia Yohann Diniz. Négyen pedig a kizárás sorsára jutottak.

Az 50 kilométeres gyaloglásban indult a vb-k történetének legidősebb versenyzője, a 2003-ban világbajnok spanyol Jesus Angel Garcia, aki 49 évesen és 346 naposan nyolcadikként ért célba.

A nőknél az 50 kilométer még csak másodszor szerepelt a vb programjában. Győzött a kínai Rui Liang, a magyar származású, Eb-harmadik Takács Júlia spanyol színekben nyolcadik lett.

Eredmények – atlétikai vb

férfi 50 km gyaloglás:
1. Juszuke Szuzuki (Japán) 4:04:20 ó
2. Joao Vieira (Portugália) 4:04:59
3. Evan Dunfee (Kanada) 4:05:02
…26. Venyercsán Bence 4:45:04

 

női 50 km gyaloglás:
1. Rui Liang (Kína) 4:23:26
2. Maucao Li (Kína) 4:26:40
3. Eleanora Anna Giorgi (Olaszország) 4:29:13

Kiemelt kép: Andy Lyons/Getty Images for IAAF

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.