Talant Dujsebajev emlegetése sokakból vált ki a mai napig heves tüneteket. Az utolsó riói kijutási esélyt jelentő 2016-os Európa-bajnokság előtt a torna megnyerését jelölte meg célként a kirgiz-spanyol kapitány, majd az erősen és ésszerűtlenül megfiatalított együttes a szavakban megfogalmazottaktól látótávolságnyival lemaradva teljesített. Holott az olimpiai kvalifikáció igazi lehetősége nem akkor, hanem a Mocsai Lajos irányításával 2014. júniusában elvesztett szlovénok elleni világbajnoki selejtezővel szállt el.
2014 óta tart a fiatalítás
Ennek ellenére mondhatni, hogy majd minden, ami a jelen férfi kézilabda-válogatottjával kapcsolatos, vele kezdődött. Egyrészt a jelenlegi keret négy tagja is neki köszönhetően rendelkezik Európa-bajnoki rutinnal, Bodót, Bánhidit, Hornyákot és Jamalit is ő vitte először világversenyre, ez a szám pedig valószínűleg ennél is eggyel nagyobb lenne, ha Faluvégi nem sérül meg ősz végén.
A generációváltásról a szövetség elnöke külön is beszélt a sajtó számára rendezett szerdai tájékoztatón, a visszavonult játékosok felsorolásával érdemként és nehézségként feltüntetve azt. Az Eb-előzetes, 28-as nevezési listái alapján a svédeknél, norvégoknál, szlovénoknál és szerbeknél így is több olyan játékost vesznek figyelembe, aki a tokiói olimpiáig nem öregszik 30-on túlra, mint nálunk. Tehát a produkció nem rendkívüli.
Másrészt Dujsebajev kiebrudalásának kieszelt megoldásával a szövetség two-in-one-kényszerbe sodorta saját magát. A kirgiz származású kapitány elkergetési tervének részeként hozták meg a szabályt, miszerint a magyar kapitánynak „életvitelszerűen” Magyarországon kell tartózkodnia.
Kispadról a válogatottba
A kézilabda nem futball. A férfi szakágban olyan nemzetközileg jegyzett szakembert találni, aki megelégedne – és anyagilag kielégíthető lenne – kizárólag csak egy válogatott csapat irányításával, nehéz találni. Sőt a trend éppen az ellenkezője. Így marad az állandó, és örökké ellentmondásos közösködés valamelyik magyar klubbal. Ez a valamelyik pedig mindig a veszprémi.
Fotó: MTI/EPA/Adam Ihse
Még Győri sérülésével is három olyan veszprémi maradt a szűkített nemzeti csapatban, aki a Bajnokok Ligájában jobbára a lelátón ül, mert nem fér be a Veszprémbe. Az utazó csapat nagyjából felének legfőbb felkészültségi problémája amúgy is abból adódik, hogy klubjában nem játszik elégséges számban megfelelő színvonalú találkozókon.
A veszprémi Ligetvári, Ancsin, Jamali trió mellett ez elsőssorban a kiscsapatokból érkező szélsőkre igaz. A már említett előzetes, bő keretek alapján a világ legerősebb bajnokságából táplálkozó német együttes mögött, és a másodikként számon tartott francia pontvadászatra épülő francia szupercsapattal megosztva, a magyar szövetség írta be a második legkevesebb légióst a nevezési lapra.
A németeknél egyedül a világklasszis Geinsheimer szerepel idegenben, a PSG-ben; a gallok keretéből négyen a Barcelonában, a nyáron Veszprémbe érkező Mahé Flensburgban, Accambray pedig máris a királynék városában kézilabdázik. A mi hat légiósunk (közülük már csak kettő utazott) erős, de nem sztáregyüttesből jön, és a keret fele BL-ben nem szereplő klubban játszik.
Itthon elég a pénz, és külföldről nincs komoly érdeklődő. A hazai klubcsapatok lehetőségei és a válogatottban figyelembe vehető játékosok minősége között ellentét feszül.
„Anya, de egyszer már kiraktam ezt a legót Xavi Sabate építményéből!”
Vranjesnek a válogatottnál is hasonló szisztémát és felfogásváltás kell végrehajtania, mint Veszprémben, ha saját képére akarja formálni művét. Ebből a szempontból kifejezetten előnyös, hogy hat játékosa is vele tanulja a játékot nyártól, így maguktól másznak már a kockák a helyükre.
A csapat első és eddig utolsó két felkészülési meccsén a svédek ellen érzékelhető is volt, hogy a gyors indulást könnyebben tette magáévá ez a társaság, mint szezon elején a bakonyi csapat. Itt nincsenek nehezebben alakítható, szerződéssel megkötött öregek.
Nagy László visszavonulása egészen új helyzet elé állítja a válogatottat. A lassan az élet részévé váló Nagy-függés megszűnése gondokat is okozhat, és előnyökkel is járhat. A magyar kézilabdának nincs a jobbátlövő világklasszishoz hasonlóan elől és hátul is kiemelkedő produkcióra képes játékosa, de éppen ezért az edzői elképzelésekben megálmodott koncepció sem függ annyira egyetlen ember aktuális egészségügyi állapotától és formájától.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Nagy posztján ezúttal egy védekezésben cserélendő (Balogh Zsolt), egy meccshiánnyal küzdő (Ancsin) és egy újonc (Bartók) játékos próbálhat szerencsét. A mostani csapat sebezhetőségét növeli a védelemben állandó illeszkedési pontnak tekinthető parancsnok kiválása.
A feltétlenül megoldandó feladatok számát tovább növeli, hogy Faluvégi kiesésével nincs a válogatottnak védekezésben is számításba vehető irányítója (még, ha Nantesban átlövőt is játszik, így Palmarsson veszprémi távozásához hasonló helyzet alakult ki). A magyar együttes az év eleji világbajnokságon a komolyan vehető csapatok közül meccsenkénti átlagban a legtöbb átlövést próbálta meg (Bahrein végzett e tekintetben előttünk), és a legkevesebb gólt szerezte a szélről.
Kérdés, hogy a szélsők rutintalanságát az alapvetően széljáték domináns északi stílusban szocializált Vranjes mennyire képes kompenzálni, és hogy a lerohanások-indítások számát hova tudja feltornázni a rohanáspárti mester? Ha a befejezések aránya a vb-n látotthoz hasonló marad, a jó eredmény csak a távoli bombázók rendkívüli lövőformájával érhető el.
Meccshiány és realitás
A magyar csapat két optimális korban lévő, klasszis irányítója támadásban előny lehet. Császár és Lékai duójával sok konkurens elégedett lehetne. Komoly bizonytalanságot jelent Báhnidi Bence játékának bírói megítélése. Számára nem kedvező bírói felfogás esetén nagy segítője, a beállósmunkát szigorúbban megítélő, játékvezetők esetén kerékkötője lehet a csapat teljesítményének.
Ekkora idő két válogatott találkozó között legutóbb 1985-ben telt el, miután a magyar együttes megnyerte a B-világbajnokságot. Az akkori kihagyás után viszont a csapat hónapokon keresztül sülve-főve együtt gyakorolt az új kapitánnyal, Mocsai Lajossal, és a svájci vb-n a döntőig menetelt.
Ezúttal nem várható hasonló eredmény, de korántsem mindegy, hogy hogyan szereplünk. A négycsapatos csoportokból három jut a középdöntőbe, ezt pedig jó lenne elérni, mert különben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság tavasz végi selejtezőjében keményebb ellenfelet kaphat a válogatott.
A csehek legyőzhetők, a dánok elleni első mérkőzés pedig esélyt kínálhat. Egyrészt a dánok házigazdaként biztosan ott lesznek az ötkarikás játékok szempontjából fontos 2019-es vb-n, így eredménykényszer nélkül próbálkozhatnak, másrészt az első fordulóban mindig könnyebb meglepetést okozni, ráadásul a Vranjes-gárdát – pontosan a csekély nyilvános fellépés miatt – az ellenfelek alig ismerhetik. A spanyol együttes, amely kvartettünk tagja, szintén átformálódik, de erejéből aligha veszít.
A sajtótájékoztatón megfogalmazott cél szerint a szövetség képviselői ezúttal aláírnák a két évvel ezelőtt emészthetetlen kudarcként megélt dujsebajevi 12. helyet. Ez is érdekes. Vagy csak reálisabbá vált a szemlélet.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás
