Sport

Egyelőre titok, milyen számokban indul Hosszú Katinka az Eb-n

Kialakult a végleges utazó csapat: a december 13-án rajtoló koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon 32 úszó vesz részt, akik az előzetes tervek szerint 103-szor állnak rajthoz egyéni számokban, adta hírül a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). Cseh László a viadal nyitónapján ünnepli majd első felnőtt Eb-érmének 15. évfordulóját, míg Hosszú Katinka 13 évvel ezelőtt szintén egy rövidpályás kontinensbajnokságon állt először dobogón – mindketten 400 vegyesen voltak bronzérmesek.

Cseh azóta 71-szer, Hosszú 74-szer volt érmes világversenyeken.

Tíz női és huszonkét férfiversenyző lesz ott a koppenhágai Royal Arénában, ezzel a magyar a harmadik legnagyobb csapat a házigazda dánok (38) és az olaszok (36) mögött. Válogatottunk átlagéletkora 22.3 év; bár a két legeredményesebb junior, Milák Kristóf és Késely Ajna inkább pihen, így is nyolc húsz év alatt úszót válogatott be dr. Sós Csaba szövetségi kapitány.

A válogatott – egyszersmind az egész Eb mezőnyének – legfiatalabb tagja a 14 éves Nagy Réka, aki a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon nyújtott kiemelkedő teljesítménye jutalmaként tarthat a felnőttekkel (összesen hat érmet – 2-2 aranyat, ezüstöt és bronzot – nyert Győrben).

A rangidős természetesen – és továbbra is – Cseh László, illetve Takács Krisztián, akik 32 esztendősen is erejük teljében készülnek az újabb rajra. Cseh egy elképesztő rekordot állít majd fel az esemény nyitányán: aznap ünnepli a 15. évfordulóját élete első felnőtt nemzetközi érmének, amelyet 2002. december 13-án szerzett a riesai rövidpályás Európa-bajnokságon, ahol 4:08.96-os idővel bronzérmes lett 400 vegyesen (négy évvel később elsőként úszta a világon négy percen belül a távot). Cseh a másfél évtized alatt 71-szer állt dobogón olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon – a rövidpályás Eb-ken minden idők legeredményesebb versenyzőjének számít 19 arany, 3-3 ezüst- és bronzéremmel; Koppenhágában 100 és 200 pillangón indul, mindkét távon címvédőként.

Cseh László lesz a magyar csapat egyik rangidőse Fotó: MTI/Illyés Tibor

A válogatott másik sztárjának, Hosszú Katinkának szintén egy 400 vegyesen szerzett bronz indította el a nemzetközi felnőtt karrierjét: ennek december 12-én lesz 13 éve – akkor a bécsi Stadthalléban rendezett rövidpályás Eb-n lett harmadik (a számot Risztov Éva nyerte). Katinka azóta Cseh Lacin is túltett, ő már 74 dobogós helyezésnél tart a világversenyeken – a rövidpályás Eb-ken eddig 10 aranyat, 4 ezüstöt és 2 bronzot szerzett, a címek többségét Netanyában, ahol 6-1-0-val zárt úgy, hogy a nyitónapon az előfutamokban megdöntötte a 400 vegyes világrekordját. Utóbbi távon visszaszerezheti a csúcsát, amelyet Mireia Belmonte vett el tőle augusztusban, az eindhoveni Világkupán – úgy tűnik, csak az óra lehet Katinka ellenfele, mivel spanyol vetélytársa az utolsó pillanatban visszamondta a koppenhágai részvételt.

Katinka szokásához híven csupán a rajt előtt kívánja nyilvánosságra hozni, mely számokban indul – annyit árulhatunk el, hogy kilenc távon kérte a nevezését, ami a legtöbb az egész Eb-mezőnyben.

E tekintetben egyébként Iron-os csapattársai is követik a példáját, hiszen a férfiaknál Dudás Dániel a tervek szerint 8 (az szintén rekord a koppenhágai férfimezőnyben), Földházi Dávid pedig 5 számban áll rajthoz, ami a legtöbb az urak között (Bernek Péter szintén öt számra van beírva). A lányoknál Gyurinovics Fanni teszteli magát keményen, ő hat rajtot vállalhat – már a váltók mellett, hiszen mindegyik távon lesz csapatunk az előfutamokban.

A százhalombattai rövidpályás országos bajnokságot követően kihirdetett csapatnévsorhoz képest egyetlen változásról szükséges említést tenni: akkor Verrasztó Dávidot adminisztratív okokból írták be, bár edzőjével korábban nem tervezték a koppenhágai indulást – a Világkupa-szerepléstől tették függővé, hogy utazik-e az Eb-re. Végül a szövetségi kapitánnyal egyetértésben maradt az eredeti terv: a 400 vegyes rövid- és nagypályás Eb-címvédője már a 2018-as viadalokra koncentrál.

 Dávid számára egyértelműen az volt a cél, hogy Rio után újra megtalálja önmagát, ami sikerült, hiszen a budapesti világbajnokságon ismét fantasztikusan versenyzett. Viszont ő is közelebb van a harminchoz, és másokkal ellentétben nem az olimpia után pihent hosszabban – hiszen indult és érmet is szerzett a windsori rövidpályás vébén –, hanem a nyári világbajnokságot követően. Belevetette magát az üzletbe is, kávézót nyitott Evelynnel, nyilván már készülnie kell a civil életre is. Összességében a sportág érdeke, hogy ne zsigereljük ki, és akkor még több szép nyara lehet Dávidnak a medencében

– mondta dr. Sós Csaba szövetségi kapitány.

Így is lesz, aki átveheti a stafétát 400 vegyesen: a 400 gyorson címvédő Bernek Péter százhalombattai idejével utcahosszal vezeti az európai ranglistát. Rajta kívül a férfiaknál Kozma Dominik érkezik európai elsőként Koppenhágába (200 gyors), míg Hosszú Katinka nem kevesebb, mint hat számban áll az élen (50-100-200 hát, 200 pillangó, 100-200 vegyes).

Két éve, az izraeli Netanyában a magyar csapat első helyen végzett az éremtáblázaton 11 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel. Hosszú Katinka 6 (50-100-200 hát, 100-200-400 vegyes), Cseh László 3 (100-200 pillangó, 200 vegyes), Bernek Péter 1 (400 gyors), Verrasztó Dávid 1 (400 vegyes) Eb-címet szerzett. Hosszúnak volt még egy ezüstje (400 gyors), akárcsak Kapás Boglárkának (800 gyors) és Gyurta Dánielnek (200 mell) – a bronzot Kapás csípte el 400 gyorson.

A rövidpályás Európa-bajnokságon egyébként minden eddiginél nagyobb pénzdíjat kínál a kontinentális szövetség (LEN): 220 ezer euró az alap, amelyet a 12-12 legjobb eredményt elérő férfi és női versenyző között osztanak fel – a FINA-pontok alapján mindenkinek a legjobb idejét veszik számításba, az első 20 ezer eurót kap (18-at a második, 16-ot a harmadik, és így tovább). Továbbá, a verseny történetében először az egyéni világrekordokért 10 ezer, az Európa-csúcsokért 5 ezer eurós bónusz jár.

A magyar csapat

Nők

Bordás Beatrix (25 éves) – 50m gyors, 50m pillangó, 100m pillangó

Burián Kata (22) – 50m hát, 100m hát, 200m hát

Gyurinovics Fanni (16) – 50m gyors, 100m gyors, 200m gyors, 50m mell, 100m vegyes

Hosszú Katinka (28) – számok a rajt előtt

Jakabos Zsuzsanna (28) – 50m gyors, 100m gyors, 50m mell, 100m vegyes

Kapás Boglárka (24) – 400m gyors, 800m gyors, 200m pillangó, 400m vegyes

Nagy Réka (14) – 400m gyors, 800m gyors, 200m vegyes, 400m vegyes

Sebestyén Dalma (20) – 50m mell, 100m mell, 200m mell

Szilágyi Liliána (21) – 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó

Verrasztó Evelyn (28) – 50m gyors, 100m gyors, 100m vegyes, 200m vegyes

Férfiak

Barta Márton (18) – 200m hát, 200m mell, 100m vegyes

Bernek Péter (25) – 200m gyors, 400m gyors, 200m hát, 200m vegyes, 400m vegyes

Biczó Bence (24) – 50m pillangó, 200m pillangó

Cseh László (32) – 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó

Dudás Dániel (23) – 100m gyors, 200m gyors, 50m hát, 50m mell, 100m mell, 100m pillangó, 100m vegyes, 200m vegyes

Földházi Dávid (22) – 50m hát, 100m hát, 200m hát, 100m vegyes, 200m vegyes

Grátz Benjámin (21) – 100m vegyes, 200m vegyes, 400m vegyes

Gyárfás Bence (24) – 50m gyors, 50m pillangó

Gyurta Gergely (26) – 400m gyors, 1500m gyors, 400m vegyes

Holló Balázs (18) – 400m gyors, 400m vegyes

Horváth Dávid (21) – 50m mell, 100m mell, 200m mell

Kalmár Ákos (17) – 400m gyors, 1500m gyors, 50m pillangó

Kenderesi Tamás (21) – 100m pillangó, 200m pillangó

Kozma Dominik (26) – 100m gyors, 200m gyors

Lakatos Dávid (18) – 1500m gyors

Lobanovszkij Maxim (21) – 50m gyors, 100m gyors

Németh Nándor (18) – 100m gyors, 200m gyors

Szentes Bence (21) – 50m hát, 100m hát

Szöllősi Martin (19) – 50m mell, 100m mell

Takács Krisztián (32) – 50m gyors

Tekauer Márk (19) – 100m hát, 100m pillangó, 200m pillangó

Telegdy Ádám (22) – 100m hát, 200m hát

Váltók

Nők: 4x50m gyors, 4x50m vegyes

Férfiak: 4x50m gyors, 4x50m vegyes

Mixed: 4x50m gyors, 4x50m vegyes

Nyitókép: Power Sport Images/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik