Sport

Már nem a lelátón öltöznek a válogatott úszók a Komjádiban

Immár saját, minden igényt kielégítő öltözőkből indulhatnak edzéseikre a Császár-Komjádi Sportuszodában készülő válogatott úszók, miután sikeres egyeztetések zajlottak a Magyar Úszó Szövetség és a komplexum vezetői között, adta hírül a szövetség.

Kapás Boglárka, Gyurta Dániel és Verrasztó Dávid saját, névre szóló bronztáblát kapott a szekrényére.

Mi is foglalkoztunk vele több cikkben is, hogy 3,8 milliárd forintból felújították a vizes vébére az uszodát, csakhogy öltözőpara volt (a válogatott úszók például a fedett medence lelátóján öltöztek át) és a beléptetéssel is gondok adódtak.

Bakiparádé majd 4 milliárdért: hiba hiba hátán a Komjádiban
Rohamtempóban, 3,8 milliárd forintból újult meg a Császár-Komjádi Sportuszoda: átadták, átvágták a szalagot, utána a vízözön...

A szövetség közleménye szerint Wladár Sándor MÚSZ-elnök és Batházi Tamás főtitkár nemrég egyeztetést folytatott a Császár-Komjádi uszoda vezetőivel, Dala Tamással és Székely Zoltánnal – így a válogatott ott készülő úszói birtokba vehettek egy új, minden igényt kielégítő öltözőt. Az átadáson ott volt az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, illetve az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka és a világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid is – edzőik kíséretében –, míg a szövetség részéről Batházi Tamás és Halász Sarolta gazdasági igazgató.

„Örülünk, hogy ezt a problémát sikerült ilyen gyorsan és hatékonyan kezelni, ezért köszönet jár az uszoda vezetőinek. A versenyzőknek saját öltözőszekrényeik vannak, amelyekre külön bronztáblák kerültek a nevükkel, ilyesmire korábban nem volt példa. Ünnepelni nem kell, számunkra magától értetődő, hogy ahol és amikor csak lehet, a legapróbb akadályt is elgördítsük a válogatottak eredményes felkészülésének útjából” – mondta Batházi.

Kapás Boglárka, Gyurta Dániel (J2) és Verrasztó Dávid (b2) saját, névre szóló bronztáblát kapott a szekrényére Forrás: musz.hu

A beléptetés megoldásáról nem szólt a közlemény. Illetve ugye a Komjádiban van ez a csodás tábla:

Elhunyt a magyar úszó-, műugró-, és vízilabdasport
A Komjádiban az öltözőprobléma megoldódott, de válogatott sportolóink be- és kilépése még mindig nem zökkenőmentes. Cserébe az aulában fekete humorral szórakoztatják a vendégeket.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik