Nálunk akkora a szabadság, hogy még harminc évvel a kommunizmus bukása után is lehet Marxot szidni. Ez a közös pont, a nemzeti minimum.
A Magyar Idők és Seres László egyként háborodtak fel azon, hogy Jean-Claude Juncker Karl Marx szülővárosában beszédet mondott a „kommunizmus teoretikusa” születésének kétszázadik évfordulója alkalmából.
„Nyilván emlékszik rá – írja Seres Junckernek adresszálva –, hogy ön az Európai Bizottság elnöke, amely pozíció bizonyos alapelvek, alapértékek melletti kiállással is jár, olyan európai értékek védelmével, amelyeket önök teljes joggal kérnek számon némely kelet-európai tagállamon. Ha ellenben ön holnap valóban elmegy Trierbe, hogy beszédet mondjon Marx születésének 200. évfordulóján, akkor azt kell mondjam: eljátszotta maradék hitelességét is, hogy a jövőben egy szót is szóljon Kelet-Európa illiberális rezsimjeiről. Juncker úr: az ember nem ünnepli Karl Marxot. Nem illik, nem szép dolog, és messze nem olyan vicces, mint európai politikust kézfogás ürügyén végigvonszolni a termen. A Fidesz képviselőcsoportjának teljesen igaza van: a marxizmus ideológiája világszerte tízmilliók halálához és százmilliók életének megnyomorításához vezetett. (…) a kommunizmus szellemi atyja születésének ünneplése ezen áldozatok emlékének megcsúfolása.”
Ezért is elképesztő, hogy mindenféle világhírű történészek, filozófusok és egyéb söpredék értelmiségiek mellett Akárcsak számos keresztény egyházi ember, és nem csak Latin-Amerikában. Legutóbb például Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke nyilatkozott pozitív módon névrokonáról, a tömeggyilkos eszme atyjáról.
A püspöki skandalum kapcsán hívja fel Pilhál György a figyelmet arra, milyen alak is volt ez Marx. Mindemellett „a bibliaként emlegetett filozófiai rendszerét másoktól ollózta (kommunizálta) össze, önálló gondolat szinte alig akadt benne. Tetézi az egészet, hogy a torzonborz gondolkodó utált mosakodni, emiatt örökösen mindenféle randa furunkulusokkal kínlódott.” Vajon ehhez mit szól a névrokon püspök?
A jeles kormánypárti publicistának teljesen igaza van. Az intellektuális teljesítmény a magánembertől, főleg annak kinézetétől elválaszthatatlan. Amúgy ez egy típus. A balos munkakerülő, szakállas, torzonborz, koszlott értelmiségi, rendezetlen magánélettel, mint Allen Ginsberg. Szemben az olyan jobboldali snájdig úriemberekkel, mint a fehér különítményesek vagy a latin-amerikai junták kiváló gyilkosai. Nyírott bajusz, pomádés haj, ápolt külső, ahogy az kell. Ráadásul ő ismerte a munkásokat, fiatal korában szegényszálláson lakott, nem pedig az arisztokrata feleségén meg a gyáros cimboráján élősködött, mint Marx.
Ha másban nem is, de Marxot tekintve nálunk egy véleményen van az Amerika-imádó, nyugatos, belpesti libertárius és az oroszbarát, vidéki nemzeti-keresztény. Ebben nincs ellentét az újlipótvárosi kávéház és a felcsúti sertéshizlalda között. Még hogy nincs közös pont, nemzeti minimum! Már hogyne lenne. Antimarxista itt a liberális, a neokonzervatív, a fideszes, a jobbikos, a szocialista, a DK-s, a momentumos, a monarchista, a keresztény, a táltoshitű, az ezoterikus és az ateista.
Nálunk a rendszerváltás után – szemben számos más volt szocialista országgal –, egy törpepárt és pár asztaltársaság kivételével mindenki egy emberként tagadta meg a marxizmust. A rövid életű szocdemek és az SZDSZ-es liberálisok éppúgy, mint a negyven év szünet után hirtelen gombamód megszaporodott konzervatívok és másfajta jobberek. A Fidesz mindenben változott az elmúlt évtizedekben, de ebben az egyben konstans maradt. A szocialisták kezdték építeni a kapitalizmust, ők lettek az USA, az EU, a NATO legelkötelezettebb hívei, és a neoliberális eszmék hazai zászlóvivői. Nem győzték bizonyítani, hogy semmi közük Marx emberiségellenes gyilkos eszméihez.
Mindennek az oka nyilvánvaló: a világ összes érintett népe közül mi szenvedtük meg legjobban a kommunizmust, és itt volt a legnagyobb ellenállás is.
Nyilván sokan emlékeznek még, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc leverését követően a társadalom harminc éven át milyen öntudatosan állt ellen a rendszernek. A magyar nép soha nem egyezett ki Kádárral, akit általános gyűlölet övezett. A püspökök titokban szentelték fel a papokat, a munkásság sztrájkolt, a parasztság szabotált, az értelmiség pedig inkább nem publikált, mintsem hogy a kollaboráció látszatát keltse. Az MSZMP-be erőszakkal léptették be a tagokat, és a besúgóhálózatot is csak nagy nehezen, minden esetben tönkretett, megzsarolt emberekkel és aktív szovjet segítséggel tudta megszervezni a törpe kisebbség, amit Moszkva a nyakunkra ültetett.
Politikai foglyokból, emigránsokból és ellenállókból alakult meg az első szabad parlament és az első szabad kormány. A korábban röpiratokat terjesztő, tiltólistán lévő értelmiségiek lettek a szabad sajtó alapítói és máig aktív munkásai. Ekkor mondta ki a magyar nép egyöntetűen: soha többé Marxot!
Mi, akik mindenkinél jobban megszenvedtük a kommunizmust, levontuk a konklúziót és visszatérünk az 1945 előtti Magyarországhoz. Soha többé nem hangozhat el az a gyűlöletes szó, hogy egyenlőség. A magyar ember, veleszületett természete szerint mindig is a kasztrendszer híve volt. Mindenki tudta, hol a helye. Ebbe piszkított bele a kívülről ránk erőltetett marxizmus, aminek Magyarországon köztudottan semmiféle társadalmi támogatottsága nem volt soha. Az 56-os forradalmat és szabadságharcot is jobboldali keresztény magyarok (többségében monarchisták) robbantották ki és harcoltak Szent István országáért az utolsó töltényig országszerte, ahogyan Kádár is jobboldali ellenállókat akasztatott fel, mint azt mindenki tudja.
Ezt nem érti az elkényeztetett, Coca Cola-mámorban fetrengő dekadens Nyugat, ahol nincs szabad sajtó, mert a politikai korrektség terrorja mindenre rányomja a bélyegét, Aminek meg is lett a következménye, gondoljunk csak az iszlamizácóra, a migránshordákra, a genderterrorra és Soros Györgynek, Marx utódjának teljhatalmára.
Nálunk viszont van szabad sajtó. Nálunk még vannak bátor publicisták, akik merik szidni a kommunizmust. Nálunk még lehet nem tanítani Marxot, aki hála Istennek eltűnt a hazai könyvesboltok és könyvtárak polcairól.
Bár az ördög nem alszik. A saját szememmel láttam nemrégiben egy olyan antikváriumot, ahol Marxot lehetett kapni. Sajnos nem tudtam hol feljelentést tenni, de remélem, a jövőben ez a probléma megoldódik. Mert bolsevizmus ide, bolsevizmus oda, azért nem kell mindent kidobni az államszocializmusból. S nem utolsó sorban seggnyalást, amire mindig nagy a kereslet e büszke magyar hazában.
Kiemelt kép: Patrik Stollarz / AFP
