Poszt ITT

Karafiáth: Kérdezte a dél-koreai, engem hányszor tartóztattak már le

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2018. 04. 29. 13:00

Jár médiafelület az ellenzékieknek? Vélemény.
Korábban a témában:

Naiv vagyok. Tényleg azt hittem, hogy a totális győzelem után kis csönd jön, és nem az ellenoldal további gyalulása. Hogy talán leáll a gyűlöletbeszéd, normalizálódik az, ami a sajtót tönkretette. Egy napig tartott a migránsszünet, egyetlen lélegzetvételnyi időre tompult a lángszóró ereje. De a kormánymédia, úgy látszik, csak másnapos volt az ünnepléstől, és amint a hatalommámor pezsgőbuborékai szétpattantak, újra csípőből tüzel. Ja, persze, háború van, túl sokan – épp a szavazók fele – voksolt a regnáló hatalom ellen. Le kell gyalulni őket. Nem szabad, hogy szóhoz jussanak. Le kell csavarni a hangerejüket. Még azt is, ami eddig hallatszott a megmaradt kevés csatornán.

„Miről beszélsz? Még mindig van oldal, ahol leközlik a hülyeségeidet!” Vagy: „Hát ez csak a magadfajta jól fizetett paranoiások mantrája, hogy ne lenne sajtószabadság!” Ám a legszebb, amikor elkezdik tételesen felsorolni, hogy lám, ebben és ebben a lapban is említést tettek rólam, holott politikailag máshol állnak.

Nos, hol kezdjem?

Akkor lenne boldog a kedves vitapartnerem, ha a máshogyan gondolkodóknak tényleg nem lenne semmi felülete? Tartok tőle, hogy igen. És az segítené az ő életét? Nos, nem feltétlenül. Sőt. Diktatúrák sajátossága, hogy csak egy vélemény létezik, egyetlen központilag elfogadott, központilag kerekre csiszolt eszmerendszer uralkodhat. A hallgatás és elhallgattatás kultúrájának része, hogy csak egyetlen kritikát fogad el: az önkritikát. Egy rendszernek sem tesz jót – még ha rövid távon a haszonélvezők elhiszik is –, ha nem működik a fékek rendszere. Látjuk, mit tett a kormányközeli sajtóval, a média zsebre tett felével az ukázokhoz történő szervilis igazodás. Oldalukon eltűnt a tényfeltárás. Propagandafelületté silányult a közszolgálat. Csak a hatalomnak tetsző információk kapnak felületet.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

A híradók kabarévá silányultak. És a gyűlöletpropaganda diadalmaskodott, aminek retorikája leszivárgott a hétköznapokba.

A minap kezembe vettem egy Lokál nevű nem is tudom, minek nevezzem valamit. És elképesztett, mi jön szembe velem, mi bámul rám újságírás címszó alatt. A panelek következetesen adagolva. Elferdített tények. Sulykolás. Tán kiadták, hogy ezeknek így és ebben a sorrendben minden oldalpáron szerepelni kell minimum háromszor: „migráns”, „pénzügyi spekuláns, akit Brüsszelben államfőnek kijáró tisztelettel fogadnak”, „megvédjük”, „nem engedjük”.

Vannak mondatok, melyeknek se füle, se farka, de ezek helyet kapnak benne, így a mondanivaló tiszta, ugye? És pontosan tudjuk, hogy sokan csak az ingyenes orgánumokból, a híradóból és a plakátokról tájékozódnak. És hogy mindenkire hat a romló közhangulat, ez elől se kormánypárti, se ellenzéki nem vonhatja ki magát. A jobb híján sajtónak nevezett cuccok tömege elérte, hogy az újságírás lezüllött, a közhangulat hiszterizálódott. És azt követően, hogy egy-két laptól és az egyetlen nézhető csatornától eltekintve a másik oldalnak nincs semmije, képesek azt mondani, hogy mit pattogunk?

Mi a baj? Hogy van még egyáltalán valami, ami nem az ő dicsőségüket zengi?! Ki kellene véreztetni a média nem baráti részét – ez az üzenet. És nem ma kezdődött ez.

Persze mutatja, hogy veszélyesnek érzik a gondolkodást, a vélemények ütköztetését, és csak egyben hisznek: a tömegek lepszichózásában. Már a sajtótörvény meghozatalakor az ellenzéki orgánumok feje fölé került a bárd. Aztán jött, hogy az állami hirdetések már csak a lakájmédiát díszítették. Mondjuk nekem is dermesztő volt látni, amikor egy megyei lapban velem készült, egyébként nagyszerű interjút, mert vannak még ezeknél a lapoknál kitűnő újságírók, csak úgy tudtam megnyitni, hogy előbb arcomba ugrott egy öblös migránsozás.

És itt jön ugye a másik, hogy mit sírok, írnak rólam. Na jó, de ezért valóban hálásnak kellene lennem? Hogy telt házas estemről, regényemről egyáltalán szó esik? Hogy politikától független művészetem megemlítődik és ajánlják az általam szervezett előadást? Egy egészséges társadalomban, egészséges médiaviszonyok között nem lenne ez kérdés.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Sokat megy arról a vita, hogy ez a csendes kivéreztetés, ellehetetlenítés, apátiába lökés a rosszabb, vagy a rendszerváltás előtti nyílt üldözés rendszere. Akkor úgy érezhette az ellenálló, hogy valóban ellenáll. Ha szólt, kockáztatta nemcsak az egzisztenciáját, mint most, hanem konkrétan a személyes szabadságát is. Súlya volt a rendszerellenes megnyilvánulásoknak, most meg egy tüntetés is sokszor inkább buli, ahol „a legjobb csajok és a legjobb pasik vannak”. Ahol kiabálhatsz, de nem számít. Tényfeltárhatsz, de a csávót akkor is megszavazzák, akkor is bizalmat kap, ha nyilvánvaló, hogy utolsó közpénztolvaj. Múltkor zavarba jöttem (és sok magyar jogvédő bizonytalanodik el hasonlóktól), amikor egy dél-koreai ellenzéki tüntetővel beszélgettem, akinek úgy mutattak be, mint bátor magyar nőt. A második kérdése az volt, engem hányszor tartóztattak már le. Hát igen. Mások a tétek így. De nagyon remélem, nem lépjük még át ezt a határt. Bár a jelek aggasztóak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Demonstrtors gather outside the Parliament to protest against Brexit, waving EU and Union flags and a placard reading 'Brexit Is It Worth It?', London on September 12, 2018. Conservatives MPs opposed to Mrs May's Brexit Plan have met to discuss how and when they could force her to stand down as Prime Minister. (Photo by Alberto Pezzali/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.