Poszt ITT

Kerékgyártó: A kutyámat hullott dió vitte el, az álmaimat Orbán és pár ellenzéki vezető

Kerékgyártó István
Kerékgyártó István

író. 2018. 04. 25. 10:36

Bíztunk benne, hogy Marci majd mindig megússza, hogy minden vackot fölzabál a földről, és abban is, hogy győz a józan ész és a tisztesség a mohóság és az árulás felett. De nem.
Korábban a témában:

A választás előtti napon elpusztult Marci, a négyéves sárga labradorunk. Szép volt, mint az első tavaszi nap, okos, mint egy ókori bölcs, szelíd, mint egy buddhista szerzetes, és kedves, mint a kisgyerek mosolya. Mérgezés, mondták az orvosok, néhány óra alatt szörnyű görcsöktől gyötörve ment el. Valami idegméreg, valószínű a klímaváltozás miatt – sok meleg és nagy páratartalom – az egyre gyakrabban megjelenő aflatoxin vihette el, amit egy penészgomba termel dióban, mogyoróban, kukoricában. Marci a tavalyi, hullott diót szedegette föl a fa alól órákon keresztül. Mi akkor nem tudtuk, hogy ez veszélyes lehet, fene a gusztusát, mondogattuk, de nem igen próbáltuk lebeszélni a mohó falásról.

Aztán kisírt szemmel elmentünk másnap választani, és ahogy korábban nem tudtunk az aflatoxinról, arról sem tudtunk, hogy miféle mérgeket csempésztek a választási informatikába és az ellenzékieknek hazudott pártok árulásait is csak sejtettük, csupán éjjel jöttünk rá a feleségemmel, hogy nemcsak a kutyánkat vesztettük el, hanem az álmainkat is. A kormánypárt és néhány velük szövetkezett ellenzéki vezető ölte meg a reményeinket, mely szerint hazánk végre visszafordul a keleti útról, és visszatér Európába.

Napokig gyászolva kerültük a társaságot, magunkba fordulva hallgattunk és vádoltuk magunkat. Meg kellett volna tanítani Marcit, hogy csak azt eheti meg, amit mi adunk neki, és hangosabban kellett volna kiabálnunk, amikor a Fidesz teljesen kisajátította a közmédiát, nem szabadott volna hagyni, amikor láttuk, hogy eszi azt a kiszáradt, fekete diót a kiskutyánk, és nem szabadott volna elhinnünk, hogy a sok megélhetési ellenzékinek fontosabb a kormánypárt leváltása, mint a saját képviselői fizetésük. Meg kellett volna azonnal hánytatni Marcit, amikor kezdődtek a görcsök, és keményebben kellett volna dolgoznunk azon, hogy az információk Magyarország rothadásáról minél több vidéki ismerősünkhöz is eljussanak.

????????????????????????????????????
Fotó: Kerékgyártó István

Most már késő, a kutyánkat nem támaszthatjuk föl, és ezt a választást sem tudjuk már megóvni, előtte kellett volna tisztességes feltételeket kiharcolni. De bíztunk valamiben. Bíztunk benne, hogy Marci majd mindig megússza, hogy minden vackot fölzabál a földről, és abban is, hogy győz a józan ész és a tisztesség a mohóság és az árulás felett. De nem.

Akkor most hogyan tovább?, kérdezgettem magamtól, és elhatároztam, hogy többé nem engedek magamhoz ennyire közel egy lényt, amiért egész életében kizárólag én felelek, és akit annyira megszerethetek, hogy megszakad a szívem az elvesztésétől. És azt is elhatároztam, hogy vége, nem foglalkozom többé politikával, nem írok több tárcát, nem bízom többé abban, hogy itt, a Kárpát-medencében valaha is normális demokrácia épülhet. Bezárkózom, próbálok magamnak, a legszűkebb családomnak élni, és a sztoikusokkal együtt mondom: ha már a világon nem változtathatsz, változtass magadon, kerüld az érzelmeket, légy egykedvű, ne vágyjál semmire, és ne szeress nagyon! Akkor nem fogsz csalódni.

Reggelente félálomban botorkálva napokig vártam, hogy hozzám szaladjon Marci, és amikor rájöttem, hogy hiába, úgy két hét elteltével lassan megfogalmazódott bennem, hogy így nem lehet élni, és kiderült, hogy a feleségem is így gondolja. Eleinte még a híreket sem követtem, nem érdekelt az első nagy tüntetés se, de aztán a szombatira mégis elmentem, és amikor a Klotild palota előtt százezer társammal telefonlámpásunkat lengetve énekeltük a Himnuszt és az Örömódát, akkor rájöttem, hogy nem tudok úgy élni, ahogy az elmúlt napokban próbáltam.

Tanultam a gyászaimból, az új kutyát majd megpróbálom megóvni a saját mohóságától, ahogy a demokráciáért is megpróbálok majd saját eszközeimmel még többet tenni: tüntetéssel, cikkekkel, vitákkal, azzal, hogy ne legyek rest beülni egy választási bizottságba, ha nincsen elég ellenzéki, anyagilag is még inkább próbálom támogatni az elszegényedett ellenzéki médiát. Megkísérlek többet tenni, hogy ne legyenek újra ilyen szomorú napjaim.

Utóirat: a jövő héten hozzálátunk az új kutyus kereséséhez, valamint készülök a május nyolcadikai tüntetésre.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.