Van egy harmincx éves kapcsolat, mindenki hozza magát, kitartóan ragyog a disznósajt a lemenő nap fényében, jut hab a vasárnapi kávéra. Már hallgatták együtt a Fleetwood Macc-től az Oh Wellt. Most meg Beyoncé, Majka, Desperado. Amivé leszünk, romlunk. A nő alázatos, mos, főz, néha elfelejti kidobni a lábborotvát, marad a műszer a kád szélén. De van munkája, fizetése. A férfinek nincsen munkája, ca. tizenöt éve. Ül otthon, Buddha. Sokat olvas. Szereti a történetet. Tizenöt évig járkálni a lakásban, néha lemegy, van egy étkezde a sarkon, jobban főznek, mint a felesége.
A feleségem, mondja a férfi, mos, főz, takarít, énnekem pedig nincsen munkám, a munka fontos, de nincsen. Szokott venni lottót. Nehogy a jövőről le legyen mondva. Szokott venni kenyeret és sört, kap a feleségétől pénzt, kis segélye is van, de azt nem kívánja, hogy az asszony cipelje föl, nyolc üveg, súlya van. Hát hogy néha, de nem sűrűn, rászól. Az nem úgy van, hogy a közös, nehéz, bonyolult életben ne lehetne szólni. Kiigazítani hibát, balfogást. Szólni vásárlásnál, ezt szabad, ezt tedd vissza. Például a takarítás, a por. Végigsiklik, ugye, az ujjbegy a polcon. A mosógépet mindig a kádhoz kellett tologatni, és a csövét a kádba lógatni. Egyszer kirázta magát a rendszerből, szétlocsolta a vizet. Állt a férfi bokáig habban, kiabál, te hibád, te hibád. Hogyan meséljük el harmincx év érdekességét, magányát, nyomorúságát? Hogy ez lesz belőle. Sehogyan. A kicsire koncentrálunk, mint általában. Arra az utolsó kicsire, ami fuvallat, fűszál, semmiség. De fölborítja a szomorú hegyet. Túrógombócot talán nem annyira nehéz csinálni. És akkor, a vacsoránál, de tényleg, mintha filmben lenne megrendezve, azt mondja a munkanélküli Jahve, Buddha, Zeusz, a katolikusok Irgalmasa, de jó, hogy leszórtad ezeket porcukorral, mert milyen csúnyák különben. Egy egész gombóc a szájában, dudorodik. A nőnek finoman kezd remegni a szája, emelkedik a vérnyomás. Életem, kérlek. Jövőm, kérlek. Kicsit pakol csak, de még akkor este elhagyja. Harmincx év, sípol a huzat a gangon. Még Karakas néni se mer kérdezni, pedig kint áll, szervusz, Erzsike. Azóta a nő egyedül vásárol. Önfeledten. Nincsen az, hogy ezt meg miért. Boldog. Tehát mindenből többet vesz, mint amire különben szüksége lenne.
Kiemelt kép: Georg Flegel és Lucas van Valckenborgh – Idős pár portréja
