Poszt ITT

Gerlóczy: Miféle véleménye lehet az embernek sült galambbal a pofájában?

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton

író, publicista. 2018. 01. 23. 16:27

Ne ünnepeltesse itt magát nekem, ne vonulgasson és ne pózoljon azon a kurva lépcsőn. Vélemény.
Korábban a témában:

Anyám fodrásza megfigyelte, hogy egyes középkorú férfiak, akiket az egyik oldalról liberális megmondóembernek, a másik oldalról pedig közéleti publicistának, politológusnak, elemzőnek és miegymásnak neveznek, nem sokkal azután, hogy a sok süketeléssel a státuszukat kivívták, tehát az egyik oldalról már nevezik őket valahogy, tehát megmondóembernek, a másik oldalról pedig a véleményüket már kikérik, és lesik minden megszólalásukat, szóval anyám fodrásza megfigyelte, mondja, illetve feltűnt neki, meséli anyám, hogy ezek az emberek az első adandó alkalommal, ahogy meglátják magukat a televízióban, olyannyira elérzékenyülnek, mintha legalábbis valami életműdíjat vettek volna át, ami nem is Kőbányán vagy egy szentendrei úti gyárépület ledurrant tévéstúdiójában, hanem magában a Kodak Színházban történt, és akkor ezek a megmondóemberek és közéleti publicisták a lehető leghamarabb megfeledkeznek a mondanivalójukról, mert számukra is igen meglepő módon ebben a pillanatban világossá válik, hogy nem is volt nekik az égvilágon semmi mondanivalójuk, vagy ha volt, is, az süketelés, panelek, némi közhelyes, stand up comedy-s poénnal fűszerezve, te vagy a politológia André Agassija, Gábor, höhöhö, te pedig, Laci, te vagy a politika elemzők André Agassijának Berlusconija, höhöhö, nem volt itt semmiféle mondanivaló, mert a cél valójában csak a szereplés és a magamutogatás és az öntetszelgés volt. Micsoda dicsőség, mondja anyám fodrásza, uram isten, ezekben a silányul berendezett stúdiókban a teljesen kiégett, de érdeklődést színlelő riporterekkel és az újságaiktól megfosztott földönfutó újságírókkal beszélgetni fésülködve, kockás ingben, hogy nem szúrja ki a szemüket az a rózsaszín blézer, miről van neked véleményed, nekem egy rózsaszín blézer ne mondja meg, hogy ki a hibás és ki nem egy ország vezetésében, ebben a blézerben cukrászdába menjél nyugdíjazás után 1977-ben, vagy ide a fodrászatba daueroltatni, mondja anyám fodrásza hőbörögve, meséli anyám. Miután a felvétel megtörtént, és a megmondóember kijött a stúdióból, fotózkodik egyet annak a betonlépcsőnek a tetején állva, mely ebben a pillanatban, ezen ez esős, szürke és ködös kőbányai reggelen a Kodak Színház aulája felé vezető vörös szőnyegként piroslik a képzeletében, látja anyám fodrásza, meséli anyám, hogy a megmondóember feltölti ezt a nevetséges képet valami szégyentelenül álszerény megjegyzéssel a közösségi oldalára, hát ennél árulkodóbb dolog, ennél nagyobb önleleplezés a világon nincsen, mégis hogyan vehetnék én komolyan egy olyan embert, aki azt ünnepli a saját bevonulásával, hogy bevonult egy stúdióba és ott arról beszélt, hogy ez az egész reménytelen, hát ha az egész reménytelen, és ő ezt tudja, akkor ne ünnepeltesse itt magát nekem, ne vonulgasson és ne pózoljon azon a kurva lépcsőn. Látom magam előtt, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, ahogy a telefonját nyomogatja és nézegeti, hogy kinek tetszik ez a kép és miket ír oda, hogy hányan szeretik ezt a képet, amelyen ő látható a beszélgetés után, háttérben a kopott és nyomasztó épülettel, amelynek ízléstelenül berendezett stúdiójában már megint megmondott valamit, aminek az égvilágon semmi következménye nincsen azon kívül, hogy ő elkészíthette az adás után a fotót, amiért ment, mert ne tévedjünk, szerepelni ment és fotózkodni, nem pedig mondani valamit, hiszen, ha azért ment volna oda, mert mondanivalója van, mégpedig az, hogy ez az egész reménytelen, akkor ennek a tudásnak a birtokában nem mutogatnia, hanem szégyellnie kellene magát, ez a napnál világosabb, nem a tárgyról és a témáról van itt szó, amelyről neki állítólag tudásra alapozott véleménye van, hanem ő maga a tárgy, a tudása pedig a téma, minden más pedig csak díszlet.

Broadcast television switcher in progress.
Fotó: Thinkstock

A következő alkalommal már nem pusztán a beszélgetés után készít képet, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, már nem pusztán azt ünnepli, hogy bent volt abban a stúdióban, hanem már azt is, hogy oda tart, éppen kávét iszik vagy reggelit készít, és készül a stúdióba, és reméli, hogy a kedves követői, a lakásokban rekedt lakosság infúzióra, a televízió infúziójára kötött követői ezúttal is nézni fogják őt ott, ahol arról fog ma beszélgetni a jelen lévő megmondóemberek és a kiégett újságíró társaságában, hogy mi is történt ezen a héten, pedig hát semmi sem történt a héten, vagy legalábbis semmi olyan, ami ne történt volna meg egy, kettő, három vagy négy héttel korábban is, és az egyetlen dolog, ami ebben a négy hétben változott, az ő, a megmondóember maga, aki a négy héttel korábbi beszélgetéshez képest már háromszor több alkalommal járt bent annak a levegőtlen stúdiónak a díszletében, ahová a reggelit követően az elegánsan sportos öltözékében elindult, a díszletbe, amely valójában nem egy stúdió, hanem a demokrácia díszlete, egy mindennél feleslegesebb tér, ahol pár szófosó-tehetség méri össze szófosásban szerzett tapasztalatát, de figyelje csak meg, mondja anyám fodrásza, figyelje csak meg mi történik ezekkel, amint egy kis pénzhez jutnak, nézze csak meg a kormányoldal megmondóembereit, hát miféle véleménye lehet az embernek sült galambbal a pofájában, próbáljon meg egyszer úgy beszélni, lehetetlen, ezek a pózoló öntetszelgések pusztán segélykiáltások, segítség, segítség, adjatok pénzt, pénzt akarok, gyerekem van, nyaralóm van, a gyerekemnek még nincsen nyaralója, nézze csak meg, mi történik, ha ezek a megmondóemberek jól fizető álláshoz, pénzhez jutnak, egyik pillanatról a másikra árnyalódik a véleményük és az élhetetlen ország hirtelen egészen élhető hellyé változik számukra, amint megkapják a kellő figyelmet, vagyis a pénzüket, mondja anyám fodrásza, meséli anyám, eltűnnek a képernyőről, vagyis végeredményben igazuk van, ez egy reménytelen ország, hol ezek, hol meg azok viszik a pénzt, az ember nem hisz a szemének, amikor látja: annak a vállalkozónak a tévéjében siratják a demokráciát a megmondóemberek, aki ennek a demokráciának a sírját megásta, még talán pénzt is kapnak tőle, abból a tisztességtelen eszközökkel megszerzett pénzből, amelynek tisztességtelen megszerzéséről korábban tisztességesnek nevezett véleményük volt, ilyen a világon nincsen, megmondom én magának, milyen műsort néznék én szívesen, azt a műsort, ahol az utcáról hívnak be embereket, tizennyolcas karikával, politikáról, közéletről, őszintén, annak lenne értelme meg nézettsége, mert az emberek nagyon szívesen megmondanák ám a véleményüket, én már csak tudom, fodrász vagyok, mondja anyám fodrásza, meséli anyám.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Győr, 2017. szeptember 8.
A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.