Nem vagyok egy elérzékenyülős típus, újságíróként elég magas az ingerküszöböm, de amikor először lekattintottam ezeket a fotókat, percekig döbbenten, gombóccal a torkomban meredtem a képernyőre.
Megírtuk mi is: egy halott szír kisfiúról készült képekről van szó, akinek a testét a minap sodorta partra a víz Törökországnál. A kisfiú piros pólóban van, kék rövidnadrágban, teste merev, arccal lefelé fekszik a homokban. A lábán egy kicsi, talán sötétkék cipő – egyszerűen képtelen vagyok elhessegetni a gondolatot, hogy az én kislányomnak is van egy hasonlója.
A menekült fiút a híradások szerint Aylan Kurdinak hívták, három éves volt. Bátyja Galip pedig öt. Mindketten meghaltak, miközben családjukkal az Égei-tengeren át próbáltak menekülni Európa felé az Iszlám Állam elől.
A fotók bejárták a világsajtót, a brit Independent címlapon hozta az egyik legdurvábbat.
This is our front page this morning. If that image shocks you, here's how you can help http://t.co/yqr99iPQXP pic.twitter.com/DQBRYaO3yD
— The Independent (@Independent) September 3, 2015
„Bátor” – néhányan így reagáltak rá a Twitteren, de nem maradt el a felháborodás sem. A menekülteket ugyanis sikk pfújolni, vagyis inkább gyűlölni. Mindegy, hogy furgonban megfulladó 71 emberről vagy épp halott gyerekekről van szó, néhányan saját emberségüket elfelejtve ilyenkor olyanokat reagálnak, mint:
M. Aliz: „Lehet h csúnya dolog ilyet mondani,de legalább Ők se érnek már ide.”
K. Tímea: „Oh most fakadjunk sírva ??? Nem véletlen ez a sok menekült sajnálgatás helyet lövöldözni kellene őket…”
Barbárok a kapukon belül
Egy ismerősöm azt írta ma nekem a Facebookon:
az egész európai civilizáció megbukott. Nem vagyunk többek, mint csipkeruhába öltöztetett, késsel, villával étkező álszent és hazug barbárok
Én pedig nem tudok nem egyetérteni vele.
Azok az európaiságukra vagy épp magyarságukra büszke európaiak vagy épp magyarok, akiknek minden amerikai sötét bunkó, minden ázsiai fura sárga, minden afrikai ősember, és minden arab terrorista, nem Európára vagy Magyarországra, hanem a humánumra hoznak szégyent.
A sznobériába, békébe és saját bürokratikus rendszerébe belefásult Európa pedig töketlen. Sose volt nagyon az ellenkezője, de most egyszerűen képtelen kezelni a helyzetet. Képtelen például időben megváltoztatni a Dublin III rendeletet, amely kimondja, hogy egy menekült menekültkérelmét csak ott lehet elbírálni, ahol átlépte az Unió határát. Talán a Keleti pályaudvarról érkező képek megsürgetik az eurokratákat. Talán hétfőn összejön.
Kétségtelenül hosszan lehet vitatkozni azon, hogy a menekültkérdés elsősorban gazdasági, politikai vagy humanitárius válság-e; hogy megroppan-e Európa, ha sok szír, eritreai vagy afgán költözik ide; hogy hol kell megoldani a problémákat: az anyaországokban vagy itt; és hogy oké-e, ha az egyik pillanatban keleti nyitásról beszélő, a szaúdiakkal jattoló kormánypárt, a másik pillanatban démonikus kalifátussal riogat a magyar Pravdában.
Vitatkozzunk persze, posztoljunk sokat a Facebookra, csináljunk belőle pártpolitikát, meg menekültekkel mosolygó népszerűségi kampányt, de könyörgöm ne menjünk el amellett, hogy jelen pillanatban emberek tömegei válnak földönfutókká, menekülnek saját hazájukból, és halnak meg százával, miközben megpróbálják biztonságba jutatni magukat és/vagy családjukat. Ilyenkor az ahhoz hasonló mondatok, mint M. Alizé vagy K. Tímeáé számomra olyanok, mint az artikulálatlan böfögés.
És, hogy miért kell megmutatnunk egy halott menekült kisfiú fotóját?
Válaszként hadd idézzem az Independent szerkesztőségi cikkét:
A döntésünk, hogy publikáljuk-e a tragikus sorsú gyerek fotóit, nem született meg könnyen. Néhányan úgy érezték, átléptük a jó ízlés határait; néhányan pedig azzal vádoltak minket, hogy emocionális szálakat pengetünk egy racionalitást kívánó vitában. De a tény az ez: kitaszított emberek halnak meg és szükségük van a segítségünkre. Ha ezt nem látjuk be, akkor nincs jogunk félrefordítani a fejünket saját tétlenségünk következményeitől.
