Média

Gundel Takács Gábor Viasat3-on induló vetélkedőjébe toboroznak

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 05. 08. 09:12

Korábban a témában:

A mostanában főleg a TV2-n látható Gundel Takács Gábor műsorvezetésével indul a Viasat3-on a Who’s Asking című tudásalapú vetélkedő hazai változata, de Gundel a TV2-vel sem szakítja meg együttműködését, szabadúszóként ezután is dolgozik majd eddigi csatornájának, derül ki a műsorvezető Facebook oldalán pár perce közzétett videóból.

A Viasat3 új műsorának formátuma a világ számos országában volt már látható. A csatorna új generációs show-ként emlegeti a műsort, ahová párok, barátok, rokonok vagy éppen munkatársak jelentkezését várják.

A formátumtulajdonos, az Armoza immár Magyarországon is bemutatásra kerülő produkciójában most az egész ország kérdezhet. A biciklisfutár, a fodrászod vagy éppen a szomszéd srác? Egy vetélkedő, amelyben nemcsak a kérdés fontos, hanem az is számít, hogy ki, hogyan és hol teszi fel azt. Itt az első benyomás mindent eldönthet

– áll a beharangozóban.

Arról, hogy tudásalapú vetélkedő indítását tervezi a Viasat3, és hogy mik lesznek a játékszabályok, korábban már beszámoltunk. Úgy tudjuk, a műsor magyar címe Ez itt a kérdés lesz.

A YouTube-on egyébként az is megtalálható, milyen is ez a vetélkedő, mármint az eredeti formátum.

A főnyeremény 10 millió forint lesz.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
A HírTV vezetősége nagy bejelentést tett
Ezentúl nyilvánosságra hozzák a Simicska Lajos érdekeltségében lévő hírcsatorna nézettségi adatát. A csatorna megháromszorozta nézettségét a G-nap óta, az április kimondottan erős volt, bekerültek a top10 csatorna közé.
Young unrecognisable couple at home, watching television and texting
Ezt nézték a magyarok a tévében
Tovább nőtt a magyarok tévénézésre fordított ideje. Kiderült az is, mit néztek a napi átlagosan közel 3 és fél órányi időben.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.