Szórakozás

Gundel Takács Gábor és Vitray Tamás 20 év után újra beszéltek egymással

A két televíziós a Gondolat Bonbonok című talkshow meghívását fogadta el, így hosszú évek után először beszélgettek egymással a Madách Színház Tolnay Szalonjában rendezett eseményen.

Nem gondoltam, hogy médiatörténelmi pillanat lesz Tamás és Gábor találkozása. Már azért is megérte, hogy két ilyen kiemelkedő személyiség múltban megtört kapcsolata összeforrhasson, és úgy haladhassanak tovább

– írta közösségi oldalán Csutka István, a beszélgetés házigazdája.

Vitray Tamás: Gundel jól tette, hogy kilépett
Reagált Gundel Takács Gábor nyilatkozatára a tévés legenda.

Vitray Tamás elmondta, hogy az évek alatt sosem haragudott Gundel Takács Gáborra, aki többször is nyilatkozott kettejük kapcsolatáról.

Sosem nehezteltem Gáborra, és most sem volt bennem tüske. Olyannyira nem, hogy ezen a találkozón én hoztam szóba, hogy a Telesportnál munkatársak voltunk.

Gundel azt nehezményezte, hogy Vitray a szakmai fejlődésének útjába állt.

Tizenkét év után már szerettem volna továbblépni a szakmai szamárlétrán, de ebben nem értettünk egyet az akkori főnökömmel, Vitray Tamással. Tamás azt mondta: „Úgy látom, hogy a képességeidnek megfelelő feladatokat látsz el.” Ezt a mondatot sosem fogom elfelejteni. Fájt! A mai napig abból élek, amit a Telesportnál eltöltött időszakban tanultam, de annak a pillanatnak is hálás vagyok, amikor a távozás mellett döntöttem, mert így tudtam igazán kibontakozni

– idéz a Blikk egy korábbi Arckép interjút.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik