Kathrine Taylor valamikor a harmincas években olvasott egy újságcikket az akkor már náci Németországban tanuló amerikai diákokról, akiknek az otthon maradt barátaik Hitlert kifigurázó leveleket küldtek, mire azok kétségbeesetten visszaírtak: „Hagyjátok abba! Veszélyben vagyunk. Ezek az emberek nem viccelnek. Meg is gyilkolhatsz valakit azzal, hogy leveleket írsz neki.”
Ennek alapján született meg a levélregény ötlete, mely a megjelenésekor hatalmas siker lett az angolszász országokban, és ma már az Állatfarmhoz hasonlítják a szerepét: mindkettő rövidke, gyorsan olvasható könyv, csak míg George Orwell a kommunista diktatúrák lényegét fogta meg az állatos parabolával, addig a Címzett ismeretlen a fasizmust sűrítette bele egy félóra alatt könnyedén elolvasható regénybe. Ehhez képest a könyv sokáig jószerével ismeretlen maradt a kontinentális Európában, ahol csak a kilencvenes évek végén, az első kiadása után hat évtizeddel jelentek meg több nyelven is a fordítások. A Címzett ismeretlent a haláltáborok felszabadításának ötvenedik évfordulóján újra kiadták Amerikában, ez ismét ráirányította a figyelmet, annál is inkább, mert a szerző még élt. Ezt követően fordították le előbb franciára, majd a zajos siker és a 600 ezer eladott példány hatására számos további országban megjelent a könyv.
Azóta pedig sajnos épp elég aktualitása lett ennek a regénynek ahhoz, hogy itt maradjon a köztudatban. A Címzett ismeretlen először 2010-ben jelent meg magyarul, de most, amikor új fordítással került a boltokba, szinte válogatni is lehetne az apropók között, ha egy olyan könyvről beszélünk, amely megmutatja, miként képes átmosni az emberek agyát a gyűlöletpropaganda, és mindez hogyan szakíthat szét barátságokat vagy akár családokat is.
Kathrine Taylor – aki korábban reklámszövegíróként dolgozott a férjével, Elliott Taylorral közös ügynökségükben – akkor döntött úgy, hogy utánaolvas annak, mi is történik a Német Birodalomban, amikor saját, Németországba visszaköltöző barátain látta, hogyan fertőzte meg az elméjüket a náci propaganda. Ekkor lelt rá a Németországban rettegő amerikai diákok történetére, és ez utóbbi adta a végső lökést a regényíráshoz. 1938-at írtunk, már öt éve Hitler volt hatalmon, és ugyan aggasztó hírek érkeztek az országból, az amerikai közvéleményt nem túlzottan érdekelték ezek, és a kor egyik legnépszerűbb híressége, a nácikkal jó viszonyt ápoló pilóta, Charles Lindbergh is folyamatosan azon volt, hogy eloszlassa Németország rossz hírét. (Lindbergh szerepe megér egy zárójeles mondatot arról is, hogy egészen Pearl Harborig vehemensen ellenezte, hogy Amerika akárcsak fegyverszállítással is segítse a szövetségeseket, és az érvei nagyon is hasonlóak a mostani, „békepárti” politikusokéhoz, közéleti személyiségekéhez.)
Az időpont azért is fontos, mert a regény megírásakor a legnagyobb borzalmak még bőven hátra voltak: még a Kristályéjszaka sem történt meg, a pusztító európai háborúról és a zsidók tömeges meggyilkolásáról nem is beszélve. Taylor azonban mégis tisztán látta a veszélyeit annak, mi történik Európában, és meg is találta a módját, hogy erre ráébressze az alvó amerikai közvéleményt is. De miről is szól valójában a Címzett ismeretlen?
Két régi barát levelezését olvashatjuk: Max, a San Franciscóban élő, zsidó műkereskedő, valamint egykori üzlettársa, a német származású Martin, aki frissen költözött vissza Amerikából Münchenbe. Alig másfél év eseményeit meséli el a könyv: 1932 és 1934 között játszódik a sztori, vagyis Martin még a weimari Németországba költözik vissza, de pár hónappal később már jön Hitler. „Kicsoda ez az Adolf Hitler, aki a hatalom felé emelkedik Németországban?” – kérdezi az egyik első levelében Max, mire Martin még teljesen normálisan reagál, megvallva a saját kétségeit is. Később azonban Martin felelős állást kap, és ezzel párhuzamosan egyre ijesztőbb dolgokat ír. Leginkább a zsidókról, akikről elismeri ugyan, hogy érik őket méltánytalanságok, de szerinte nem ez a lényeg:
A rohamosztagosok győzelemittasak, véres fejek és szomorú szívek bánják ezt. De ezek a dolgok elmúlnak; ha az előttünk álló cél helyes, akkor elmúlnak és elfelejtik őket. A történelem tiszta lapot nyit.
Később viszont már ennyi kétkedés sem marad benne, és szorgalmasan felmondja a propagandát, Maxszal pedig megszakítja a kapcsolatot. Ha csak ennyi lenne a cselekmény, már az is hatásos, de meglehetősen didaktikus is, ezért ezen a ponton belép Max húga, Griselle, akivel Martinnak korábban volt egy nem részletezett viszonya. Griselle – az ő sorsáról Max és Martin leveleiből értesülhetünk – rúgja be a tragikus, itt nem részletezett végkifejlet motorját is, ez gondoskodik a szálak megfelelően nyugtalanító elvarrásáról és a katartikus befejezésről. A rövid regény felért egy kijózanító pofonnal az amerikai olvasók számára, olyannyira, hogy férje, valamint a regény szerkesztője, Whit Burnett tanácsára az író a leánykori nevét felhasználva, Kressmann Taylorként jegyezte írását, mert szerintük „túl erős” lett volna a történet ahhoz, hogy egy nő írja meg.
Az írást először a Story, majd a Reader’s Digest magazinok közölték, a következő évben pedig könyv formájában is megjelent, gyorsan el is adtak belőle 50 ezer példányt. Kathrine (aki továbbra is a Kressmann Taylor írói álnevet használta) később írt még egy regényt, mely szintén a nácizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet, ez volt az 1942-ben megjelent Until That Day, de ez már nem volt akkora siker, mint a Címzett ismeretlen, melyből 1944-ben még film is készült. A könyv Amerika háborúba lépésével továbbra is a köztudatban maradt:
Nekünk olyan ez a könyv a második világháború idejéről, mint a Tamás bátya kunyhója volt az amerikai polgárháború generációjának
– mondta róla később Kurt Vonnegut.
Utána azonban gyorsan elfeledték, az időközben megözvegyült Kressmann Taylorral együtt, aki újságírást és írást tanított Philadelphiában, majd nyugdíjba ment, és átköltözött Firenzébe, később újra férjhez ment egy amerikai szobrászhoz, akivel az idejüket felerészben Olaszországban és Amerikában töltötték. Azt viszont még megérte, amikor 1995-ben újra kiadták a Címzett ismeretlent, és újra újságírók keresték az akkor már 91 éves nőt, aki a következő évben halt meg. Azóta a könyvből számos színpadi adaptáció készült (így Magyarországon is, ahol Groó Diana rendezésében állították színpadra a Spinoza Caféban, Kulka János és László Zsolt szereplésével).
A könyv ismeretében azonban nem annyira meglepő, hogy Kressmann Taylor megmaradt „egyslágeres csodának”: a Címzett ismeretlen legnagyobb erénye a sallangmentes elbeszélés és az ügyesen bonyolított cselekmény mellett az időzítés volt. Kismillió könyv jelent meg a nácizmus szörnyűségeiről, ezek túlnyomó többsége azonban már azután, hogy a legnagyobb borzalmak megtörténtek – a Címzett ismeretlennek viszont ma olvasva is megvan az az előnye, hogy érezhetően közelebb akar hozni és bemutatni valami távolit. Kressmann Taylor felismerte, hogy ami akkoriban Németországban épült, az nemcsak egy az akkori Európában szép számban található diktatúrák közül, hanem nagyon nyugtalanító.
Ez és a frappáns alapötlet ellensúlyozzák, hogy a könyv helyenként szájbarágós, továbbá nem tesz különbséget a két szereplő stílusa között sem, és még lehet egyéb hiányosságokat is találni a regényben. Mégsem zavaró ez, mert Martin átlényegülését így is hihetően tudja bemutatni a szerző, és manapság különösen időszerűnek hat, amikor lehet olvasni orosz-ukrán vegyes családokról, ahol az Oroszországban élők elhiszik a meséket az ukrajnai „nácik” elleni speciális katonai művelet szükségességéről, és az ukrajnai rokonaik kétségbeesett beszámolói sem rengetik meg őket a hitükben. Akik nem értik a hasonló történeteket, azoknak szól leginkább ez a könyv. Vagy ahogy Jonathan Freedland írta a Guardianbe pár éve:
Az, hogy ez a rövid, futó történet ilyen sokáig fennmaradt, nemcsak művészi teljesítményének köszönhető, és nemcsak azért, mert 1938-ban íródott, és megdöbbentő módon előrevetítette az elkövetkezendő borzalmakat. Hanem azért is, mert előrelátása nem korlátozódik a korára. A mi jövőnkbe is belelátott.
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen, fordította: Katona Ágnes, 2022, 21. Század kiadó.
