Kultúra

Döntött a bíróság: továbbra is szerepelhetnek élő nyulak A Nibelung gyűrűjében

Állatvédők indítottak pert a berlini Opera ellen.

Egy berlini bíróság csütörtöki döntése értelmében továbbra is szerepelhetnek élő nyulak a színpadon Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című operájában. Az ügy egy állatvédő szervezet panasza nyomán került a bíróság elé. A törvényszék emlékeztetett arra, hogy a jogszabályok értelmében tilos az állatok szerepeltetése hasonló rendezvényeken, ha fennáll annak veszélye, hogy fájdalmat, szenvedést vagy kárt okoznak nekik. Azonban mivel a felperes nem tudta ezt hitelt érdemlően bizonyítani, engedélyezték a nyulak szerepeltetését.

A Nibelung gyűrűje Richard Wagner német zeneszerző négy operából álló ciklusa, amelynek teljes időtartama összesen tizenhat óra. Az opera eredeti librettója szerint a darabban békák, erdei madarak, medvék, lovak, sőt sárkányok is szerepelnek.

Dmitrij Csernyakov orosz rendező változatában a tervek szerint több mint harminc tengerimalac és nyúl szerepelt volna. A Peta állatvédő szervezet tiltakozása miatt azonban a Berlini Állami Operaház húsz nyúlra csökkentette az operában részt vevő állatok számát. A ketrecbe zárt nyulak A Rajna kincse és A walkür című részben szerepelnek egy kutatólabort megjelenítő színben, amely az istenek palotájának, a Valhallának az egyik félemeletén található.

A bíróság helytállónak találta a panaszos egyik kifogását, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a ketrecbe zárt nyuszik rendkívüli stressznek vannak kitéve az október eleje óta zajló előadásokon, mert nincs lehetőségük elbújni, ha félnek. Ugyanakkor a berlini körzeti állatorvos a próbák megfigyelését követően arra jutott, hogy az állatokkal elfogadhatóan bánnak.

A bíróság döntésében rendkívüli hangsúlyt kapott az állatorvos értékelése, aki kiemelte, hogy a nyulak mindössze tizenöt percet töltenek a színpadon, egyetlen szereplő sem támaszkodik a ketrecükhöz vagy érinti meg azt, és a zene is kisebb hangerővel szól, mint a nézőtéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik