A február óta zajló orosz–ukrán háború nemcsak földindulásszerű geopolitikai, gazdasági és energiapolitikai változásokat hozott, de az élet egyéb területein is észlelhető a hatása. Így például a nyelvünkben is: új szavakat és kifejezéseket tanultunk meg, vagy a meglévők kaptak hirtelen új jelentést. Jó eséllyel indulhat az év szava típusú versenyeken az „eszkaláció”, amely önmagában nyilván nem új, de ennyiszer még soha nem használták, mint ebben az évben. De eddig csak kevesek által ismert földrajzi nevekről, mint Liszicsanszk vagy Herszon is úgy beszélünk már, mintha mi magunk is rendszeresen járnánk arrafelé, nem beszélve az olyan újdonságokról, mint a HIMARS, mely a háború előtt a katonai témák iránt fokozott érdeklődők kis szubkultúráján kívül nem igazán volt ismert.
A háborút ezúttal sem csak fegyverekkel vívják, hiszen hatalmas jelentősége van az információs háborúnak is, melynek egyik legfontosabb színtere a Twitter. Egyrészt itt terjednek leginkább a fronton vagy egyéb háborús helyszíneken készült videók, melyek aztán gyakran a mainstream sajtóba is bekerülnek, másrészt még a diplomáciai érdekérvényesítés is részben ideköltözött. Az elmúlt hónapokban számos elemző vált ismertté a Twitteren, vagy éppen hogy elismert szakértők tértek át a hosszú tanulmányok és könyvek helyett a gyorsreagálású, rövid posztok írására (melyek egyébként threadként összefűzhetők hosszabb, informatívabb folyamba is). Aki tehát információkat akar a háborúról, az itt találja meg a leggyorsabban és a legkönnyebben.
A Twitteren lehet a legtöbbször belefutni a pejoratív „tankie” kifejezésbe is, mely ugyan több évtizedes múltra tekint vissza, ám a háború ennek is új lendületet adott. De mi az a tankie, kikre használják és mi köze a magyarokhoz? Mert nagyon is van magyar vonatkozása ennek a szónak.
Vlagyimir Putyin azonban még gyerek volt, amikor a tankie kifejezés – amely eredetileg a tankok, harckocsik legénységére vonatkozott – többletértelmet nyert, és azokat a nyugati kommunistákat illették vele, akik még az 1956-os forradalom eltiprása után is kitartottak a Szovjetunió mellett. Sok baloldali értelmiségi számára ugyanis ‘56 cezúrát jelentett, ekkor fordultak szembe a szovjet politikával: a legismertebb közülük Albert Camus, de sokan mások is vagy megtagadták a kommunizmust, vagy legalábbis megrendült a hitük a Szovjetunióban.
Kár azonban tagadni, hogy így is maradtak bőven, akik meg tudták magyarázni maguknak ‘56-ot, aztán ‘68-ban a csehszlovákiai bevonulást vagy éppen a szovjetek afganisztáni invázióját is. Őket kezdték a britek tankie-nek nevezni, ironikusan utalva a forradalmak leverésében főszerepet játszó tankokra. De a kifejezés aztán átterjedt a Sztálin, Mao Ce-tung vagy Pol Pot tömeggyilkosságait relativizáló kommunistákra is, és ráragadt az egyre csökkenő létszámú brit kommunista párt híveire is. Bár a Szovjetunió később eltűnt, a tankie velünk maradt, igaz, kicsit átalakult.
Noah Smith, a Bloomberg korábbi publicistája tavaly még a kínai politika megítélése alapján próbált rendet vágni tankie témában, és arra jutott, hogy nem mindenki tankie, aki radikális baloldali vagy aki Kínát mentegeti:
Tehát véleményem szerint a »tankie«-t azokra az emberekre kellene korlátozni, akik:
- kommunisták (általában »marxista-leninistának« nevezik magukat),
- hajlamosak támogatni a Kínai Népköztársaság és/vagy Joszif Sztálin autoriter, elnyomó és/vagy militarista intézkedéseit.
Az általa hozott példákban jellemzően a tankie-k tagadják az ujgurok elnyomását és a Kínában őket érintő népirtást, hasonlóképp nem ismerik el a sztálini politika olyan szörnyűségeit, mint a holodomor vagy a gulágok. Ezek a vélemények pedig Smith szerint elsősorban Amerika-ellenességből fakadnak, és idéz egy összegzést is, mely alapján
az Amerikával szemben – a kisebbségekkel való bánásmód vagy a tengerentúli katonai akciók miatt – némi jogos haraggal rendelkező emberek mély és monomániás gyűlöletbe csúsznak, amelyben Amerika határozza meg a rosszat, és minden, ami Amerikával szemben áll, jónak minősül.
Az orosz–ukrán háború kitörése aztán ezt a meglévő jelenséget emelte új szintre: a tankie-k ezúttal az oroszok háborús bűncselekményeit relativizálják, illetve népszerűsítik azokat az – idehaza kormánykörökben is hangoztatott – elméleteket, miszerint nem az ukránok döntése, hogy harcolnak, hanem valójában Amerika „proxy-háborút” vív Ukrajnában, és ugyancsak Amerika „az utolsó ukránig” harcolni fog Oroszország ellen. E világkép szerint például Finnország vagy Svédország sem magától akar csatlakozni a NATO-hoz, hanem Amerika „terjeszkedik”. „Kulcseleme ennek a gondolkodásmódnak az az együgyű feltételezés, hogy csak az USA lehet imperialista, és ezért minden olyan országot támogatni kell, amely szembeszáll az USA-val” – foglalta össze a lényeget egy másik cikkben a The Intercept újságírója, Roane Carey, aki így próbálta meggyőzni a baloldali olvasókat, hogy ne legyenek tankie-k:
Ha önök ellenezték az Irak elleni, 2003-as bűnös amerikai támadást, akkor ellenezniük kell ezt az Ukrajna elleni bűnös támadást is. Nemcsak a következetesség, hanem a tisztesség és az emberi szolidaritás minimális foka is ezt követeli meg. Putyin háborúja a nemzetközi jog durva megsértése egy független ország ellen, amely nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve.
Érdekesség, hogy pont az Intercept egyik (azóta távozott) alapítója, Glenn Greenwald az egyik ismert képviselője a tankie-knek: a korábban a Snowden-botrány kirobbantásával világhírűvé vált Greenwald mára odáig jutott, hogy a háború kitörése után a szélsőjobboldali Tucker Carlson műsorában népszerűsítette az ukrajnai amerikai biolaborok eddig sehol sem igazolt elméletét.
A legismertebb figura, akire illik a „tankie” jelző, a modern nyelvészet atyjának is tekintett, iskolateremtő tudós, Noam Chomsky, aki közéleti szerepvállalásáról is ismert: a most 93 éves Chomsky még a vietnámi háború idején vált az amerikai külpolitika harcias bírálójává, és ebben a szerepében semmi, így az orosz–ukrán háború sem tudta megingatni. „Kis túlzással bármi történik, arról a nyugati imperializmus jut az eszébe meg a kapitalizmus problémái” – mondta róla egy tavaszi cikkünkben Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, és a jelek szerint valóban sem a háborús bűnök, sem az észérvek nem tántorították el Amerika-ellenességétől az idős nyelvész professzort, aki többek között Donald Trumpot nevezte a béke reményének. Az orosz propagandát korlátozó amerikai cenzúra szerinte rosszabb, mint a Szovjetunióban volt, és a jelek szerint abban sem hisz, hogy Magyarország, Lengyelország vagy a balti államok a saját akaratukból érzik magukat biztonságban a NATO-ban.
Ahogy Amerikában Carlson és Greenwald találkozásánál láthattuk, a szélsőbal és a szélsőjobb néha összeér, ha Oroszországról és Putyinról van szó. Hasonló példákat itthon is láthatunk, de a fenti definíció szerint ettől még Trump vagy éppen Orbán Viktor nem lesz tankie, az a baloldalról érkezők privilégiuma, míg a trumpista republikánusok inkább az autoriter politikusok iránti csodálatuk miatt szimpatizálnak Putyinnal, illetve minden alkalmat megragadnak Joe Biden elnök és a demokraták támadására, és erre a háborút is megfelelőnek látják.
A tankie továbbá megkülönböztetendő a vatniktól, amely szintén nem ritka jelző a Twitteren. A vatnik a tankie-vel ellentétben nem az USA ellen, hanem Oroszország mellett határozza meg a maga helyét, azaz az orosz birodalmi nacionalizmus híve, vagyis míg a tankie a külföldi oroszszimpatizánsok vagy legalábbis relativizálók gyűjtőneve, addig a vatnikot jellemzően a putyinista vagy szimplán háborúpárti oroszokra használják.
