Mikor adnak végre Oscart Javier Bardemnek? Persze, emlékszünk, nyert már egyet még 2008-ban, a Nem vénnek való vidék sátáni bérgyilkosának szerepéért. Azóta megszoktuk, hogy Bardemre mindig lehet számítani. Felváltva végez tökéletes munkát a hollywoodi elitligában (Skyfall, Dűne) és elvont művészfilmekben (To the Wonder, Anyám!), de talán a kettő közé eső, középfajú szerzői filmekben érzi igazán otthon magát. Tavaly az amerikai televíziózás hajnalán játszódó Az élet Ricardóéknál mellékszerepe miatt jelölték Oscar-díjra, de hasonlóan hibátlan alakítást nyújt A jó főnök címszerepében is.
Fernando León de Aranoa filmjét végül nem jelölték Oscarra, noha ez volt Spanyolország hivatalos nevezése. Az alkotókat bizonyára kárpótolja, hogy hazájuk legfontosabb filmes díjátadóján annyi jelölést kaptak, amennyit korábban egyetlen spanyol film sem. Húsz Goya-jelölésből végül hatot váltottak díjra – mondani sem kell, hogy Bardemnek sem kellett üres kézzel távoznia.
A példátlan siker feltehetően két okkal magyarázható. Az egyik, hogy A jó főnök intelligens film, de közönségbarát módon fogalmaz. Egy tehetős spanyol kisvárosban játszódik, amelynek büszkesége a helyi mérleggyár.
Mint mondja, alkalmazottjaira családtagként tekint. Azért mégis inkább alkalmazottak ők: egyiküket az első jelenetben kirúgják, röviddel a nyugdíj előtt, egy gyakornok lánynak pedig azután köszönik meg a munkát, hogy gyanúsan közel került a főnök úrhoz. Blancónak mindkettejükhöz van egy jó szava, és a kínosabb ügyeit is diszkréten intézi, de világosan látszik, hogy minden az ő kénye-kedve szerint történik.
Egészen addig, amíg különféle külső és belső konfliktusok meg nem zavarják a mérleggyár nyugalmát, éppen azon a héten, amikor a régiós vállalkozói díj zsűrijét látnák vendégül. A kirúgott alkalmazott tábort ver a gyárral átellenben, és Blancót gyalázó transzparenseket feszít ki; az üzemvezető hibát hibára halmoz, mikor csalni kezdi a felesége; ráadásul újabb, kihívó gyakornok érkezik a marketingrészlegre, aki színleg másra sem vágyik, mint hogy a főnök becserkéssze őt. Mindez hozzájárul, hogy mire letelik a feszesen szerkesztett történet egyhetes időkerete, Blanco az összeomlás szélére kerül.
Aranoa precízen, fokozatosan emeli a téteket és mélyíti el a konfliktusokat, Bardem ugyancsak pontosan felépített alakításában pedig Blanco a teljes magabiztosságtól jut el a pánikszerű széthullás határára. A sztár és a rendező korábban az Escobarban dolgoztak együtt, és érezhető is, hogy olajozottan együttműködő alkotópáros kezében vagyunk. Filmjüket, amint ez a szatíra műfajából adódik, égető társadalmi problémák kommentárjának szánják, és alighanem ennek időszerűsége jelenti a siker másik zálogát.
Örökké aktuális témáról van szó, az egyenlőtlenségek viszont drámai mértékben nőttek az ezredforduló óta – a világ tíz leggazdagabb emberének ma együttvéve több pénze van, mint a legszegényebb négymilliárdnak.
Aranoa korábbi filmjeiben is arra kereste a választ, milyen hatást tesz hőseire a hirtelen meggazdagodás vagy elszegényedés. Ám, amíg a Napfényes hétfőkben könnyű volt együttéreznünk a munkanélküli dokkmunkásokkal, az Élni tudni kellben pedig az udvarlója vélt vagyonától megrészegülő pincérnővel, Blanco karaktere aligha számíthat a szimpátiánkra (ha mégis, az Bardem megnyerő sztárszemélyiségének szól). Mintha csak a főhős ellentmondásos figurája okozta nézői tanácstalanságot akarná enyhíteni, a rendező kiszámíthatóan adagolja a fordulatokat, és legfeljebb afelől hagy kétségeket, hogy mekkorát is bukhat a gyártulajdonos ebben a történetben.
Itt keresendő A jó főnök egyetlen komoly hibája. Erősen politikus témájához képest túlságosan élére vasalt, vértelen, polgári film ez. Leginkább a történet központi helyszíne árulkodik erről: a mérleg a társadalmi igazságtalanságok összefüggésében annyira keresett motívum, hogy szinte már túlzásnak érezzük. Aranoa azonban nem merészkedik túlzásokig, így aztán ez a motívum unalmas marad – egykedvűen vesszük tudomásul, amikor a gyár bejáratánál található díszmérleg egyensúlya is megbillen. Hiába boncolgatnak súlyos kérdéseket, az alkotók célja nem több jól nevelt szórakoztatásnál. E tekintetben azonban A jó főnök maradéktalanul sikert arat, ami nem is lehetett kétséges egy olyan jelentős színésszel a főszerepben, mint Javier Bardem.
A jó főnök (El buen patrón), 2021, 120 perc. 24.hu értékelés: 7/10.
