Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP
Kultúra

Bunyó, piff-puff, némi humor – a western tévés aranykora, és ami ebből idehaza látszott

Természetes volt, hogy a legamerikaibb filmes műfaj a televízióban is hamar megtalálta a helyét. A tévé hőskora Amerikában a western sorozatokról szólt, melyek közül többet sok országban bemutattak, nálunk azonban csak egyet. Igaz, a Bonanza az egész műfaj legsikeresebb képviselője lett, éveken át ezt nézték a legtöbben Amerikában. Miben különbözött a hagyományos westerntől és miben rejlik a jelentősége? A televíziózás régi nagy sorozatsikereiről szóló cikksorozatunk újabb része.

Amerikában jelentek meg a világon először a folytatásos tévésorozatok, melyek már a negyvenes években elindultak, hosszú évekkel korábban, mint bárhol máshol. Az amerikai tévés piac emiatt annyival előbbre tartott, hogy az sokáig nem is volt szempont, külföldön is eladható-e, úgyis rá voltak szorulva a gyerekcipőben járó nemzeti tévék az amerikai importra. Az ötvenes évek legnépszerűbb amerikai sorozatai eleinte rádióból tévére alkalmazott krimik és szappanoperák voltak, később jöttek a szitkomok (az I Love Lucy volt az évtized legnézettebb sorozata az USA-ban), de az évtized végére egyeduralkodó lett a tévében a western. Mely, ugye, a legamerikaibb műfaj, de eladható volt külföldön is, igaz, közel sem olyan mértékben, mint amilyen westerndömping érte az amerikai televíziókat az ötvenes évek végén. Ezek a sorozatok jó pár évig dominálták az amerikai tévéket, és bár a jelenségből idehaza kevés jöhetett át, végül jókora késéssel a Magyar Televízióban is lement néhány rész az egyik legnézettebb western sorozatból.

A western és a televízió kölcsönösen adtak egymásnak

Míg a mozikban a western kezdettől fogva állandó műfaj volt, a zsáner az ötvenes években ért a csúcsra Amerikában, és ugyan a legnagyobb sztárokról (John Wayne, Gary Cooper vagy James Stewart) akkor még elképzelhetetlen volt, hogy átnyergeljenek a tévézésre, a western nélkülük is hódított a kisképernyőn. Az első western tévésorozat címe Hopalong Cassidy volt 1949-ben (egy moziból és rádióból régóta ismert karakter került a tévébe), majd sorban követték az elsősorban gyerekeknek készülő műsorok, ám idővel megjelentek a felnőtteknek is szóló western sorozatok. A fordulópontot az 1955-ös év jelentette, ekkor indultak el a The Life and Legend of Wyatt Earp, a Gunsmoke és a Cheyenne című sorozatok, melyek már egyértelműen felnőtteknek szóltak elsősorban, és rövidesen az amerikai tévénézők többsége a western miatt kapcsolta be a készüléket. Ahogy a jelenséget a Time magazin cikke látta:

Minden közönséges hibája és kereskedelmi mellékzöngéje ellenére a western olyasmit adott a televíziónak, ami komolyan hiányzott: az amerikai hagyományban való gyökeret, a pillanaton túli értelmet. A televízió pedig új esélyt adott a westernnek, a világ legfiatalabb és legcsodálatosabban élő mitológiájának, hogy kifejezze magát, és hogy a korral együtt változzon.

Ez pedig teljesen érthető annak ismeretében, hogy ez a korszak Európában a középkori kardozós kalandfilmek virágkora volt. Csak amíg a briteknek, a franciáknak vagy az olaszoknak volt hová visszanyúlniuk hősökért, addig Amerikának középkori múlt híján a 19. századi western volt a saját mitológiája. De lehet, hogy az ABC csatorna akkori programigazgatójának volt igaza, aki úgy vélte: „A western csak az eszképista szórakozás leggyorsabb és legtisztább formája, ennyi az egész.”

Az említett Time cikk 1959-ben született, a műfaj csúcsévében, amikor volt olyan hét Amerikában, hogy a tíz legnézettebb tévéműsorból nyolc western volt. Ebben az évben harminc western sorozat is versengett egymással főműsoridőben, az amerikai nézőknek pedig új sztárok nevét kellett megtanulniuk. A már említett Gunsmoke (magyarul Lőporfüst) lett gyorsan a legsikeresebb, és egészen 1975-ig műsoron maradt, mellyel évtizedeken át tartotta a leghosszabb ideig futó, főműsoridős, élőszereplős televíziós sorozat rekordját. A Gunsmoke a Kansas állambeli Dodge City nevű városban játszódott az 1870-es években, ahol egy Matt Dillon nevű marshal (nagyjából rendőrbíró) tartotta fenn a rendet: őt James Arness, egy kétméteres háborús veterán alakította. A szerepet barátja, John Wayne unszolására fogadta el: „Túl magas vagy a filmekhez. Az olyan srácok, mint Gregory Peck és én, nem akarjuk, hogy egy ilyen nagydarab alak tornyosuljon fölénk” – mondta Wayne. Arness engedelmeskedett, és teljesen összenőtt Matt Dillonnal, az igazságos, nyugodt óriással, aki csak végső esetben nyúlt a pisztolyához. A Gunsmoke a viszonylagos realizmusával is kiemelkedett a többi western közül, köszönhetően elsősorban írójának, John Mestonnak.

A népszerű westernek közé tartozott még a Tales of Wells Fargo, a Wagon Train, a Have Gun – Will Travel, a Maverick (emlékezhetünk, ebben a fiatal Roger Moore is játszott), továbbá a The Rifleman (melyben a későbbi nagy rendező, Sam Peckinpah is dolgozott) és a Rawhide, melyeket a Time a jobban megírt westernek közé sorolt. Utóbbi egyrészt onnan lehet ismerős a magyar nézőknek, hogy a Blues Brothersben egy emlékezetes jelenetben eljátsszák a főcímzenéjét, másrészt a főszereplője az ifjú Clint Eastwood volt. Neki később sikerült átlépnie a filmsztárok közé a tévés színészek közül, bár nem ő volt az első, hiszen Steve McQueen is a Wanted: Dead or Alive című western sorozat fejvadász főhőseként lett ismert.

Magányos cowboy helyett családi értékek

Westernek aztán még a hatvanas években is indultak: ilyen volt a másfél órás (!) epizódokkal támadó The Virginian, mely szintén sokáig a képernyőn maradt, de a pálmát az új évtizedben már a szintén az 1959-es csúcsévben indult Bonanza vitte el. Az első, színes filmre forgatott western sorozatként akkor kelt igazán életre, amikor az NBC a harmadik évadban szombatról áttette a vasárnap esti főműsoridőbe, és onnantól kezdve az évtized végéig ki sem lehetett robbantani a legnézettebb amerikai műsorok top 10-éből. Miközben a hatvanas évek közepére a legtöbb, meglehetősen költséges westernt elkaszálták, a Bonanza maradt az amerikai nézők kedvence, sőt, ötvennél több országban sugározták, még Magyarországon is, ahol pedig a kultúrpolitikának nyilvánvalóan voltak ellenérzései egy ennyire amerikai műfajjal szemben.

Az 1860-as években játszódó sorozat helyszíne Nevada volt, a festői Lake Tahoe környéke, azon belül is a fiktív Ponderosa Ranch, a sztori pedig a háromszoros özvegy Ben Cartwright és három fia (Adam, Hoss és Little Joe) körül bonyolódott. A sorozat David Dortort műve volt, aki egyebek között azzal tudott a konkurencia fölé kerekedni, hogy leszámolt a szokásos western klisékkel: így a magányos hős helyett a családi értékekre, a hűségre, a becsületre és a tisztességre helyezte a hangsúlyt, és visszavett a lövöldözésből, miközben a vetélytársak hősei egyre gyakrabban használták a fegyvereiket:

A pisztolyhős kicsi és jelentéktelen szerepet játszott a vadnyugat történetében. A vadnyugat igazi története a családról, az úttörőkről szól. A forgatókönyveink a karakterekben mélyedtek el, és az emberi kapcsolatokkal foglalkoztak, amik a legjobb történeteket is adják. És megpróbáltunk tanítani valamit az olyan emberi értékekről, mint a hit és a remény

mondta Dortort.

Ki szokták emelni azt is, hogy a Bonanza a korszakban megszokottnál jóval érzékenyebb volt a társadalmi problémák iránt: a sorozat főhősei többször is felléptek a rasszizmus vagy az antiszemitizmus ellen, és a szereplőgárdán is meglátszott ez. Cartwrighték szakácsa például kínai volt, Hop Sing, akinek fehér amerikai felesége is lett, ami szintén nem volt gyakori akkoriban a képernyőn. Ezek nem is feltétlenül tettek jót a sorozat népszerűségének, mégis megengedhette magának, hogy a polgárjogi mozgalmak erősödése idején a maga módján reagáljon ezekre a problémákra, beleértve még az amerikai őslakosok igencsak kényes témáját is. (Igaz, mai szemmel feltűnhet, hogy kizárólag férfi karakterek voltak a főbb szereplők között, ez némiképp más megvilágításba helyezi a sorozat progresszív mivoltát.)

A sorozatban számtalan színész fordult meg, a főbb karaktereknek mind-mind a Bonanza volt messze a legismertebb szerepe: Lorne Greene, Pernell Roberts, Dan Blocker és Michael Landon játszották a főbb szerepeket, majd Roberts hat év után kivált a sorozatból, mivel elege volt abból, hogy mindenki Adam Cartwrighttal azonosítja. A sorozat végét is egyikük, Dan Blocker váratlan halála (egy rutinműtét alatti tüdőembólia okozta) jelentette: a legnépszerűbb szereplő (Hoss Cartwrightot játszotta) kiesését nem élte túl a sorozat, melyet akkor már nem a vasárnap esti műsorsávban sugároztak. Utoljára 1973 januárjában hangzott fel a népszerű főcímzene, de Dortort utána is visszatért a Ponderosa Ranchre három tévéfilm erejéig, melyek a Cartwrightok leszármazottjainak sorsával foglalkoztak. Sőt, 2002-ben még Ponderosa címmel előzménysorozat is indult, de csak egy évadot ért meg.

Dortort egyébként indított még egy sikeres western sorozatot is, The High Chaparral címmel, mely négy évadon át futott, és emiatt 1967-től már nem is vett részt a Bonanza készítésével járó napi munkában. Dortort – aki később még további western sorozatokat is készített, de egyik sem közelítette meg a Bonanza sikerét – 2010-ben, 93 éves korában halt meg. Ma már csak ketten vannak életben a főbb szereplők közül, mindketten az utolsó évadokban érkeztek a sorozatba: Tim Matheson azóta szép karriert futott be Hollywoodban, míg Mitch Vogel gyerekszínészként volt csak ismert, felnőve abbahagyta a színészetet.

Bunyó, piff-puff, némi humor

A Bonanzát tizenkét évvel az indulása után láthatták a magyar nézők is, noha már két évvel korábban beharangozták, amikor arról lehetett olvasni, hogy az MTV nyolc (más források szerint tíz) részt rendelt be a sorozatból, melyben azért mégsem bízhattak annyira az illetékesek, hiszen szombat délután sugározták főműsoridő helyett. Talán ennek is köszönhető, hogy nem lett akkora kultusza, mint számos másik külföldi sorozatnak itthon (annak sincs jele, hogy a Bonanza Banzai zenekar innét vette volna a nevét). A hazai kritikusok sem voltak elájulva tőle:

Szabályszerű western, bunyóval és piff-puffal és a vadnyugati filmek összes többi kellékével, mindazonáltal a sablonoktól többé-kevésbé mentes, némi humorral is megáldott műsor

– írta az Esti Hírlap. A Magyar Hírlap sem volt bőbeszédűbb: „A Bonanza – világsiker. Az lesz ná­lunk is, hiszen óriási rutinnal ötvözi ke­rek egésszé kalandhistóriáit. A műfaj konfekcionált, de minőségi alkotása. Jó szórakoztatóipari termék.”

Igaz, a hetvenes évek már sehol sem kedveztek a western műfajnak: akkorra szinte teljesen eltűnt az amerikai tévék főműsoridejéből, a fiatalabb nemzedékeknek pedig már nem kellett, hiszen sokkal inkább sci-fit vagy krimit néztek az akkori fiatalok, a western egyszerűen kiment a divatból a békebeli családi értékekkel együtt. Történtek kísérletek a műfaj frissítésére, más műfajokkal való keverésére is, nem is teljesen sikertelenül, és western sorozatok azóta is indultak, köztük több klasszikus is (az HBO-n 2004 és 2006 között futó Deadwoodot például a 21. századi sorozatboom egyik kiemelkedő alkotásának tekinti a kritika), a zsáner tévés aranykora azonban visszavonhatatlanul lezárult a hatvanas évekkel.

A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár is segítséget nyújtott.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.