Budapest épületei, utcái és terei számtalan érdekes, vagy épp bizarr történetet rejtenek, emléktáblák, feliratok, vagy látható jelek nélkül ezeket azonban sokszor lehetetlen észrevenni. Ezért született meg az Ismeretlen Budapest néven futó sorozatunk, aminek mai epizódjában Ferencváros szélére utazunk, hogy a színes Zsolnay-épületkerámiákkal fedett Fővám téri Központi Vásárcsarnok (ép. Petz Samu, 1897) hátsó homlokzata, az 1965 óta álló modern áramátalakító (ép. Léstyán Ernő), illetve az utóbbihoz kellemetlenül tapadó hotel (ép. Vadász Bence DLA és Miklós Zoltán, 2019) által uralt Csarnok tér utolsó apró épületét, az első látásra talán értéktelennek tűnő Imre utca 2-t nézzük meg közelebbről.
A Vásárcsarnok átadásával a terület városban betöltött szerepe erősen felértékelődött, hiszen a nagykereskedők – még akkor is, ha sikerült helyet kapniuk a tömött üzletsorokon – igyekezték raktáraikat és boltjaikat a közelben elhelyezni, hiszen tudták, hogy termékeik így még több emberhez jutnak majd el.
Így tettek a halkereskedők is, nekik azonban más okuk is volt a költözésre: az Erzsébet híd építését megelőző városrendezés során a régi belváros számos épületével – köztük a városházával – együtt ugyanis a XIX. századi halpiac, illetve a kereskedők a házak aljában nyitott üzletei is nyom nélkül eltűntek.
A kor Budapestjét felbecsülhetetlen értékű fotókon megörökítő Klösz György (1844-1913) fenti, 1894 körül született képén jól látszik, hogy a kedves kisvárosias téren az áruk fölé feszített ponyvákon a legtöbbször a Fanda családnév olvasható.
A család a XVIII. században a mai Szlovákia területéről érkezhetett az akkor még egészen más képet nyújtó, aprócska Pestre, ahol József 1813-ban, alig tizenöt évesen vált halászinassá, három évvel később, inasi ideje leteltével pedig segéddé avatták. Két testvére is a halászatban próbált szerencsét: Pál 1816-ban, Ferenc pedig 1809-ben jutott el ugyanerre a szintre, majd a reformkorban mindhárman mesterré váltak.
A siker gyorsan elérte őket, hiszen a XIX. század derekán már meghatározó szerepet töltöttek be a pesti halászvilágban, sőt, haltenyésztőkként is a piac meghatározó szereplőivé váltak – nem volt tehát kérdés, hogy a következő generáció, illetve a családba beházasodott férfiak is folytatják majd a hagyományt: János, az ifjabb Ferenc, illetve Károly mellett utóbbi veje, Zimmer Ferenc (1866-1947?) is mester lett, sőt, részben ő volt az, aki egészen a második világháborúig továbbvitte az üzletet – derül ki a Halászat című szakmai lap (1940. nov. 15.) rövid történeti áttekintéséből.
A Ferencvárosba való költözés már jóval a Hal tér, illetve az azt körülvevő utcák eltűnése előtt megkezdődött: 1884-ben az ifjabb Ferenc megvásárolta az Imre utca 6. (ma 2.) szám alatti, a Dunától pár lépésnyire álló földszintes épületet, aminek kapuja felett még ma is olvasható a felirat:
FANDA FERENCZ
HALÁSZ M.
Az Aldunasor és környéke XIX. század végi képének utolsó, a dunai halászatra emlékeztető emléke különböző korok nyomát viseli magán: a talán a XVIII. században született dongaboltozatos pince feletti földszintes épület bejárata és kerékvetője a XIX. század első felében, ablakkeretezése, illetve bejárati szemöldökpárkánya pedig 1860-1880 között születhetett – derül ki a ház 2018-ban született dokumentációjából, ami a jellegzetesen klasszicista – felül egy nagy, alul három kisebb táblát rejtő – ablakokat kapó udvart, illetve a XIX. század utolsó éveiben (talán a Csarnok megnyitásával egyidőben, 1897-ben) átalakított fedélszéket és magas, az udvar felől deszkatáblával csukható ablakokkal jól szellőztethető padlásteret is bemutatja, sőt, utóbbinak a funkcióját is tudni véli: az háló- és halszárítóként egyaránt szolgálhatott.
Az üzlet 1910-ban, a ház felével együtt Bucher Jánosra és nejére szállt, az üzlethelyiségekben, illetve az udvari szárnyban pedig különféle üzletek jelentek meg: 1911-ben egy Deutsch Simon nevű asztalosmester tűnt fel az épületben, akit a következő években egy kávémérés, illetve egy edénybolt követett. 1940-ben a Löwy Mátyás által vezetett Kosár- és Gyékénykereskedelmi Kft. költözött ide, amit 1945-ben, Budapest ostroma után egy papírüzem váltott.
A Rákosi-kor hajnalán özvegy Kohári Sándorné baromfi- és tojásbizományos üzlete, a szocializmus évtizedeiben pedig különböző vállalatok lakták be a rendelkezésre álló tereket – köztük a Higikor Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet, ami a nyolcvanas évek derekán kőműveseket, ácsokat, illetve építőipari munkásokat toborzott a házban, ami sosem vált teljes egészében állami, vagy kerületi tulajdonná: az 1910-ben Bucher által megvásárolt 50 százalékos tulajdonrész előbb fiához, majd 1958-ban annak özvegyéhez került.
Az 1987-ben már a ház háromnegyedét magáénak tudó nő mellett 1991-ben a cserével 25 százalékos tulajdonrészhez jutó Kolozsvári Gyula Ferenc neve bukkant fel a tulajdoni lapon. Az azóta eltelt három évtizedben az utcafronton különböző vendéglátóhelyek bukkantak fel: a Három Disznó Borozót 2001-ben a Padlás Vendéglő, 2008-ban pedig
A tulajdonviszonyok eközben jócskán megváltoztak: Bucherné tulajdonrésze 2010-re, két részletben egy rokonához jutott, aki 2017 októberében egy alig két héttel korábban alapított projektcégnek, az Imrekettő Kft-nek adta azt át.
A ház ezzel közel száztíz év után újra osztatlan tulajdonba került, hiszen a hárommillió forintos tőkével alapított Imrekettő tulajdonosa és ügyvezetője is az 1991 óta az épület negyedrészét kézben tartó Kolozsvári volt. Ő 135 millió forint és járulékai erejéig jelzálogjogot jegyzett be az épületre, 2018 végére pedig kis híján azt is sikerült elérnie, hogy
A honlapján referenciaként egy sárospataki lakóparkot, illetve a „Budapest XVIII. kerületében kialakított városközpontot” említő Lakásépítő T.2-Invest Kft. által, Kolozsvári megbízásából 2018 júniusában indított védelem-megszüntetési eljárás valódi célja egyértelműen a bontás volt, hiszen a földszintes ház helyére gazdája éttermet, kávézót, hostelt, és irodaterületet is magában foglaló épületet álmodott meg.
A bontás létjogosultságát a kérelemhez mellékelt indoklás változatos okokkal magyarázza: „az évek során többször átalakított” halászházként írja le az épületet, aminek eredeti értékei sérültek, műszaki állapota pedig rossz, így a további helyreállítás költségét túl magasnak tartja.
Az ingatlan városszöveti elhelyezkedéséből adódóan értékes terület, amely a jelenlegi éttermi funkció mellett léptékében és minőségében is nagyobb célközönséget szolgálhatna ki. […] A meglévő földszintes épület megjelenése nem illeszkedik a többszintes épületek sorába, az utcaképtől idegen. A meglévő szomszédos épületek egy többszintes létesítményt irányoznak elő, a meglévő tűzfalak takarása indokolt
– olvasható a dokumentumban, aminek állításaival szemben a kerületi főépítészi posztot a közelmúltig betöltő Szűcs Balázs is tiltakozott, kérve a képviselő-testületet, hogy ne támogassa a védelem eltüntetését, hiszen azt az épület állapota egyáltalán nem indokolja.
Ezt szerencsére a Képviselő-testület is így gondolta: 354/2018. számú, fél évvel a folyamat indulása után született határozatában úgy döntött, hogy nem szünteti meg a védelmet, így a bontási terv nem jutott el a megvalósulásig.
Az épület tíz hónappal később, 2019 szeptemberében az alig néhány méterre működő Budapest Music Center (BMC) birtokába került: a huszonöt évvel ezelőtt Gőz László által alapított, ma is az ő vezetésével működő intézmény 2013-ban nyitotta meg a mindössze két háznyira, az Imre és Mátyás utcák sarkán lévő – a Market Zrt. által épített – központját.
A kétségkívül szokatlan épület tervezője, a Citadella darabokra metszésének nemsokára megvalósuló terveit is jegyző Art1st Design Studio (Chehadé Abdel Rahim, Gőz Dorottya és Taraczky Dániel) a telken álló, védettséget a Fanda-házhoz hasonlóan nem élvező, 1890-ban született épület számos részletét megtartotta, emellett azonban egy háromszáz fős koncerttermet, jazzklubot, százezer tételes zenei gyűjteményt, a központ saját lemezkiadóját, illetve az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítványt is a sarokházba zsúfolt.
Az egykori halászház várható hasznosításával, illetve megmaradási esélyeivel kapcsolatos kérdéseinket a BMC kommunikációs osztályához juttattuk el, melyekre az igazgató válaszolt. Gőz László kijelentette: a bővítés terve már a mai épület 2013-as átadásakor felmerült, három évvel később pedig tárgyalni is kezdtek az Imre utca 2. és 4. tulajdonosaival. Előbbi esetben a folyamat 2019-ben révbe ért, a köztes épületből azonban ezidáig csak 40 százalékos tulajdonrészt sikerült megvásárolniuk, de folyamatban van a hátralévő rész átvétele is, így a Budapest Music Center néhány év múlva már jóval nagyobb területen várhatja a látogatókat.
A két ingatlan területén a BMC egy szcenikus előadásokra is alkalmas teret kíván létrehozni – tudtuk meg Gőztől, aki hozzátette: terveik szerint a bővítés miatt megvásárolt két épület homlokzatát
valamilyen módon megmentik,
a tervezési folyamat azonban csak az Imre utca 4. teljes átvétele után indulhat el.
A kijelentést némiképp komplikálja, hogy ma még mindkét ház védett,
Az első látványtervek megszületéséig azonban nem marad hátra más, mint bízni abban, hogy a XIX. század, illetve a kortárs építészet találkozása csak növelni fogja a több mint kétszáz év alatt kialakult egykori halászház értékeit, erre azonban a Budapest Music Center jelenlegi épületét látva, illetve a nem sok jót ígérő kijelentés fényében nem látszik túl sok esély.
