A Válasz Online-nak adott interjút Szinetár Miklós, melyben arról beszélt többek között, hogy – bár a művészi nagyságát lehetetlen megkérdőjelezni – miért kellene lemondania Vidnyánszky Attilának a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöki tagságáról.
Az, hogy Vidnyánszky kuratóriumi elnök lett, több mint bűn – hiba. Nem is annyira a hatalomról beszélek. A hatalmak olyanok, amilyenek, sokezer éve így működnek. Hol brutálisan, hol meg bonyolultabb ravaszsággal. Attilának azonban nem lett volna szabad igent mondania erre. Egyrészt: aki ennyi állást tölt be egyszerre, miközben nagyon sok előadást is rendez, az megkérdőjelezi, hogy betölti-e azokat a hivatalokat rendesen. Másrészt egy ilyen patinás egyetem életében bekövetkező ekkora változásnál feltétlenül szükséges a konszenzus. Olyasvalakire van szükség, akit a szakma többsége elfogad. Azért nem értem a viselkedését, mert az a Vidnyánszky, akit én ismerek, tehetséges művész, ráadásul tényleg szeretetre méltó ember. […] Ezt a feszült helyzetet úgy lehet most feloldani, hogy Vidnyánszky Attila fölényesen és elegánsan lemond a teherről, amit a kuratórium elnöksége jelent.
– nyilatkozta Szinetár, aki 51 éven át tanított a Színművészetin megszakítás nélkül és tanítványa volt többek között Vidnyánszky is.
Szinetár egyértelműen elismeri azt is, hogy mindeközben létezik az a kirekesztő, „liberális” ellenszenv iránta, amelyre Vidnyánszky gyakran panaszkodik.
[…] vannak a hangos, agresszív megmondóemberek is, akik magukat nagyon liberálisnak tartják. Ezek sok kárt okoznak. Ők nem liberálisok, hanem egyszerűen az aljadék alértelmiség. Nem csináltak igazi karriert, kevés dolog sikerült nekik, ezért hordába verődve akarnak mindig mindenbe beleszólni – mi mást tudnának kezdeni magukkal?
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy liberális vagy sem, Szinetár azt válaszolta, számára az a liberális, aki megengedő, nyitott. Ő is ilyen igyekszik lenni.
Aki valamit kizárólagosan követel, aki agresszív és dogmatikus, az nekem nem liberális. Jelszavam volt mindig az „is”. Sosem szerettem azt, ami „csak”.
Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI
