Kultúra

Összegyűjtöttük a következő időszak legjobb koncertjeit

Talán páran még örülnek is, hiszen az összes otthon lesz.

A színházak, előadóhelyek, előadók közül több is próbálja alternatív módon pótolni a veszélyhelyzet miatt elmaradó előadásokat, koncerteket. Csütörtökön ezekből összegyűjtöttük az akkor már ismert élőben sugárzott színházi előadásokat és komolyzenei koncerteket (ezekhez még most hozzáadnánk a Nézőművészeti Kft. a Kézmosás fontosságáról című előadása), most megpróbáljuk a könnyűzenei koncerteket feltérképezni.

Március 13.

Pénteken koncertezett volna az A38-on a Lazarvs (leánykori nevén Apey & the Pea), ezt a jelenlegi helyzet miatt természetesen nem tudják megtartani, helyette viszont, vigasztalva a rajongókat, a próbatermükből jelentkeznek be egy live session erejéig nagyjából este 9-től.

Szintén pénteken, szintén este 9-től ad koncertet a Mongooz and the Magnet. A fellépésük „különlegessége”, hogy a három tagból ketten doktorok végzettségük szerint. A zenekar Hey Boy című számának egyébként tavaly nálunk volt klippremierje.

Március 14.

Erről a koncertről tegnapi cikkünkben már beszámoltunk, de legyen meg itt is. Szombaton tartott volna koncertet a Ferenczi György és a Rackajam a Szimpla kertben. Ezt ugyan nem tudják megtartani, de szerencsére a Kazinczy utcai szórakozóhelynek meg van ahhoz a technikája, hogy élőben közvetítse. Úgyhogy este 8-tól a zenekar YouTube-csatornáján lehet majd követni a zártkapus fellépést.

Szintén szombaton, 19:50-kor élőben jelentkezik be az Aurora zenekar. Best of-koncertet ígértek.

Március 20.

A Tankcsapda március 20-án Eindhovenben lépett volna fel, ezt a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak elhalasztani, de ígéretük szerint ezen a napon egy jó egy órás koncert élő közvetítésével készülnek Debrecenből. A műsort majd a YouTube-csatornájukon lehet követni.

***

A Szimplának egyébként van egy Lemming program elnevezésű tehetségkutatója, ezeknek a koncertjeit ígéretük szerint közvetíteni fogják a videómegosztó oldalukon. Tegnap már így közvetítették a God & Monkey koncertjét.

Élőben tervez színházi és zenei előadásokat közvetíteni a TRIP hajó is, pontosabban ők is megkezdték már tegnap ezt a sort, akárcsak a Szimpla. A Dunán a Deadly Mantis lépett fel, a többiről Facebook-oldalukon lehet tájékozódni.

Bár most egyelőre ennyi koncertről tudunk beszámolni, valószínűleg több hasonló kezdeményezés is lesz még. Például erről írt korábban Majka, és Ganxsta Zolee és a Kartel is.

Kiemelt kép: Facebook/Lazarvs

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.