Kultúra

Műsorváltozást jelentett be a TV2 új műsorai gyenge nézettsége miatt

Az utóbbi hetekben több műsorváltozás is történt a TV2-nél, most amit egy újabb, viszonylag nagy módosítás követ, írja a SorozatWiki. November 11-én indult a csatorna új műsorrendje, melyben három vadonatúj produkció is, a Mintaapák, a Majka ötletén alapuló Nyomd a gombot, tesó! és az Újratervezés debütált.

A TV2 idei évében, a kevésbé fontos júliusi és augusztusi időszakot leszámítva, eddig mindig ment legalább egy sikeres napi szórakoztató műsora, például az Exatlon, majd a Bezár a bazár!, az Ázsia Expressz és a Séfek séfe, most viszont úgy tűnik, mindhárom újdonság megbukóban van. A Mintaapák a közepes és a gyenge nézettség között mozog, viszont a Nyomd a gombot, tesó! már a második adásától bedőlt, az Újratervezés pedig az első naptól kezdve gyenge számokat hoz, egyedül a Tények Plusz működik főműsoridőben (19-23 óra között).

A csatornán emiatt hétfőtől műsorváltozás történik. Az Újratervezés 22:05 helyett 20:35-től lesz látható, az Újratervezés így korábbi idősávba kerül, a Nyomd a gombot, tesó! pedig 20:35 helyett 21:35-kor fog kezdődni. Vasárnap is lesz változás a csatornán, de ez egy előre tervezett csere. A héten befejeződik a Sztárban sztár leszek!, a helyén pedig elindul a TV2 új, Catch című műsora.

A lakásfelújítás versenyez a tévében Majka gameshow-jával és a Konyhafőnök séfjeivel
Ki se látunk az új műsorokból, de nem mindegyiket éri meg nézni is. Kiértékeltük őket a Mintaapáktól az Újratervezésig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik