Kultúra

Frei Tamás: Orbán Viktor kidugta a fejét a lövészárokból, minket pedig visz magával

Magyarország nem provinciális, de sok magyar ember él provinciális, szűk látókörű életet – mondja Frei Tamás, akinek új, Bábel című regénye a migrációs válság kulisszái mögé enged bepillantást, műkincsvadászokkal, embercsempészekkel, terroristákkal, populista politikusokkal és nyugati milliárdosokkal. A kérdés szerinte sokkal összetettebb annál, mint ahogy az óriásplakátok szlogenjei sugallják, és már a nyugati országokban is megjelent a törzsi megosztottság. De vajon mi lesz a vége az orbáni hintapolitikának? Jó vagy rossz, ha a világban gondolnak valamit rólunk, magyarokról? Igaza volt-e Márainak? És mi rejti szerinte a legnagyobb gazdasági veszélyt? Interjú.
Korábban a témában:

Panaszkodott ma már valaki önnek, hogy milyen rossz itt élni?

Miért, szoktam panaszkodni?

Nem, épp arról beszélt pár éve, mennyire leszívja az energiáit a Magyarországon tapasztalt pesszimizmus és negativitás.

Ezt továbbra is tapasztalom, és épp ez a leglényegesebb különbség a nyugati országokhoz képest. Már nem az utcák tisztaságáról, az épületek esztétikájáról van szó, hanem az emberi viszonyokról.

Magyarországon védekezni kell. Nem engedhetjük teljesen szabadon bele magunkat semmibe, mert akkor biztosan történik valami, ami elszívja az energiáinkat.

Ennek ellenére nagyon jól lehet élni ebben az országban, csak sokkal tudatosabbnak kell lenni. Mikor itt vagyok, tudatosan nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, konkrét útvonalakat választok ki, hogy merre járok a városban, mert ahol dugó van, ott tudom, hogy őrület lesz az emberek közötti viszony. Itt rendszeresen állok percekig a körforgalmak előtt, mert be nem engednének, és fel sem merül, hogy egy autó innen, egy onnan jöjjön. Apró dolgok ezek, de árulkodóak.

Olaszországban nem dudálják le egymást az emberek?

Máshol sem fenékig tejfel az élet. Sok időt töltök Firenzében, és ott is tapasztalom, az amerikaiakon meg aztán végképp, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ahogy szakad a társadalom, úgy nő a feszültség. Amíg pörgött a gazdaság, és mehettek nyaralni hat hétre, anélkül, hogy elszállna az adósság, addig mindenki happy volt. A 2008-as pénzügyi válság után viszont nagyot fordult a világ, és a helyzet egyre csak élesedik. Ugyanis elfogyott a pénz, amit a politikusok a nép közé dobhattak, hogy nyugalom legyen. Olaszországban, ahol 130 százalékos az államadósság, nincs már miből hosszabb nyugdíjat és rövidebb munkahetet faragni. Persze lehet választást nyerni azzal, hogy 780 eurós állampolgári alapjövedelmet ígérünk, mint az Öt Csillag tette, csak ezt képtelenség betartani.

Nem véletlen, hogy Szicíliában és a déli tartományokban az emberek a választás másnapján megrohamozták a helyi önkormányzatokat, hogy akkor hol a 780 eurójuk. Mikor kiderült, hogy egyelőre nincs rá pénz, elkezdték megverni a hivatalnokokat.

A lét határozza meg a tudatot, így fontos látni, milyen életmódhoz lettek hozzászoktatva a nyugati emberek. Az új regényem végén van egy idézet ezzel kapcsolatban Márai Sándortól. Nagyon érdekesnek találom a naplóit mostanában.

Az emigráns tapasztalat miatt?

Részben. Érdekel, hogy egy magyar szemüvegén keresztül milyennek tűnt a világ a 60-as években, még mielőtt én megszületettem. Ő is Olaszországban és Amerikában töltött sok időt, akárcsak én. Ilyen kemény mondatok vannak benne 1961-ből:

Hruscsov azt jósolja, a Nyugat a kényelemtől hülyül és gyávul el.

Igaznak találja?

Szerintem ez megtörtént. A nyugati emberek jelentős része belefulladt a jólétbe.

Tehát Magyarország provinciális, a nyugati jómód viszont elhülyít. Nincs kiút?

Azért ezeknek az állításoknak kicsit lecsiszolnám az élét. Magyarország nem provinciális, de nagyon sok magyar ember él provinciális, szűk látókörű életet. Minél kisebb településről van szó, annál nagyobb a tehetetlenségi nyomaték. Más a helyzet Budapesten, mint ott, ahol csak egy főutca van, este ötre minden bezár, és nem marad más, mint egy valóságshow valamelyik tévécsatornán, vagy a postaládába tömött ingyenes újság. Közben viszont hihetetlen tempóban halad a világ.

Ma már a Föld bármely pontján élhetünk irtózatosan nyitott életet. Nemcsak Magyarországon, Libériában is.

Az eszközeink segítségével tájékozódhatunk mindenről. Egy magyar könyvesbolt polcáról is leemelhetünk bármit Hararitól Houellebecq-ig, a neten pedig böngészhetjük reggelente az olasz és amerikai lapokat. Nem az ország provinciális, csak sok magyar ember nem tesz erőfeszítést arra, hogy szélesítse a perspektíváját. A lehetőség adott.

Ha elolvassák a Bábelt, szélesíthetik a látókörüket? Célja ez egyáltalán a könyvnek?

Ma már nincsenek céljaim. Sokáig televízióztam, a Dosszié című műsoromhoz a BBC-től kölcsönöztem a szlogent: A széles látókör mindenkinek jár. A körülöttünk zajló migrációs válság, túlnépesedés és a modern kori népvándorlás irtózatosan bonyolult folyamat, nem lehet egy óriásplakáton elmagyarázni, de még egy másfél oldalas cikkben vagy húsz perces riportban sem. Egy ilyen regény viszont hatszáz oldal, amiben már ki lehet fejteni néhány összefüggést. Tudom árnyalni a képet, érzékeltetve, hogy a világ komplex hely, és nagyon sok oka van annak, ami körülöttünk zajlik. Nem az óriásplakátok szintjén fejthetjük meg a problémát, hogy „Soros”.

Fotó: Marjai János /24.hu

Egy akciódús, szórakoztató regény a világ bonyolult összefüggéseinek megértését, vagy a megértés illúzióját nyújthatja?

Bízom benne, hogy nem csak az illúzióját. Információval is lehet szórakoztatni. Természetesen én sem látom át teljesen a világot, hiába fektetek ebbe nagy energiákat, tanulok nyelveket, utazok távoli országokba, interjúvolok sorra embereket. Azt hiszem, ma jobban értem a világot, mint tíz évvel ezelőtt, és tíz évvel ezelőtt jobban értettem, mint húsz évvel ezelőtt. Kíváncsi alkat vagyok, a megfigyelés az alaptermészetem.

A Bábel helyenként olyan, mintha újságot olvasnánk. Meglepett, hogy két-három hónapja történt események is szerepelnek benne, mint például az olasz kormányválság. Az utolsó pillanatig pumpálja bele a cselekménybe az aktuálpolitikát?

Ilyen is előfordul, de ha kicsit bennfentesebb az ember, egy idő után átlátja a folyamatok logikáját.

Mert, ami egyszer csak bekerül a hírekbe, az korábban hónapokig, évekig forrt a színfalak mögött.

Egy ilyen típusú regény megírásához a források közelébe kell menni, akkor tudja a szerző megelőzni az újsághíreket. Jó ideje meggyőződésem volt például, hogy az olasz kormányválság meg fog történni, csak kicsit későbbre tettem volna. Világos volt, hogy Matteo Salvini robbantani fogja a szélsőjobb és a szélsőbal – egyébként természetellenes – koalícióját, hiszen mára sokkal népszerűbb lett, mint ahány szavazattal kormányra került. Csak azt hittem, hogy ez a szövetség még ki fogja bírni az idei költségvetést, és majd jövő tavasszal hullik szét, ám a szakadás már augusztusban megtörtént. Arról is van teóriám, hogy mi jön majd ezután, de bevallom: meglepett, hogy Salvini ennyire eltaktikázta magát, és ellenzékbe szorult a miniszteri székből.

Míg Merkel és Trump saját néven bukkan fel a regényben, a Salvinira hajazó figurát Luigi Matteosinak hívják. Miért nevezte át?

Mert ez egy típus.

Trump is az.

De ő nem aktív szereplője a történetnek, ellentétben a volt olasz belügyminiszterrel. Ez a karakter a populizmusnak egy sok országban fellelhető prototípusa. Nem konkrétan Matteo Salviniről akartam írni, hanem arról a fajta gátlástalan Twitter-királyról, akit semmi sem érdekel a hatalom megragadásán kívül. Lehet, hogy ez az korommal jár, de én megrettenve nézem, merre tart a világ. Mindig a gyerekeimre gondolok, hogy Úristen, mi vár rájuk…

A regényben Budapesten futnak össze bizonyos alvilági szálak. Ez csak azonosulási pont a magyar olvasóközönségnek, vagy ez is a valós kép része?

Szpojlerezni nem akarok, de a könyvben leírt területen szerintem tényleg összefutnak a szálak Magyarországon. Nem véletlen, hogy olyan sűrűn jár ide Putyin, miközben pici ország vagyunk, a magyar GDP mindössze 1,2 százalékát teszi ki az európainak. Az üzlettársammal szoktunk is gondolkodni, mi történne, ha a Café Frei egyik franchise-partnere, aki a néhány milliárdos forgalmunkból 1,2 százalékot termel, elkezdené verni az asztalt, és meg akarná mondani, mit hogyan csináljunk. Meddig hagynánk? Figyelnénk-e rá valójában? Számít-e, milyen stílusban adja elő magát? Megtorpedózhatná-e az egész cég általános irányát? Mert ha üzleti fejjel vizsgálom a politikát, Magyarország pontosan ezt teszi az EU franchise-partnereként. És ez nem is kritika, hiszen akár igaza is lehet: egy kis ország vezetője szeretné az érdekeit érvényesíteni, ezért transzformerként pakolja magára a fegyvereket.

Például beengedi Putyint, amitől erősebb lesz egy picit. Persze lehet, hogy eltaktikázza magát, és akkora lendületet vesz a hintapolitikában, hogy elveszíti fölötte az irányítást. Ismerünk ilyet a magyar történelemből.

De az biztos, hogy Magyarország tényezővé vált. A Foreign Affairs címlapján nemrég szerepelt Orbán Viktor is öt elég nagy játékos között, még ha nem is pozitív vonatkozásban. Magyarország vezetője kidugta a fejét a lövészárokból, minket pedig visz magával. Meglátjuk, hogy jól vagy rosszul járunk-e a végén.

Lehet előny, hogy nemzetközi branddé vált a magyar „illiberális” modell?

A regényem külföldi megjelenését például segítheti. A Bábel a migrációs válságról szól, és abból az országból jön, ahol a miniszterelnöknek nagyon markáns álláspontja van ez ügyben. Biztos, hogy egy szlovák vagy egy bolgár író most kevésbé lenne érdekes ebben a témában. Mikor jövök le a firenzei lakásomból, a lépcsőházban összeakadok különböző olaszokkal: az egyik megveregeti a vállamat, a másik meg elborzadva néz rám, hogy mit keresek én itt a barbár vidékről. Gondolnak most már rólunk valamit, és nem vagyok benne biztos, hogy az a jó állapot, ha nem gondolnak rólunk semmit.

Orbán Viktor értelmezésében arról van szó, hogy mi tapossuk ki az utat a jövő felé, amíg a hanyatló Nyugat agonizál.

Ezzel persze nem értek egyet. Szerintem az a fajta versenynélküliség, ami felé Magyarország tart, hosszú távon rendkívül ártalmas lesz. Teher alatt nő a pálma. Az emberekben egyre csökken a motiváció, és már csak legyintenek, hogy nincs értelme erőlködni, mert úgysem az nyer, aki jobb. Ez a társadalom egyre szélesebb rétegeiből öli ki a kreativitást, egy olyan korban, amikor a kreativitáson múlik minden. Ha baj lesz Magyarországon, az a verseny hiányából fakad majd.

Mióta kitört a migrációs válság, egyszer sem sajnálta, hogy már nem riporter?

Csak a mából visszanézve vagyunk ilyen bölcsek. Amikor a dolog elindult, még csak rendkívüli hír volt. Mindenki úgy gondolta, hogy két hónap után lejárt lemez lesz. Orbán Viktor akkor tényleg az elsők között volt, aki meglátta, hogy ez egy sokkal nagyobb folyamat része. Persze aztán kihasználta, de a dolog a mai napig nem oldódott meg: Olaszországba tömegek próbálnak bejutni Afrikából. Többségük még csak nem is muzulmán, hanem keresztény, hiszen a katolikus egyház nagy tartaléka épp Afrikában van. Amúgy érdekes, hogy a két világháború között még Bécs, Prága és Budapest volt Európa három legkozmopolitább városa. A statisztikákból tudjuk, hogy itt éltek a legtöbben olyanok, akik nem az adott országban születtek. Ma ez már London, Amszterdam és Párizs. Nyugatra tolódott az a kozmopolitaság, ami a két világháború között még itt volt Közép-Európában.

Fotó: Laurin Schmid/SOS Mediterranee/dpa

Ön viszont büszke kozmopolita.

Szélesebb perspektívában élek, mint 93 ezer négyzetkilométer, de azért én egy magyar fickó vagyok. Van egy nagyon jó barátom Miamiban, magyar származású, de már lassan 40 éve Amerikában él. Ő mesélte, hogy minden reggel hallgatja az időjárás-jelentést, de a hőmérsékletet Fahrenheitből a mai napig átszámolja Celsius-fokba.

Én is így vagyok, mindent átszámolok magyarra. Mint Márai, én is magyar szemüvegen keresztül nézem a világot.

Egy-két éve azt nyilatkozta, lehet, hogy felhagy a regényírással is. Mi történt azóta?

Volt egy ilyen pillanat, de hiányzott ez a fajta kreatív folyamat. Már a médiában is egyedül szerettem igazán dolgozni. Azt élveztem legjobban, amikor rádiós haditudósítóként egy diktafonnal a kezemben mentem a háborús övezetekbe. Tévériporterként is sokat dolgoztam azon, hogy ne kelljen nagy stábbal utaznom, a legvégén inkább cipeltem én a kamerát, és az operatőr barátommal kettesben jártuk a világot.

Akkor az írás igazán testhezálló, hiszen csak egy íróasztal kell hozzá.

Pontosan. És minél nagyobb lesz a Café Frei cég körülöttem, annál nagyobb szükségem van arra a belső egyensúlyom megőrzéséhez, hogy időnként magamra csukhassam az ajtót, és visszavonulhassak a saját gondolataimba.

Beszéltünk róla, hogy a fikcióba jó adag valóságot kever. Régebben érték vádak azzal kapcsolatban, hogy riporterként ez fordítva is megtörtént, és a valóságba kevert fikciót. Ezekről mit gondol?

Hülyeségnek tartom. A legszorgalmasabb riporterek közé tartoztam, aki nem a stúdióban ülve fejtette meg a világot, hanem elment a legtávolabbi országokba, akár a háború kellős közepébe is. Természetesen mindenki hibázik, csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, de az ilyen támadásokat legtöbbször az irigység motiválja. Még azt sem tudom mondani, hogy ez magyar mentalitás, hiszen ezer hasonló sztorit ismerek az amerikai médiából, és máshonnan is, ahol konkurencia van. Mindenki szeretne főműsoridőben, három millió embernek tévéműsort készíteni, de csak egynek jut hely a piacon. Ilyen közegben természetes, ha állandó védekezésre kényszerül az ember. Ez van, ha kidugod a fejed a lövészárokból. És itt visszacsatlakozhatunk Orbán Viktorhoz, aki szintén kidugta a fejét, és kap is hideget-meleget.

Fotó: Marjai János /24.hu

Ha már Orbán Viktornál tartunk: akkor tényleg orosz bérgyilkos volt az a férfi, akitől megkérdezte annak idején, mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt?

Természetesen. Tizennyolc év után sem tudok mást mondani. Szövevényes ügy volt, de aki egy kicsit gondolkodott, tökéletesen átlátta ezt akkoriban is. Bolygathatjuk ezt életem végéig, de teljesen felesleges.

Hogy oszlik meg most az ideje a Café Frei és a regényírás között?

Azért tartott olyan sokáig megírni a Bábelt, mert ráfutottam egy rossz sztorivonalra. Mikor a legutóbbi regényt befejeztem, még a magyar-német viszonyt éreztem fontosnak. Berlini játszma lett volna a címe, de ezt elejtettem, mert menetközben eljárt felette az idő. Más lett az igazán nagy vonulat, pedig a magyar-német viszony azóta is ott lebeg az életünkben, és bármikor újra felerősödhet. Például azzal, hogy Németország megzuhan, és kicsit magával rántja Magyarországot. Nagyon durva belegondolni, hogy a magyar GDP 74 százaléka az exportból jön, aminek jelentős része Németországba irányul, és ennek 35 százalékát teszi ki az autóipar. A győri Audi-gyár adja a magyar gazdasági teljesítmény 9 százalékát.

Ez némileg árnyalja a nemzeti szuverenitás kérdését is.

Sikamlós itt a jég, és sokan nem mérik fel, mennyire könnyű elcsúszni rajta.

Szerintem új korszak küszöbén állunk, a felnövekvő generáció ugyanis egyre kevésbé akar nagy tárgyakat tulajdonolni. Nem akarnak egy életen át lakáshitelt fizetni, és nem vonzó számukra a 10-15 millió forintos autó, ami egy év alatt elveszít az értékéből három milliót. Ez hány kávézás, hány vacsora, hány utazás és élmény? Az autóipar emiatt drasztikus válság elé néz. Jön a car sharing, ugyanúgy, ahogy a fiatalok a biciklit is közösségi szolgáltatásként használják, és abszolút nem kell majd ennyi autó. Ettől még a vendéglátás és egy csomó egyéb terület prosperálni fog, de ez nagy eséllyel megzuhan. És ebben Magyarország rendkívül kiszolgáltatott.

Rossz végén vagyunk a technológiai forradalomnak?

Sokkal rosszabb végén, mint ahogy ezt most felmérjük. Sokan azt gondolják, hogy majd úgyis kitalálnak valamit a németek, és újra feltámad a Mercedes meg az Audi. Hát, szerintem nem így lesz.

Végül is ez politikai krimiszerzőként jó hír, nem?

Nem fogok kifogyni a témából, az biztos.

Frei Tamás Bábel című regénye az Alexanda Kiadónál jelenik meg.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.