A Pest fontos kapujának számító Kecskeméti kapu 1794-ben, illetve a városfal 1808-ban indult lebontása után létrejött Kálvin téren a XIX. század folyamán számtalan értékes épület, köztük a református templom (1816-1859), két bankház központja (1874, 1883), továbbá egy bérházsor jött létre, mindezek középpontjában pedig a ma Erzsébet téren álló, azóta újrafaragott Danubius-kút (1883) született meg, a terület pedig az ugrásszerűen fejlődő város egyik fontos csomópontjává vált.
Az 1913-ban az Üllői és a Ráday utca közé beékelődött, a Gazdák Biztosító Szövetségének központjaként létrejött óriás, illetve a templom melletti Fenyves Áruház (1922) megszületésével a macskaköves tér közepén állók az elmúlt száz év Pestjének minden építészeti hullámára vethettek egy pillantást.
Lehetett volna ez némiképp másként is, hiszen 1912-ben a templom két oldalára az egyházközség óriási épületeket akart építtetni, az első világháború, illetve a trianoni döntés utáni nehézségek azonban elsöpörték az ötletet.
Ennek köszönhetően megmaradt persze a tavaly kétszáz éve átadott Két Oroszlán Fogadó épülete, a Budapest 1945-ös ostroma során lehullott amerikai bombák azonban kis híján a teljes teret letarolták.
Visszaépítésről szó sem lehetett, így a könnyen menthető épületek túlélték a romeltakarítási hullámot, a tér két banképülete, illetve a Múzeum körúttal és a Kecskeméti utcával való találkozásánál álló bérházai örökre eltűntek, foghíjtelkeket és hirdetési felületként ideális tűzfalakat ajándékozva a városnak.
Ezt a helyzetet a főváros persze nem szerette volna sokáig fenntartani, így a város szívében lévő, hasonló sorsú telkekkel együtt ezeket is beépítették volna. Erre végül csak a rendszerváltás előtt, illetve az ezredforduló után került sor, de ne szaladjunk ennyire előre, a főváros ugyanis már az ötvenes évek derekán ígéreteket tett a helyzet megoldására.
Az 1957 végén négy irodaházra, illetve a tér rendezésére kiírt tervpályázatra végül hatvanhárom pályamű érkezett be, melyek közül egy mérnök házaspár, Jurcsik Károly (1928-2009) és Kriegler Erzsébet közös, az előd épületekkel azonos méretű irodaházakat megálmodó munkája vitte el az I. díjat.
Az eredményhirdetésről beszámoló Magyar Nemzet (1958. május 31.) szerint a terv előnye az azonnali, területrendezéseket nem igénylő megvalósíthatósága lett volna, a munka pedig emellett egyáltalán nem próbálta volna magára irányítani a figyelmet, sőt, segített volna azt a Nemzeti Múzeum tömbjére irányítani.
1959 februárjában a végleges beépítési terv is megszületett, aminek köszönhetően a Magyar Nemzet újabb cikke (1959. február 16.) szerint a Kálvin tér új arca „világvároshoz méltóan fog kialakulni ezen a nagyforgalmú, exponált térségen”, ahol a romtelkek tizenöt évvel a háború után is
üresen állanak, rajtuk néhány árusítóbódé rontja a városképet.
Jurcsikék épületterveit végül nem fogadták el, így a második díjat nyert Czebe István–Hrecska József–Vámossy Ferenc hármas, valamint Hofer Miklós és Kuba Gellért harmadik helyre sorolt pályaművéből is átvettek kisebb-nagyobb részleteket.
Közülük a legtöbbet a Középülettervező Vállalatnál dolgozó, a miskolci avasi kilátót is megálmodó Hofer rajzai löktek a projekten, hiszen az irodaházakat egy az egyben az ő tervei szerint valósították volna meg, azzal az apró különbséggel, hogy a főváros négy helyett ekkor már csak három irodaházat szeretett volna látni a foghíjakon, a Múzeum körutat pedig egy lakóházzal zárta volna le mindamellett, hogy a Múzeumkert kerítésének lebontása után a magyar történelem és művészettörténet legnagyobb alakjainak büsztjeivel zsúfolta volna tele az addig csak néhány szobrot, valamint a tavalyig a Forum Romanum egy templomának Mussolini által Magyarországnak ajándékozott oszlopát rejtő kertet.
Az augusztusban bemutatkozó látványterveken a mai hotel egyik szárnyának helyére megálmodott, két külkereskedelmi vállalatnak szánt, a Kálvin tér felől hét, a Kecskeméti utca felől hatemeletes, tetőteraszos óriás látszik, melynek aljában a százötven évvel korábban lerombolt városfal rekonstrukciójával is találkozhatnak majd az erre járók – írja a lap, hozzátéve, hogy a tetőn étterem, a fal mögött egy kétszázötven főt befogadó, külkereskedelmi bemutatók számára építendő szabadtéri színház, az épület aljában pedig propagandairoda és jókora kirakattal rendelkező bemutatótermek születnek majd.
Nem ígérkezett kevésbé érdekesnek a tér túlsó oldalára álmodott, szintén két vállalatnak otthont adni kívánó óriás sem, hiszen a szintén hétemeletes óriás a Baross utca felett ívelt volna át, néhány pillanatra elnyelve a Szabó Ervin Könyvtár felé menő, illetve onnan a Múzeum körút felé tartó forgalmat.
A mozgatható (mobil) falú irodákat mutató tervek megvalósulás felé való elindulását a Hétfői Hírek három hónappal később (1959. december 7.) megerősítette, hozzátéve, hogy
Az Esti Hírlap egy hónappal később (1960. január 5.) már 1961-es átadásról beszélt, sőt, a beköltöző cégek neve is kiderült: az egyik épületben a Külkereskedelmi Minisztériumhoz tartozó Transelektro és Mineralimpex, a másikban pedig a Chemolimpex kapott volna helyet, eddig elfoglalt irodáik pedig újra lakásokká változhattak volna.
Mindez persze nem így történt, köszönhetően a szakmai vitáknak: a vállalatok 1961 nyarán végül nem kapták meg a beruházásra szánt egymillió forintot, illetve a következő évre előirányzott tizenhat milliót sem vehették igénybe, köszönhetően annak, hogy az építési engedélyt az egymással komoly vitába szállt építészeknek köszönhetően visszavonták, a cégek pedig végül máshol kerestek maguknak helyet, hiszen éppen használt irodáikat már rég kinőtték.
A Chemolimpex
A három cég közül végső irodaválasztását tekintve kiemelkedik a Chemolimpex, hiszen az 1963-ban átadott, Gulyás Zoltán (1930-2000) terveit dicsérő, harminc éve átalakított Bécsi utcai székháza (ma az OTP tulajdona) a magyar modern építészet egyik első európai szintű gyermeke volt.
És hogy miért is érték ez? Hát ezért.
Néhány évnyi szünet után a Kálvin tér rendezésének és fejlesztése kérdése újra napirendre került, hiszen a hármas metró folyamatban lévő építésével egyidőben a városvezetés ezt a két évtizede létező problémát is meg kívánta oldani. Az 1968-ban kiírt pályázaton végül a Budapesti Műszaki Egyetem két adjunktusa, dr. Pápai Zsolt és Lukovich Pál, valamint Haláchy Loránd (BUVÁTI) is első díjat kapott, de a bizottság a Pápai-Lukovich Páros további három munkáját is megvásárolta, noha a bennük foglalt ötletek végül nem mind váltak valósággá: így nem lett például itt a Nyugati és Baross téren állóhoz hasonló felüljáró, és a csepeli HÉV pályáját a távlati tervekkel ellentétben nem hosszabbították meg a Boráros tértől egészen a Lónyay utca nyitányánál álló üzletház helyén kialakítani vágyott állomásig.
A tér épületállománya végül az elmúlt három évtizedben változott jókorát: előbb a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat megbízásából megszületett a Korona Szálló (ma Mercure Budapest Korona, építész: Csontos Csaba, 1987-1990), az ezredforduló után pedig a Múzeum és Üllői út közti két üveg és vasbeton irodaház, a Kálvin Tower és a Kálvin Square (építész: Z. Halmágyi Judit és Virág Csaba, 2001, illetve 2003) épült fel, a városlakók jó részének szívéhez azonban még másfél, illetve három évtized után sem jutottak el.
Néhány év múlva talán ez is másként lesz majd, hiszen mindhárom épület a saját nemében korrekt, a formáiban és színhasználatában nem épp szürkeséget sugárzó hotel pedig a két szárny híddal való összekötésével a történelmi városkapu előtt is tiszteleg.
Borítófotó: Molnár József 1885-ben született festménye, középpontjában a Nemzeti Múzeum tömbjével, előtérben pedig az azóta az Erzsébet térre költöztetett, a hatvanas években újrafaragott Danubius-kúttal.
