Kultúra filmkritika

Ha Aretha Franklin énekel, az univerzum rendje helyreáll

Egyszerre zene- és filmtörténeti pillanat, hogy Aretha Franklin 1972-es gospelkoncertje mozikba kerül, nem szabad kihagyni.
Korábban a témában:

Rendhagyó filmkritikánk mindösszesen egy bekezdésnyi hosszú lesz. Hogy miért? Mert nem lehet filmkritikát írni egy filmről, ami valójában nem dokumentumfilm, nem koncertfilm, nem portré és nem is fikció. Az Aretha Franklin: Amazing Grace – A szeretet hangján egy lemezfelvétel képi és hangfelvétele, ilyen formában olyan mértékben műfajokon kívüli, hogy azt nem lehet kritizálni – no meg nem is lehetne: amit hallunk, tökéletes, amit látunk, történelem. Aretha Franklin gospelklasszikusokat énekel, zongorázik, mögötte egy gospelkórus, karvezető, prédikátor, szemben vele élő közönség, hogy legyen a felvételnek egy kis bukéja, és mindezt több kamerával rögzítik, néhol bekóborol egy-egy kameraman a háttérbe, de annyi baj legyen. A végeredmény egy gospelalbum, ami, persze, azonnal óriási siker lett, a felvételekről készült film viszont sosem készült el – eddig. És innen váltunk át kritikából valami másba, mert a film születésének körülményeiről viszont lehet és érdemes beszélni.

Aretha Franklin halálával a műfaj legnagyobbjainak egyike távozott
Amerika alighanem a háború utáni legnagyobb énekesnőjét veszítette el Aretha Franklin halálával. Miért volt ő a legnagyobb?

Mindez ugyanis 1972-ben történt, amikor az akkor a popszakmában már minden csúcsot meghódított Franklin úgy döntött, hogy visszatér a gyökerekhez, és kiad egy gospellemezt. Dönthetett volna úgy, hogy mindezt a szokásos módon, stúdióan rögzíti, ahol minden egyes hangfoszlány helye meg van határozva, ám ő nem a profizmus távolságtartásával kezelte a gospelt, hiszen ez volt az ő igazi mozgástere: gyerekkorában, apja mellett a templomban kezdett el ő is énekelni, ebben a zenei kultúrában nevelkedett. Így aztán Aretha tudta, hogy a gospel lényege a személyesség, a személyes kapcsolat a zenén keresztül a hittel, Istennel és a gyülekezettel. Így az Amazing Grace címen kiadott album felvétele sem történhetett másként, csak úgy, hogy az a lehető legközelebb legyen a klasszikus templomi körülményekhez: egy Los Angeles-i baptista templomba terelte össze megszokott zenekarát, mellette volt James Cleveland tiszteletes, a kor gospelkultúrájának egyik leghíresebb alakja, és kórusa, a Southern California Community Choir, illetve színpadra állt Aretha apja, C. L. Franklin is, és még néhány meglepetésvendég. Érezve, hogy zenetörténeti eseményről van szó, a felvételeket a kezdetektől filmre szánták, a Warner Bros. megbízásában nem kisebb személy, mint az Oscar-díjas Sydney Pollack, az Aranyoskám, a Távol Afrikától és A keselyű három napja rendezőjének feladata lett, hogy filmre vegye a kétnapos koncert eseményeit.

Fotó: ADS

Igen ám, de hiába minden komoly előkészület, a film sosem készült el. Míg a koncert hanganyagából azonnali klasszikus lett rekordeladásokkal és rekordbevételekkel – máig ez a legtöbb példányban elkelt élő gospellemez –, addig Pollack filmje évtizedekig a Warner egyik széfjében porosodott. Ennek oka ma már szinte érthetetlen: mivel Pollack nem mozgott otthonosan a koncertfilmek területén, így nem használt semmilyen markert, ami segítette volna a hang és a kép összehangolását, ami így gyakorlatilag lehetetlenné vált. Bevetettek szájról olvasni tudó szakértőket, és minden elérhető technológiát, ám a szinkronizálást végül nem sikerült megoldani, így a film ötletét elengedték. 2007-ig nem is történt semmi a felvételekkel. Ekkor viszont egy producer, bizonyos Alan Elliott megvásárolta a nyersanyagot, és megpróbálta megjavítani az elcsúszásokat, ami többé-kevésbé sikerült is, így készült a filmből egy 87 perces változat, amelynek 2011-re ígérték a bemutatását.

Ám ekkor megint csak közbejött valami, pontosabban valaki: maga Aretha Franklin, aki beperelte Elliottot a képmásának jogosulatlan felhasználásért, így a bemutatót elhalasztották. Bár az énekesnő többször nyilatkozta, hogy ő valójában magát a filmet nagyon is szerette, mégis folyamatosan gördítette az akadályokat a bemutatás elé. A producer néhány évvel később, 2015-ben megint megpróbálta bemutatni a filmet, több nagy filmfesztiválra is bekerült vele, a Telluride-ra, a torontói és a chicagói filmfesztiválra, ám a közismerten nem egyszerű természetű Franklin ismét pert indított Elliott ellen, hogy ekkor mire hivatkozott, azt nem hozták nyilvánosságra. A film premierje ismét kútba esett.

Fotó: ADS

Végül, hangozzék ez bármilyen morbidan, Franklin halála tette lehetővé, hogy a filmet végül a közönség is láthassa. Az énekesnő halála után ugyanis a családnak már nem voltak fenntartásai a felvételekkel szemben, így elkezdték megszervezni a film nyilvánosságra hozatalát. Az Amazing Grace végül a Doc NYC dokumentumfilmes fesztiválon kerülhetett műsorra 2018 novemberében, a premiert követően pedig a széles körű forgalmazás is elkezdődhetett: fokozatosan terjesztették a filmet világszerte, nálunk október 31-től látható a mozikban. A film képi világa meglehetősen ódon, nem mindig sikerült a legjobb képet választani a hanganyag mellé, ám a fentiek ismeretében az, hogy egyáltalán bármilyen módon sikerült használhatóra vágni a felvételeket, és most láthatjuk, a minőségbeli bakikkal együtt is kisebbfajta csoda. A film zivataros története mindemellett érdekes időutazássá teszi a filmélményt: ami a ’70-es években, karrierje csúcsán Aretha Franklin eksztatikus ünneplése lett volna, az ma áhítatos főhajtás, megható, gyönyörű vizuális nekrológ. Csak a zene nem része az időutazásnak: az teljesen kortalan.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.