Kultúra

60 éves Kevin Spacey: nem csak az ő hibája, hogy most nem őt ünnepli a világ

Mit lehet írni, mit lehet gondolni egy emberről, akiről legalább két tucat munkatársa vallja, hogy rendszeresen fogdosta, és egyéb módon zaklatta? Egy emberről, aki mindeközben generációja egyik legnagyobb tehetségű színésze? Egy zsenit, akinek kerek születésnapja van, többnyire ünneplünk, de ha a zseni nemcsak kellemetlen alak – mint az oly sokszor megesik –, de alighanem bűnözőnek is mondható, akkor legfeljebb az ember és a teljesítmény elválasztásának szükségességén lamentálhatunk. Viszont legalább kezdünk belejönni: Harvey Weinstein, Woody Allen, Michael Jackson, és társaik már egy ideje tréningezik a kultúrafogyasztót minderre. Kevin Spacey 60. születésnapján is ez következik.
Korábban a témában:

Kevin Spacey, a pikírt rohadékok megformálója, a színpadi színészisten, a legbritebb amerikai, aki annyit tett a brit színházért, hogy lovaggá ütötték. De a minden csúcsot meghódított, majd mindegyikről lezuhant Kevin Spacey csak úgy tűnik, mintha valami etoni úrifiú lenne. Valójában New Jersey egyik semmitmondó kisvárosában született egy titkárnő és egy műszaki író legkisebb gyerekeként, utóbbit Spacey bátyja náci szimpatizánsként és nem mellesleg agresszív, fizikailag és szexuálisan is erőszakos emberként írta le, így minden gyerek, köztük Kevin is hamar megtanulta, hogyan zárja el magát az érzéseitől, és hogyan kerülje el a veréseket. Ennek ellenére nem volt túl jó gyerek, és amikor felgyújtotta nővére faházát, a szülők katonai iskolába küldték. A gyerek betörése viszont ott sem igazán sikerült: Kevint pár hónap után kirúgták, miután egy gumiabronccsal fejbe vágta egyik osztálytársát.

Akkor került a Chatworth Gimnáziumba, ahol végre megtalálta azt, amibe belecsatornázhatta indulatait és energiáját: a színészetet. Pedig sejtette volna korábban is, hogy ez érdekli, mivel már kisgyerekként döbbenetes lexikális tudást szedett össze filmekkel kapcsolatban, köszönhetően annak, hogy már gyerekként is rendszeresen lopódzott le a szobájából késő esti filmeket nézni, és gimnáziumi osztálytársaival is rendszeresen lógtak el órákról, hogy moziba menjenek. Ezzel együtt annyira összeszedte magát a színjátszós élmények hatására, hogy ebben az intézményben nem csupán meg tudott maradni, de egyenesen osztályelsőként végzett, megosztva Mare Winninghammel, aki szintén sikeres színész lett, és akivel a gimiben előadott A muzsika hangja főszerepeit játszották. Ugyancsak itt volt osztálytársa Val Kilmer is, aki később a Julliard felé terelte Spacey-t.

Ekkor kezdte el színpadi névként használni középső nevét, a Spaceyt – teljes neve Kevin Spacey Fowler volt – és innentől vált nagyjából bizonyossá az is, hogy a színészet felé fog indulni. Ennek ellenére még jó ideig nem jelentkezett komolyabb színészképzésbe, inkább stand-up komikusként próbált boldogulni, amiben sokat segített, hogy a gimnázium alatt kifejlesztette néhány híresség utánzásának technikáját – ebben egyébként kísértetiesen hasonlít a sorsa Robin Williamséhez. Ahogy abban is, hogy aztán mégis felvételizett, és be is került a híres Julliard Színiakadémiára, ám végül diploma nélkül, két év tanulás után otthagyta az intézményt. Első hivatalos, profi színpadi fellépése az 1981-es New York-i Shakespeare Fesztiválon volt, a VI. Henrikben kapott egy picike szerepet.

Egy évvel később már a Broadwayen játszott, nem is kis szerepben, Ibsen Kísértetek című drámájában – ami egyébként itthon a Centrál Színházban nézhető –alakította az egyik férfi főszerepet Liv Ullmann oldalán. Innen sorra jöttek a klasszikusok, Moliére, Csehov, Eugene O’Neill Hosszú út az éjszakába-ja, amelynek köszönhetően megismerte mentorát, Jack Lemmont. 1986-ban az első filmes és tévés szerepek is megérkeztek, bár ekkor még egészen kicsik, és miközben Spaceyt egyértelműen egyre inkább a mozgókép vonzotta, aktív maradt a színházban is, és 1991-ben kapott is egy Tonyt a Lost in Yonkersért (A nagymama soha), ami, ugye, a legjobb Broadway-teljesítményekért jár. A filmszerepeknek köszönhetően egyre komolyabb rajongóbázisa, és szakmai körökben is erősödő hírneve lett, elkezdtek az egyik legizgalmasabb karakterszínészként tekinteni rá, és az is egyre nyilvánvalóbb lett, hogy remekül állnak neki az éles eszű rosszfiú-szerepek.

Amerikai szépség. Fotó: DreamWorks

Jött a Glengarry Glen Ross, a Filmcápák hálójában, és mire a Közönséges bűnözőkben olyat játszott, hogy az meghozta első Oscarját, már a közönség és a kritika is sokadjára konstatálta tehetségét, az 1995-ös Hetedik pedig végképp egyértelművé tette, hogy nem sokan tudnak úgy eljátszani hidegvérű elmebetegeket és egyéb szemétládákat, ahogy ő. Közben pedig 1997-ben megalapította saját, multiplatform produkciós cégét is, a Trigger Street Productionst, amely azóta olyan filmcímeket jegyez, mint a Social Network vagy a Phillips kapitány, de ők gyártottak egész sor tévés produkciót, köztük egyébként magát a Kártyavárat is, sőt, színpadi produkciókat is létrehoztak. 1999-ben pedig, bizonyítva, hogy nem csak rohadékokat tud eljátszani, megkapta első főszereplői Oscarját is a zseniális Amerikai szépség életközepi válságban szenvedő kertvárosi papucsférjeként.

1999 újratöltve: milyenek a legjobb évjárat csúcsfilmjei húsz év elteltével?
Sose kerül már annyi klasszikus film a moziba, mint 1999-ben. Újranéztük a legelismertebb filmeket az évből. Hogyan öregedtek az olyan filmek, mint a Harcosok klubja vagy a Mátrix?

Innen gyakorlatilag teljes és többfrontos diadalmenetről számolhatunk be, óriási moziszerepek és álomprojektek sora Amerikában és azon kívül színészként, produkciós cége is gőzerővel dolgozott, 2008-ban alapítványt hozott létre, hogy a művészet eljusson a rászoruló fiatalokhoz, ám még előtte, 2003-ban felkérték London egyik legrégebbi színházának, az Old Vicnek az élére művészeti vezetőként. Miközben filmes karrierje sem állt le, sőt, 2013-ban a Kártyavárral a streaming-forradalom első nagy hullámát is sikeresen meglovagolta, megmaradt ebben a pozícióban is több mint tíz éven keresztül, csak 2015-ben jött el, de az Old Vic-beli napokat élete legjobb időszakának nevezte többször is, és alighanem ekként hivatkozna rá azóta is, ha nyilatkoznak bárhogyan, bármiről is. Mert aztán jött a MeToo, ami úgy rántotta ki a talajt Kevin Spacey talpa alól, hogy a zuhanás még ma sem ért véget.

2017. október 29-én ugyanis, pár héttel az első Harvey Weinstein elleni vádak után borult Spacey bilije is, amikor Anthony Rapp amerikai színész a nyilvánosság elé állva állította, hogy tizennégy éves korában az akkor huszonhat éves Kevin Spacey részegen rányomult, megpróbálta rávenni, hogy feküdjön le vele. A történet elég hasonló képet mutat a Weinstein-féle zaklatásokkal: ezek a sikeres, elismert, befolyásos férfiak hatalmi helyzetből évtizedeken át zaklattak másokat, és hogy ezt teszik, az nyílt titok volt. Ahogy Weinsteinről is már évekkel korábban is jelentek meg cikkek, úgy Spacey esetében is kiderült, hogy Rapp már hosszú évekkel korábban, 2001-ben is elmondta a vele történteket, ám akkor a lap még törölte Spacey nevét az interjúból, mondván, nem akarták leleplezni orientációját. Amivel kapcsolatban egyébként ekkorra már évtizedek óta folytak a találgatások, mivel Spacey mellett sosem láttak partnert.

Az előbújásra Spacey a lehető legrosszabb módot választotta: Rapp vádjaira a Twitteren reagált, elmondta, hogy nem emlékszik az esetre, de ha tényleg megtörtént, akkor nagyon sajnálja és elfogadhatatlannak tartja – majd a mondandója hangsúlyosabb részében megírta, hogy élete során férfiakkal és nőkkel is volt romantikus és szexuális kapcsolata, jelenleg pedig meleg férfiként határozza meg magát. Alighanem az elfuserált reakció nélkül is borult volna minden, ám ezzel még tovább szította az indulatokat, az LMBTQ szervezetek tiltakoztak, amiért összemossa szexuális zaklató mivoltát meleg mivoltával, és pergőtűzként érkeztek az újabb és újabb történetek hasonló esetekről. Legalább tizenöten álltak a nyilvánosság elő azzal, hogy Spacey fogdosta és más módokon zaklatta őket, közülük nyolcan a Kártyavár stábjából, a Guardian további esetekről kapott hírt, novemberben pedig az Old Vic is nyilatkozatot adott ki arról, hogy húsz dolgozójuk jelentett hasonló eseteket, közülük hárman a rendőrséggel is kapcsolatba léptek. Nem sokkal később Gabriel Byrne, akivel Spacey még a Közönséges bűnözőkben dolgozott együtt elmondta, hogy annak idején napokra leállt a film forgatása, mert Spacey szexuális ajánlatot tett egy fiatalabb színésznek a stábban.

Szédületes gyorsasággal borultak a dominók, Spacey rövid úton gyakorlatilag tökéletes pária lett. A Kártyavár gyártása leállt, a gyártó cég pedig anonim segélyvonalat, jogi és lelki tanácsadást tett elérhetővé a sorozaton dolgozóknak, és egyre egyértelműbbé vált, hogy Kevin Spacey megmérgezte a munkakörnyezetet a forgatáson már évekkel korábban is. A Kártyavárnak ekkor már eleve az utolsó évadja forgott, ám a botrány hatására tizenháromról nyolcrészesre húzták a terveket, Spaceyt pedig egy az egyben kidobták a produkcióból, figuráját, a főszereplő Frank Underwoodot kiírták a történetből, és a producerek sorából is törölték a színész nevét. Ugyancsak kukába került az ekkora teljesen készre forgatott Gore című életrajzi film, melyben Spacey Gore Vidal írót játszotta, az pedig széles körben ismert, hogy A világ összes pénze című filmjéből Ridley Scott úgy radírozta ki Spacey összes jelenetét, mintha sosem lett volna ott. Szerepét Christopher Plummer vette át. Hősünket közben dobta a sajtósa és az ügynöksége, a felterjesztését visszavonták az Emmy Alapítók Díjáról, alapítványa lehúzta a rolót.

A Spaceyt vádlók több tucatnyian vannak, és a konkrét perek száma is gyorsan nőtt, ám nem mindegyik bírósági ügy tűnik teljesen korrektnek. Az pedig egyértelmű, hogy Spaceynek, bár már pár nappal az első vádak után kijelentette, hogy tanácsadásra és kezelésre megy a viselkedése miatt, eszében sincs olyan bűnökért is bűnhődni, amelyeket nem követett el. A több mint egy év teljes közösségimédia-csend után 2018 karácsonyán publikált, felfoghatatlanul bizarr Let Me Be Frank című videójában Kártyavár-beli karaktere bőrébe bújva arról beszélt, hogy bizonyos dolgokat valóban megtett és azokat nem is tervezi tagadni, de meg nem történt bűnökért nem hajlandó elvinni a balhét. Akkor még nem tudhattuk, de most eléggé úgy tűnik, hogy ezzel alighanem az egyik ellene folyamatban lévő bírósági ügyre utalt, amelyben ez év júliusában ejtették a vádakat. Zavaros sztori: a nő, akinek állítása szerint a fiát zaklatta a színész, úgy adta át a telefont, melyben állítólag bizonyító erejű üzenetek voltak, hogy azokat az üzeneteket törölte belőle, azóta a telefon el is tűnt – és így tovább, azt hiszem, érthető, miért ejtették a vádakat.

Ám ez jelen állás szerint teljesen mindegy. Kevin Spacey parkolópályára, de még valószínűbb, hogy teljes süllyesztőbe került, ahogy lassanként – és ez az igazán borzongató momentum – a valóság valamelyes összecsúszott az általa alakított figurákkal: a manipulatív, hatalmaskodó rohadékok, akiket színpadon is, filmen is oly sokszor eljátszott, mintha nem is állnának olyan távol a realitástól. Mindezzel persze nehéz mit kezdeni kívülről, nem várható el az sem, hogy csak feddhetetlen életű alkotók művészeti alkotásait élvezze a nép – üresek is lennének a múzeumok – és az sem, hogy csak azért, mert egy seggfej vagy bűnöző valamiben kiemelkedő teljesítmény nyújt, megússza, ha görénységet vagy konkrét bűncselekményt követ el. Spacey esetében hogy mit követett el, azt több bíróság vizsgálja, és hamarosan ítéletet mondanak tetteiről. És esetleg segítséget is kaphat abban, hogy megváltozzon a gondolkodása, viselkedése. És talán, csak nagyon talán, egyszer még csinálhat úgy filmet, hogy nem taperolja a stábtagokat. 

A rajongók fejében tomboló kognitív disszonancia teljesen természetes reakció – egyes rajongói elméletek azt is felvetették, hogy lehet, hogy Spacey esetleg Asperger-szindrómás, ezért nem értette a tettei által okozott érzelmi károkat. Akár így van, akár nem, mindenesetre a történet – azzal együtt, hogy nem cél még véletlenül sem az áldozatok traumáiról elterelni a figyelmet – elég tanulságos iskolapéldája annak, hogy hogyan működik a hatalom és a szexuális visszaélések gyakorlata. Gondoljunk csak bele: egy privilegizált – tanulási és kitörési lehetőségekkel felvértezett, tehetséges, magas státuszba került, elismert és gazdag, továbbá fehér – férfi évtizedekig tolhatja a szexuális ragadozói ámokfutást anélkül, hogy igazi ellenállásba botlana, anélkül, hogy bárki azt mondaná neki, hogy ez így nagyon nincsen rendben, te ezt nem teheted meg, mert ha megteszed, akkor megbüntet a jog és kitaszít a közösség. Mindez persze nem menti fel, nagyon nem, épp ellenkezőleg: további vádlottakat állít mellé.

Kiemelt kép: Roy Rochlin/FilmMagic

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.