Donald Trumpot újraválasztják, és a második elnöksége utolsó hetében atomrakétát lő ki egy kínai mesterséges szigetre. Oroszország megszállja egész Ukrajnát, Európát elözönlik az ukrán menekültek. A brexit utáni brit politikai életet egy szókimondó, demagóg üzletasszony kavarja fel, London jobb módú negyedeit már kerítéssel zárják el a pórnép elől, miközben a tinédzserek valódi Instagram-szűrőkkel takarják az arcukat, és hódít a körükben az embereket a technológiával ötvöző transzhumanizmus: legszívesebben elhagynák a testüket, a tudatukat pedig feltöltenék egy digitális felhőbe. És ez mind az első részében történik az Évek alatt című brit sorozatnak, noha ez csak a háttere a főszereplő manchesteri Lyons család eseménydús mindennapjainak. Russell T. Davies új sorozata a legtöbb félelmünket valóra váltja, de az élet a katasztrófák árnyékában is megy tovább.
Az Évek alatt (Years and Years) egyértelműen az év egyik legnagyobb figyelmet kapó brit sorozata már most, és ugyan a vélemények erősen megoszlanak róla, az biztos, hogy kevés ilyen elgondolkodtató és egyben provokatív sorozat született mostanában. Russell T. Davies a brit tévézés fenegyerekének számít már jó ideje: a walesi forgatókönyvíró-producer tabutémákat bemutató sorozataival szerzett hírnevet, számos sorozata a meleg közösségről szólt, de igazán ismertté a Dr. Who című kultsorozat tette, melyet ő támasztott fel 2005-ben másfél évtized szünet után, és tett őrülten népszerűvé. Davies jegyezte a tavalyi év egyik legjobb brit dráma sorozatát, a Hugh Grant főszereplésével az HBO GO-n is bemutatott A Very English Scandalt (Egy nagyon angolos botrány) is, de az Évek alatt című BBC dráma még komolyabb figyelmet váltott ki (nálunk ez is az HBO GO-n látható).
A sorozat műfaját talán disztópikus, fekete humorú szappanoperaként lehet meghatározni, hiszen az a sok szörnyű és/vagy bizarr történés, ami a következő tizenöt évben végigvonul a sorozatban, igazából csak a háttérben látható. Leginkább a tévében láthatjuk, ahogy épp történik valami fontos esemény, ami a legtöbbször csak körítés marad, egészen addig, amíg váratlanul be nem kopogtat a történelem a Lyons család ajtaján. A főszereplőket 2019 végén ismerjük meg: a legfiatalabb Lyons nővérnek, a kerekesszékes Rosie-nak (Ruth Madeley) megszületik első gyereke, miközben testvérei elhűlten vagy éppen lelkesen nézik a tévében, amint egy Vivienne Rook nevű üzletasszony kijelenti egy vitaműsorban, hogy ő bizony szarik Izraelre és Palesztinára, és csak az érdekli, hogy vigyék el a szemetet és az utcák legyenek tiszták. Sejthető, hogy az Emma Thompson alakította Rook még sokra viszi a brit politikában, miközben megismerjük a többi Lyons testvért: a bankban dolgozó Stephent (Rory Kinnear), feleségét, a fekete Celeste-et (T’Nia Miller); a meleg tanácsi dolgozó Dannyt (Russell Tovey) és férjét, a butácska tanár Ralphot (Dino Fetscher); és a politikai aktivista Edith-t (Jessica Hynes). A már harminc körüli testvérek szüleit nem ismerjük, a nagymamát, Murielt (Anne Reid) viszont igen, továbbá Stephenék gyerekeit, köztük a transzhumán Bethanyt, akinek rövidesen beépítenek egy mobiltelefont a tenyerébe. És az első rész végén már a családhoz tartozik Viktor, a meleg ukrán menekült is.
A főszereplők bemutatása már jelezheti is az egyik problémát az Évek alatt-tal: a minden létező kisebbséget felvonultató Lyons család összeválogatása már önmagában is didaktikusnak tűnhet kicsit, de az igazi probléma az, hogy később még jobban kilóg a lóláb, a népnevelő szándék a párbeszédeket is agyoncsapja sokszor. De ha már a párbeszédeknél tartunk, ezek jelentik a sorozat igazán gyenge pontját: tényleg szappanopera-szinten ügyetlenek helyenként, máskor meg szájbarágósan elmondják azt, amit elég lenne sejtetni, és engedni a nézőnek, hogy ő vonja le a következtetéseket (például Danny felsorolása az ijesztő modern valóságunkról: „a bankok, a nagyvállalatok, a multicégek, az Isis, Amerika, az álhírek és a hamis tények” – mondjuk aki a Marsról jön, annak biztos hasznos). És emiatt még az amúgy kiváló színészek se mindig találják a helyüket és a megfelelő hangnemet. Továbbá hiába telnek az évek, a szereplők nem változnak, mindenki pont úgy néz ki 2027-ben is, mint most, és ugyan nem ez a sorozat lényege, de ez se könnyíti meg a szereplőkhöz való kötődést.
Mégis, amikor már a hatrészes sorozat legelső epizódjában eljutunk 2024-be, és a már említett atomtámadáshoz – ami kifejezetten bravúros és dermesztő jelenet, hiszen sok ezer kilométerre történik Manchestertől, mégis kitör a pánik –, elkezd érdekelni, hogy mégis mi a fene történhet még ezen kívül, ha már egy ülésben eljutottunk az apokalipszisig? És tényleg, akkor kezdenek a dolgok érdekesek lenni, hiszen az élet megy tovább, a világvége (még) nem jött el, cserébe még rengeteg ijesztő/abszurd jelenetre és fordulatra van lehetőség. Ez pedig jót tesz a sorozatnak, hogy mindig csak épp egy kicsivel fordulnak rosszabbra a dolgok, pont úgy, ahogy az valószerűnek is tűnik. Még az első részben egydimenziósnak tűnő karaktereket is sikerül megtölteni élettel a cselekmény előrehaladtával, főleg, hogy velük is egyre keményebb dolgok történnek. Anélkül, hogy lelőnénk a következő részek fordulatait, lesz itt még bankpánik, új menekültválság, szélsőjobboldali fordulatok Európában, és
Érdekes egyébként, hogy Daviesben már sok évvel ezelőtt felmerült a sorozat ötlete, de igazán csak Trump megválasztása után kapott lendületet a projekt, és rohammunkában írta meg a forgatókönyvet (talán ez meg is látszik rajta helyenként). És vannak a fenyegető közeljövőnkben olyan mérföldkövek, melyeket már most, 2019-ben is elértünk: Vivienne Rook alakját például egyértelműen Nigel Farage ihlette, és 2026-ban történik meg a sorozatban, hogy pártja, a 4 csillag mozgalom egyáltalán bejut a parlamentbe a két nagy párt mellett, miközben jelen pillanatban Farage Brexit Pártja a legnépszerűbb, a toryk és a Munkáspárt pedig már most is messze vannak a hegemóniától. Az első négy részben továbbá alig kerül szóba a jelenlegi slágertéma, a klímaváltozás, láthatóan Davies számára egy-két éve még nem a természeti katasztrófák jelentették az igazi fenyegetést. (A maradék két részben persze még jöhet bármi.) A mindennapi élet és a technológia összefonódása is tartogat ötletes fordulatokat (néha a Black Mirrort is eszünkbe juttatva), meg persze olyanokat is, amelyek időközben már utolérték és le is hagyták Davies tempóját (a szereplők például a 2020-as évek közepén rácsodálkoznak a mesterséges húsra, amellyel már most tele vannak a hírek).
Ezek tudatában is érdemes tehát nézni ezt a sorozatot, amelyben Davies szándékosan a legrosszabb forgatókönyvekhez nyúl, de ez nem jelenti azt, hogy bármi is teljesen kizárható lenne a valóságban. Gondoljunk bele, mit mondanánk, ha mondjuk 2012-ben azt halljuk, hogy pár éven belül egy butaságára büszke valóságshow-hős lesz az USA elnöke, Oroszország bekebelezi a Krímet, a britek kilépnek az EU-ból, a magyar kormány pedig olyan összeesküvés-elméletekre alapozza a politikáját, amikhez hasonlókkal akkor még csak fórumokon és különösen elborult kommentekben lehetett találkozni. Hát nyilván azt, hogy ne vicceljünk már. Az Évek alatt is elsőre pont ez a hatást válthatja ki belőlünk, de most már vagyunk olyan óvatosak, hogy már simán bevalljuk magunknak, hogy ez a jövőkép sajnos nem feltétlenül sci-fi.
Évek alatt (Years and Years), 6 rész, 2019, BBC/HBO GO. 24.hu: 7/10
