Kultúra sorozatkritika

Hugh Grant tökéletes manipulatív szemétládaként tért vissza

Inkei Bence
Inkei Bence

rovatvezető. 2018. 06. 09. 15:00

A 20. század egyik legnagyobb brit közéleti botrányában egy politikust vádoltak azzal, hogy meg akarta gyilkoltatni egykori meleg szeretőjét. Az esetről könyv, a könyvből pedig minisorozat készült a BBC jóvoltából, A Very English Scandal címmel.
Korábban a témában:

Jeremy Thorpe egykori angol politikus nevezetes botránya és tárgyalása az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb visszhangot kapó közéleti ügye volt Nagy-Britanniában, és a három évvel ezelőtt elhunyt Thorpe-ra is elsősorban ezért emlékszik az utókor. Pedig aránylag sikeres politikai karriernek vetett véget az 1979-es bírósági tárgyalás: Thorpe két évtizeden át ült a parlamentben a liberálisok parlamenti képviselőjeként, sőt, kilenc évig a párt vezetője is volt, és a hetvenes évek kormányválságai idején még a koalíciós tárgyalások fontos szereplője is lehetett egy darabig.

A pályája azonban mégis kezdettől fogva kudarcra volt ítélve: Thorpe ugyanis meleg volt, amellyel a hatvanas évek Nagy-Britanniájában a börtönt kockáztatta, de még azután, hogy 1967-ben dekriminalizálták a homoszexualitást, sem volt sokáig olyan politikus, aki comingoutolt volna. Ő maga haláláig nem tette (már csak azért sem, mert addigra már házasságban élt egy nővel), viszont a hatóságok és a párttársai már fiatal kora óta gyanították, hogy Thorpe-ot nem a nők érdeklik. Mivel volt rá több példa is, hogy tekintélyes brit politikusok karrierje összeomlott hasonló okokból, Thorpe is érthetően óvatos volt, ezért amikor az egyik tartósabb korábbi partnere, Norman Josiffe zsarolni kezdte, hogy nyilvánosságra hozza a kapcsolatukat, az komoly fenyegetést jelentett a karrierjére nézve, még 1967 után is.

Ben Whishaw, Hugh Grant. Forrás: BBC

A mentálisan instabil Josiffe (később Norman Scottra változtatta a nevét) azzal vádolta meg, hogy szexuálisan kihasználta őt, és visszatartotta az egészségbiztosítási kártyáját, amely nélkül nem vállalhatott munkát. Thorpe viszont időközben még családot is alapított, és nem kockáztathatta meg, hogy a homoszexualitásával kerüljön a lapokba, ezért úgy döntött, Scottot ki kell iktatni, bármilyen áron. A sztori lezárását a brit közvélemény jól ismeri, a magyar olvasók viszont kevésbé, ezért csak ennyit árulok el belőle, de az A Very English Scandal (Egy sajátosan angol botrány) című, háromrészes minisorozatból tényleg minden kiderül.

Nem olyan régen, a rossz emlékű Collateral sorozatról írva beszéltem a brit sorozatok újkeletű mélyrepüléséről, de meg kell hagyni, az A Very English Scandal egyáltalán nem illik ebbe a képbe, hanem az egyik legjobb tévés produkció ebben az évben. Igaz, az alkotók sem akárkik: a rendező Stephen Frears (Svindlerek, Veszedelmes viszonyok, Pop, csajok satöbbi), John Preston azonos című dokumentumregényéből pedig a brit tévézés zsenijének tartott Russell T Davies (Doctor Who, Sarah Jane kalandjai) írta a forgatókönyvet. Nem utolsósorban főszereplőnek sikerült megnyerni a Paddington 2-ben nyújtott alakításával hosszú évek után újra reflektorfénybe került Hugh Grantet, aki ugyan idősebb, mint Thorpe volt a sorozat felölelte szűk két évtizedes intervallumban, de ez egyáltalán nem tűnik fel senkinek.

Ahhoz képest, hogy azért ez több szempontból is tragikus történet, Frears szinte végig igyekszik a humorosabb oldaláról megfogni a sztorit, és ez egyáltalán nem rossz döntés. A sorozat ugyanis tele van ellenszenves, cinikus, hazug és gyáva szereplőkkel, ráadásul többségük annak a régi establishmentnek a része, amit annyira szeretnek az angolok kifigurázni. Ráadásul az egész történetet börleszkbe illő ügyetlenkedések szegélyezik, melyeket kár lett volna kihagyni valami emelkedettebb, moralizáló elbeszélésmód kedvéért. A könnyed, de biztos sztorivezetés mellett sikerül a kort is hihetően megjeleníteni: minden egyes részlet, bajusz és barkó a helyén van, és még nincs is az a mindent beborító barnaság, ami a hatvanas-hetvenes évek Angliájában játszódó filmek sajátja.

Hugh Grant, Alex Jennings. Forrás: BBC

A többit pedig a színészek elintézik: Grant esetében most már nem túlzás visszatérésről beszélni, tényleg lubickol a modoros és manipulatív, ugyanakkor kétségtelenül tehetséges és karizmatikus úrifiú, Thorpe szerepében, kicsit néha még túl is játssza a grimaszolást és a bájvigyorgást, de ennyi igazán belefér. Főleg, hogy ijesztően lényegül át pillanatok alatt sima modorú úriemberből hidegfejű és alattomos szemétládává, legyen szó pártpolitikáról vagy egy ember meggyilkolásának kérdéséről. És mivel a környezetében mindenki más ugyanilyen képmutató, mosolygós gyilkosként viselkedik, még nem is olyan nehéz drukkolni neki, legalábbis időnként. Főleg, hogy azt is szemléletesen mutatja a sorozat, milyen körülmények kényszerítik Thorpe-ot arra, hogy egyrészt elrejtse a homoszexualitását, másrészt pedig a szelíd Normannel találkozgasson a veszélyes alkalmi partnerek helyett.

Ettől függetlenül Thorpe és Scott párbajában nyilván utóbbi az áldozat: Ben Whishaw affektáló, gyerekes, néha végtelenül irritáló embert alakít, mégis egyszerre megmutatja a Scottban rejlő erőt is, és hogy miért becsülhette alá őt, a szegény istállófiút Thorpe. A botrány ebben az ügyben nem is feltétlenül Thorpe szerepe, az viszonylag tiszta sor, hanem a brit uralkodó osztály cinizmusa és összezárása az ügyben. A rendőrségtől kezdve az igazságszolgáltatáson át a politikusok viselkedéséig téboly az egész, a homoszexualitással kapcsolatos álságos és képmutató hozzáállás pedig a hab a tortán. Szerencsére azonban ezt nem felemelt kisujjal meséli el a rendező, hanem végig szórakoztató marad, még ha egy-két párbeszéd mesterkéltnek is tűnik.

A két főszereplőn kívül is láthatunk pár remek alakítást: az ügy egyik kulcsfiguráját és Thorpe barátját, Peter Bessellt alakító Alex Jennings elég otthonosan mozog az angol establishment ellenszenves figuráiban (lásd a száműzött VIII. Edward a Crownban), és most is élmény, amikor megjelenik, ami szerencsére elég gyakran történik. Vele szemben az Inbetweeners (idehaza Gyíkarcok) nyurga hülyegyerekeként brillírozó Blake Harrison pont új szerepkörben látható, egy buta, arrogáns bűnözőében, és abban is jó volt nézni, akárcsak Paul Hiltont, akit a Lady Macbethben erőszakos férjként lehetett látni, itt viszont Thorpe egyik szervilis és ostoba bizalmasát játssza kitűnően. Bár itt elsősorban a férfi szerepek voltak hálásak, a Thorpe második feleségét játszó Monica Dolan is emlékezetes a férje mellett kiálló, pragmatikus nő szerepében, hiába jut csak pár mondat neki.

Ennyi remek alakítás már egy közepes forgatókönyvet is sikerre vihetne, de az A Very English Scandal tényleg élvezetesen bánik a nem mindennapi alapanyaggal, ahol még a legnagyobb baromságnak tűnő fordulatoknak is van valóságalapja. Ilyen szintű tragikomikus bénázást tényleg a britektől szoktunk meg leginkább, és ők is tudják a legjobban bemutatni az ilyet. Csak remélni tudom, hogy mielőbb levetítik itthon is.

A Very English Scandal, 2018, 3 rész, BBC. 9/10

Borítófotó: BBC

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.