Kultúra filmkritika

Véres kezű banditáknak is jár a boldogság?

Megint látni egy westernfilmet a magyar mozikban, már ez is öröm. A legmenőbb francia rendezők közé tartozó Jacques Audiard a Coen testvérek iróniájával és cinizmusával vértezte fel a Testvérlövészeket, de a filmet belső ellentmondások feszítik.

Mindig érdekes kérdés, mihez kezd egy nem amerikai rendező a western műfajával. André Bazin, a híres Cahiers du cinéma alapító szerkesztője szerint a „par excellence amerikai filmművészetről” van szó, tehát ha külföldiek nyúlnak hozzá, bizonyos értelemben mindenképp idegenek, turisták maradnak a műfajban. Ám éppen ez a kulturális idegenség teszi lehetővé a kritikai viszonyulást.

Ha egy nem amerikai rendező westernt készít, élesebb szemmel láthatja Amerikát, mint akár az amerikaiak saját magukat.

A franciák ezt a lehetőséget korábban leginkább arra használták fel, hogy jól kiröhögjék az erőszakos és tuskó amerikaiakat. A Jeanne Moreau és Brigitte Bardot főszereplésével készített Viva Maria!-tól a bohóckodó Jean Dujardin Lucky Luke-adaptációjáig eltelt röpke 40 év csekély számú francia westerntermése leginkább paródiákból, de legalábbis tét nélküli, kedélyes vadnyugati fegyverdurrogtatásból áll. A pályafutása első angol nyelvű filmjét készítő, az európai szerzői rendezők elitjéhez tartozó Jacques Audiard-tól (A próféta, Dheepan – Egy menekült története) viszont meglehetősen idegen a vígjátéki hangnem, és westernfilmje, a Testvérlövészek valóban komolyabb és komorabb variációja a műfajnak.

Fotó: UIP-Dunafilm

Valójában Audiard még zordabbá is teszi a történetet a film alapjául szolgáló regénynél. A kanadai Patrick deWitt könyve akkor jelent meg Magyarországon, amikor a színész John C. Reilly cége megvásárolta a megfilmesítési jogokat. A film azonban csak nem készült el, itthon a regény is nyom nélkül tűnt el a könyvesboltokból. Mint kiderült, Reilly Jacques Audiard-ra várt: a Rozsda és csont győzte meg róla, hogy a francia rendezőnél jó kezekben lenne a Testvérlövészek adaptációja. Nem is okoskodott rosszul. Noha a filmváltozat anyagilag megbukott, hatalmas pénzügyi sikerre eleve nem számíthattak az alkotók, és a velencei filmfesztivál rendezői díja bizonyára kárpótolta őket.

Audiard valóban elegánsan, biztos kézzel építette fel sűrű atmoszférájú westernvilágát, rendezői munkája a történet kulcspontjain mégis egyenetlennek tűnik.

A Testvérlövészek két marcona bérgyilkosról, a Sisters testvérekről szól, akik megmosolyogtató nevük dacára aligha viccelnek magas vérdíjat érő, kiszemelt célpontjaikkal. Legutolsó megbízatásuk egy Warm nevű vegyész elfogására és kivégzésére irányul, aki azt állítja, egy vegyület segítségével képes kiválasztani az aranyat a folyó medréből. Eli és Charlie Sisters gyökeresen különböző emberek, de úgy fest, egyformán a vesztükbe rohannak: Charlie (Joaquin Phoenix) erőszakos, részegen hőzöngő martalóc, a józanabb Eli (John C. Reilly) pedig súlyos depresszióval küzd. Mindketten kíméletlen és tapasztalt gyilkosok, Warm üldözése közben azonban nagyon közel kerülnek ahhoz, hogy végzetesen összevesszenek egymással, vagy ezúttal ők húzzák a rövidebbet a folyamatosan dúló banditaharcban.

A banditawestern alműfaja értelemszerűen a western gengszterfilmjét jelenti, amelyben a hősök folyamatosan erkölcsileg elítélendő disznóságokat követnek el, ezért az írók valamilyen nemes feladatot is kénytelenek rájuk bízni, különben a nézők elidegenednek a hősöktől, és inkább távolságtartóan szemlélik vesszőfutásukat. A Testvérlövészek címszereplőinek nemes célja egymás megvédése lenne, de Audiard nem kapkodja el ennek a történetszálnak a felépítését: sokáig mindkét bandita ellenszenves, hóhérkötélre méltó gazfickónak tűnik.

Fotó: UIP-Dunafilm

Ezért eleinte inkább úgy nézzük a kalandjaikat, mint a vadnyugat – ezúttal az 1850-es évekbeli Oregon és Kalifornia – embertelen, pusztító mindennapjainak lenyomatát. Ezeket a történeteket a hősök általában akkor sem úszhatják meg élve, ha Sisterséknél rokonszenvesebbek: emlékszünk, mi történt Butch Cassidyvel és a Sundance kölyökkel, hogy A vad banda tagjairól ne is beszéljünk. Audiard ráadásul a Coen testvérek westernjeihez hasonló cinizmussal és iróniával közelít a műfajhoz, legyen szó a kisszerű és olykor meglehetősen buta hősök ábrázolásáról (ami A félszeműt idézi), vagy az egyszerre könyörtelen és bizarr humorú erőszakjelenetek megoldásairól (amelyekhez hasonlóakat a Buster Scruggs balladájában is láthattunk).

Charlie Sisters egyszerre kapzsi és ostoba, amit a tragikusan végződő aranymosási jelenet bizonyít a legékesebben. Joaquin Phoenix megint csak életunt és elveszett férfit játszik – újra bizonyítva a Sosem voltál itt kapcsán megfogalmazott tételt, miszerint mind a pusztulás felé tartunk, de Joaquin Phoenix előbb ér oda –, de mesteri érzékkel tudja úgy izgalmassá tenni a figuráját, hogy közben viszolygunk is tőle. Az általában komikus szerepekben látható John C. Reilly visszafogottabb, rejtettebb eszközökkel utal Eli Sisters szorongásaira. Övé a kevésbé látványos szerep, de nézőként belé tudunk kapaszkodni: hátha megérdemli a megváltást. A testvéreken kívül Warm vegyész és a vele szövetkező, rivális fejvadász kap jelentősebb szerepet – mind Riz Ahmed, mind Jake Gyllenhaal remekül egyénített, a sémákon túllépő figurákat alakítanak.

A Testvérlövészek tehát az elkerülhetetlen pusztulásról, a vérre és aranyra épített vadnyugatról, vagyis a modern Amerika alapjairól szóló merengésként értékelhető igazán.

Audiard szinte minden, a külvilágra tett utalástól megfosztja a filmet, példázatszerűvé formálva a bűnös Sisters testvérek kálváriáját. Árulkodó, hogy a hősök megbízójának neve sincs, távoli, istenszerű figura marad majdnem a történet legvégéig.

Fotó: UIP-Dunafilm

És itt a gond, hogy csak majdnem. Audiard nem tart ki a fatalista példázat sötét humorú, a hősök bukását valószínűsítő történeténél, hanem csodaszerű és megérdemeltnek aligha tűnő jutalmakban részesíti Eli-t és Charlie-t. Nem szeretném elárulni a film befejezését, amely egyébként követi a regényt, ám teljesen más hangnembeli alapozással ér el ugyanoda. Legyen elég annyi, hogy a Testvérlövészek figyelemre méltó western, de erősen következetlen, ezért messze marad attól, hogy mestermű legyen.

Testvérlövészek (The Sisters Brothers), 2018, 123 perc, 24.hu: 7,5/10

Ajánlott videó mutasd mind

Two wolfhounds take part in a dogfight in a stadium in the Kyrgyzstan capital Bishkek on November 5, 2017, during fights organized by a local breeders aiming to improve the Asian Shepherd breed, organizers said. (Photo by Vyacheslav OSELEDKO / AFP)

Ha a kutya ölni akar, meg is teszi

Ha a kutya gazdájára támad, ott az ösztönök veszik át az irányítást, a nyers erő számít, az állat ölni akar, magától nem fog leállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.