A ma legtöbbször kisföldalattiként emlegetett, az Andrássy út teljes hossza alatt futó Milleniumi Földalatti Vasút immár százhuszonkét éve, Ferenc József általi 1896-os megnyitása óta teljesít szolgálatot, túlélve a második világháborút, a kis sárga kocsikkal pedig jó eséllyel mindenki utazott már, aki életében legalább egyszer Budapesten járt.
Közismert tény, hogy a budapesti Európa második legrégebbi – és egyben a világ első elektromos – földalatti vasútja, így csak a Londonban 1863-ban felavatott, valójában föld alá vezetett gőzhajtású vonat előzi meg, azt azonban már jóval kevesebben, hogy az átadása után a Vörösmarty (egykor Gizella) tér és a Széchenyi (egykor Artézi) fürdő közt közlekedő kocsik részben a felszínen közlekedtek:
A 463 méteres felszíni szakasz több mint hetven éven át működött, a Buda és Pest egyesítésének századik évfordulójára készülő főváros azonban a befedése, sőt, a vonal meghosszabbítása mellett döntött. Így is történt: 1973. december 30-án megnyílt a Mexikói úti új végállomás, a régi kocsikat pedig felváltották a ma is látható sárga Ganz motorvonatok.
A bővítés nem tüntette el azonban az egykori felszíni nyomok mindegyikét: a fürdő melletti első végállomásnak és a síneken való átkelést lehetetlenné tévő kerítésnek ma már semmi nyoma sincs, az átkelés egyetlen módját jelentő híd még mindig áll,
A Szépművészeti Múzeum mellől a Városligeti-tó széle felé indulva feltűnő, a semmi felett átívelő díszes építményt ma sem nehéz észrevenni:
A vonal Deák Ferenc téri, 1924-ben lebontott állomásépületét is megálmodó Brüggemann György alkotása az ország egyik első vasbeton hídja volt, szerkezetét a XX. században megszokottá vált vasháló helyett azonban vasbetétek adják.
Építését az egész vonal betonszerkezetéért, valamint föld- és szerelési munkáit is tervező Wünsch Róbert cége végezte, saját szabadalom alapján.
A 10,6 méteres támközű, két méter szélességben járható, T alakú hidat legutóbb 2006-ban újították fel, mára pedig már újra látszanak rajta az időjárás és a festékszóróval alkotók nyomai.
A tó felől induló lépcsők közt még egy apró, a szavak közti közökkel kissé szűkmarkúan bánó márványtábla is helyet kapott, Brüggemann helyett azonban csak az építő Wünsch neve látható rajta:
Van azonban egy másik elveszett híd is a Városliget szélén – ehhez a Széchenyi fürdő felé kell indulnunk, néhány lépésre eltávolodva a tó partjától:
A ma egy étterem alá szorult hídmaradvány története egy fokkal talán még érdekesebb, hiszen megszületésének okaiért száz évvel a metróépítés előttre, a Városliget kialakulásának idejére kell visszatekintenünk.
A Boráros tér nevét adó pesti városbíró, Boráros János 1794-ben tett, a terület mulató- és üdülőhellyé való átalakítása érdekében tett javaslata a következő évtizedekben valóságos ligetlázat indított el Pesten: előbb a Batthyány József hercegprímás által felkért Witsch Rudolf a mocsaras részek feltöltése után hozott létre tavat, szigeteket, csatornát és sétányokat, majd a Királyi Szépítő Bizottság által felkért, legtöbbször Nebbien Henrikként emlegetett Christian Heinrich Nebbien vette kezelésbe a terület ügyét. A több magyar kastély parkját is rendező német mérnök természetesebb hatású parkot hozott létre, munkája nyomán pedig egy igen élhető, a város szélén megbújó park alakult ki, ahol a kikocsizó urak és hölgyek mellett bárki pihenhetett, vagy épp szórakozhatott, köszönhetően Pest itt állt három gyógyfürdőinek, a filléres mutatványosoknak, a bábszínháznak és a széles sétányoknak.
A milleniumi ünnepségek közeledtével persze a Városliget is átalakításra szorult: 1894-ben, a tó medrének kikotrása után egy földalatti csatornán bevezették a Rákos-patak vizét (ez a rendszer 1971-ig, a földalatti bővítéséig működött), a jókora
A földalatti építése így, egy jókora akadály eltűnése miatt jóval egyszerűbbé vált, sőt, méretes helye lett a vonal utolsó két megállójának.
A Nádor-sziget nyomát azonban ma, közel százhuszonöt évvel annak megszűnése után is őrzi a megközelítéséhez egykor használt hídjainak egyike, melynek Hősök tere felé néző oldalán még mindig találkozhatunk a terület átépítését szorgalmazó József nádorra utaló felirattal:
A nemrég helyreállított, az 1881-ben megnyitott artézi fürdő könnyebb megközelítése érdekében épített fehér mészkő hídon Budapest címere is szerepel, amint ez a Városliget Barátai néhány hónappal ezelőtti, a növényzet kiterjedése előtt készült fotóján látszik:
A kisföldalattit az 1973-ra időzített bővítése után alig két évtizeddel a vandalizmus és a használat újra teljesen elintézte. A kilencvenes évek első felében készült, korábban általunk is bemutatott fotók ijesztő képet mutatnak az állapotokról: a sínek nem voltak biztonságosak, a beázások mindennapossá váltak, a megállók pedig úgy festettek, mintha egy háború sújtotta zónában járnánk.
A honfoglalás 1100. évfordulójának közeledtével, 1995 telére aztán helyreállt a rend, bár a megállókat egykor borító Zsolnay-csempéket nem a pécsi gyár készítette el újra. A vonal az Andrássy úttal együtt már tizenöt éve a Világörökség része, nemsokára pedig újabb bővítést kap majd: a Deák téren lift, a Hősök terénél és az Oktogonnál újabb kijárat, a Vigadó és a Hungária körút alatt pedig új megállók nyílnak a következő években.
A közlekedés- és várostörténeti jelentőségű hidak pedig továbbra is büszkén feszítenek majd a vadkacsák és sirályok nyüzsgésével teli tó partján.
