A kor, melyben milliók nyüzsögtek a Városliget mára eltűnt épületeiben

Csodás év volt Magyarország számára 1896: a jubileum alkalmából a politikai pártok szüneteltették a vitáikat, tele voltunk reménnyel, hogy Budapest lehet Európa központja, május 2-án pedig a Városligetben megnyitott az Ezredévi Kiállítás, amely 240 pavilon segítségével mutatta be az ország ezeréves történelmét és modern vívmányait.

A főváros ingyen átengedte a területet (sőt, az Állatkert is ingyenesen látogathatóvá vált a kiállítás időtartama alatt), ellenben kikötötte, hogy az épületek nem készülhetnek tartós anyagból, mivel a park rendjét később vissza kell állítani.

Az 520 ezer négyzetméternyi területet a kiállítás október 31-i bezárásáig mintegy hatmillióan látogatták meg. A kétszáznegyven, főleg fából épült pavilon mellett elkészült a hetvenezer négyzetméter alapterületű Ős-Budavára, amely egész napos vigasságaival a török kori Buda hangulatát próbálta visszaadni (de kétszázötven bennszülöttet is bemutattak itt a Néger falu keretein belül), valamint a Műcsarnok, de belakták az 1885-ös kiállításra készült Iparcsarnokot is, ami évtizedeken át népszerű kiállítóhelyként működött.

A kiállítás látogatói a május 3-án átadott Kisföldalattival érkezhettek a kiállításra, amelyet öt főkapun keresztül közelíthettek meg – a Frommer Lajos tervezte Andrássy útin, a Kolbenmayer Viktor munkáját dícsérő Király utcain, az István útról nyíló székelykapun, az Erzsébet út felől nyíló kapun és az Ős-Budavára bejáratán.

Az óriási terület két nagy részre osztható: a Széchenyi-szigeten lévő – később óriási népszerűsége miatt tartósabb anyagokból újjáépült – Vajdahunyad várára és a történelmi főcsoportra, amely a különböző, Magyarországon használt építészeti stílusokat mutatta be, valamint a Jelenkori kiállításra, amely tizenkilenc témában mutatta be az ország aktuális helyzetét és vívmányait. Ide tartozik a mai Hősök terére (melyet 1898-1906 közt építettek) néző Műcsarnok épülete is, mely az ország legkiválóbb művészeinek munkáit mutatta be.

Az Ős-Budaváránál annyira komolyan vették a szervezők a történeti hűséget, hogy egy egész csapatnyi törököt szerződtettek a kiállítás idejére, sőt, a minaret tetején minden órában felhangzott a müezzin éneke. Vagyis egészen július végéig, mivel Csusztalics Resid komoly reumával küzdött, az erre kapott, külsőleg használandó gyógyszere viszont nem akart használni, így gondolta, megissza az egész üveggel. Rossz döntés volt, 28-án meghalt.

A szervezők a messziről érkező, nem túl tehetős látogatók elszállásolását is megoldották: öt, egyenként ezer főt befogadni képes barakkot építettek a Gizella út mentén, valamint népkonyhát működtettek.

Az ideiglenes használatra tervezett épületek jó része még a századforduló előtt eltűnt, de a Papundeklipolisznak is nevezett Ős-Budavára csak 1907-ben zárt be, épületei pedig még további három évig tűrték az elemekkel folyó harcot. Az egyetlen, ideiglenesnek szánt épületegyüttes, amely végül mégis fennmaradt, az Alpár Ignác által tervezett Történelmi főcsoport volt, melyet óriási népszerűsége miatt 1906-ban időtálló anyagokból újraépítettek, ma pedig Vajdahunyadvárként ismert.