Hozzáment ötvenéves iskolaigazgatójához az érettségiző lány

Anyu rajongott Kristófért, azt mondta, a legszebb korban van, már nemcsak a tesztoszteron irányítja, ami egyébként végtelenül unalmassá tesz egy férfit, hanem a szíve is. Ötvenhez közel mindenki túlélt már néhány csapást, Kristóf is tudja, mi a házasság, nem az ismeretlenbe ugrik fejest, szóval akkor is ideális férjjelölt lenne, ha nem az lenne, aki. A pozíciója csak hab a tortán. A korkülönbség miatt pedig nem kell aggódni, bárki bármit is mond, az a köztünk lévő harminc év vállalható.

Anyu szerint minden harmadik nőnek latens apakomplexusa van, erről is lehet olvasni magazinokban, és ha ez gyakori, akkor természetes is. Ráadásul, ha jobban belegondolunk, hogy mi kell egy nőnek, a válasz egyértelmű. Biztonság. És Kristóf ezt mind anyagi, mind érzelmi tekintetben megadhatja nekem, a többi meg nem számít. Előbb-utóbb a velem egykorú fiúk is tokát eresztenek majd, belefáradnak a szerepükbe, aztán vagy lesz belőlük valaki, vagy nem, minek kockáztatni. És Kristóf már bizonyított, eztazt letett az asztalra, egy lakást a Bécsi úton, egy Opel Mokkát, ráadásul társadalmi munkában ő a harmadik kerületi önkormányzat kulturális bizottságának az elnöke. És ezekre lehet építeni.

*

Örömkönny buggyant ki anyu szeméből, amikor elmondtam, hogy Kristóf eljön hozzánk, mert beszélni akar apuval. Magához ölelt, a fülembe súgta, hogy büszke rám, és azt kérte, az ő hibáit ne kövessem el, viszont most bátran megjutalmazhatom magam, gátlástalanul tekerjem fel a hangerőt, ha értem, mire gondol. Aztán néhány nyugodt mozdulattal letörölte a szeme alatt szétkenődött festéket, elővette a konyhaszekrényből a süteményekbe szánt rumot, és mindkettőnknek öntött, azzal, hogy bárcsak ő is ilyen lehetőséget kapott volna az élettől. A második pohár után egy dobozt vett elő, tele mindenféle krémmel, szemfestékkel, rúzzsal, mert minden nőnek jár a kényeztetés, és az ünnepi hangulathoz a jó smink is hozzá tartozik. Ahhoz pedig kétség sem fér, hogy a lánykérés ünnep. Arra kért, üljek kényelmesen, lazítsam el az izmaim, és egyenletesen vegyem a levegőt, mert a szép smink titka a lelkiismeretes alapozás. Aztán kifejtette, hogy a sminkelés egyrészt művészet, mert egy szépen kifestett szájnak hatása van, feltüzeli a hímeket, másrészt, ha jobban belegondolunk, az előjáték része, és nincs is annál izgalmasabb, mint egy felizgatott férjet birtokolni, majd meglátom. Viszont a nagy hírt kíméletesen kell apunak tálalni, mert hát tudjuk, milyen.

*

Anyu szerint apu nincs a helyén, szegénynek nem úgy jöttek össze a dolgai, ahogyan eltervezte. Nem halad egyről a kettőre. Pedig bizonyos tulajdonságait leszámítva csodálatos jellemvonásokkal rendelkezik. Elszánt, van hite, hogy csak egy példát mondjak erre: minden kövérben a futót látja. Nem véletlen, hogy a környéken ő a kissrácok példaképe, a híres Tamás bá, a kerületi utánpótláscsapat edzője. Másokból következetesen kihajtja a maximumot. Pályája csúcsán az NB I-ben focizott, tizenkilenc meccse volt, hátvédként két gólt lőtt. A Nemzeti Sportban megjelent róla egy tenyérnyi fénykép, sajnos a fényképész előnytelen pózban kapta le, kicselezték, éppen fenékre esett, de vitathatatlan, hogy esztétikus felsőteste volt. Aztán egy Honvéd elleni meccs nyolcvanötödik percében elrontott egy becsúszást, eltört a sípcsontja, kénytelen volt kihagyni egy idényt, ráadásul, mire teljesen felépült, lejárt a szerződése, és nem hosszabbítottak vele. Az elrontott becsúszáskor anyu is vert helyzetbe került, már nem tudott továbbállni, egy másik, perspektivikusabb férfit keresni magának, mert útban voltam. Azóta apu átmenetileg biztonsági őr egy bankban. Anyu szerint apu velem kompenzál, tőlem várja el azt, amit neki kellett volna elérnie. Megtervezi az életem. Az biztos, hogy jót akar, de nem vagyunk egy hullámhosszon, szóval normális, hogy néha hónapokig nem beszélek vele. A vitáinkat rendszerint azzal zárja le, hogy ha megkapom a diplomám, azt csinálok, amit akarok, azt veszek fel, amit akarok, oda megyek, ahová akarok, azzal, akivel akarok, addig meg higgyem el, hogy az én érdekemben ilyen, amilyen. Amikor megtudta, hogy matekból két egyessel kezdtem az érettségi évét, felkereste az igazgatót, és ajánlatot tett neki, mert hát ő is csak pénzből él, úgyhogy egész évben minden héten ötször különórára mentem. Az elsőre elkísért.

Tizenöt percet álltunk a diri lakásának ajtaja előtt némán – már ami őt illeti –, és mert apu számára a pontosság elvi kérdés, egyre az óráját nézte. Aztán 9 este hétkor, a megbeszélt időben kezet fogott az igazgatóval, és átadott neki azzal, hogy a megállapodásuknak megfelelően hozza ki belőlem a rejtőzködő matematikust.

A lakásban precíz rend fogadott. A szobában, ahová a diri bekísért, könyvek álltak halomban, egy hatalmas íróasztal mögött két szék. Mutatta, melyikre üljek le. Magácskának csak annyit – mondta –, itt ne az igazgatót tisztelje bennem, hanem a barátot, aki jó eséllyel kinyitja maga előtt az egyetem kapuját. Az íróasztalon felvételi tesztek és az előző évek érettségi tételei álltak halomban. Kockás lapokat tett elém, közben megkérdezte, mi bajom a matematikával. Nem tudtam, hogy csak vicces akar lenni és várja, hogy nevessek, így közöltem, hogy nem kell jópofiznia, az nincs benne az óradíjában. Javasoltam, hogy a kommunikációnk csak a feladatokra korlátozódjon. A szemembe nézett, felhúzta a szemöldökét, majd egyetértőn bólintott.

Az első három hónapban minden óra kínszenvedés volt vele. Aztán a szöveges feladatok értelmezése közben kiderült, hogy mindkettőnk kedvence a gazpacho, a nyolcvanas évek divatja és hogy meglepően sok dologról megegyezik a véleményünk, például a szürrealizmusról is.

Anyu szerint emberismereti kérdésekben nyugodtan Márta nénire bízhatom magam. Márta néni a szomszédunk, egy csupa ránc, apró öregasszony. Egyedül él, nem látogatja senki, ami minden bizonnyal a különleges képességével függ össze. Harminc évig az adóhatóságnál dolgozott. Mindent tud a bűnről. Speciális médium. Elég, ha csak megáll előtte egy ember, akárki, és már tudja, ha megszólal, hazudni fog-e, vagy sem. Amikor egy ismeretlen megszólítja – például azt mondja, hogy jó napot kívánok –, azt is tudja róla, milyen adókörben, milyen típusú bűncselekmény terheli a lelkét. Kézfogás és tíz perc beszélgetés után Márta néni előtt az illető jövője is nyitott könyv, kérésre megjósolja, mikor, mennyi időre fogják lecsukni. Mindenkivel könyörtelen. Hivatalnokként olyan kitartó volt, mint egy pitbull, végigvitte az ügyeit, és a törvény teljes szigorával sújtott le. Ma a hobbijának él, a saját szórakoztatására állapít meg adóhiányt, és megérzés alapján bírságol, erről pedig az érintett adóalanyt névtelen levélben értesíti.

A házban csak anyuval van beszélő viszonyban, néha kitárgyalják, mit akcióznak a Tescóban, néha süteményt hoz, néha anyu megkéri, hogy vegye át a postát. A lépcsőházból már legalább öt lakó feljelentette zaklatás miatt. Ha valakivel leáll beszélgetni, a csevegés hamar elfajul, mert Márta néni hivatalosan figyelmezteti lakótársát a pontos, teljes körű adóbevallási és -befizetési kötelezettségére, és megemlíti néhány eltitkolni kívánt gazdasági ügyletét a közelmúltból. Még soha nem ítélték el, hiszen a szembesítés előtt mindenki azzal vonja vissza a beadványát, hogy időközben már megbocsátott a szegény öreg néninek. Néha én váltom ki a gyógyszereit.

Munkanapokon reggel nyolckor a tévé elé ül, és délután ötig az élő műsorokban szereplőket elemzi. Úgy négyszáz emberről nyitott aktát. Precízen leírja a megérzéseit. Amennyire csak lehet, nyomon követi a megfigyelt személyek életét, feljegyzéseket készít arról, hogy ki mennyi idő múlva kerül bíróság elé, és milyen ítélettel sújtják majd.

Amikor nem élő műsor megy a tévében, a Magyar Közlönyt bújja, hogy naprakész legyen az adózást érintő törvényekkel kapcsolatban. Szóval Márta néni aktív, kiegyensúlyozott kisnyugdíjas. Anyu először vele osztotta meg az örömhírt, és egyúttal megkérte, hogy amikor Kristóf bekopog hozzánk, vessen rá egy pillantást.

Anyu szerint apu kiszámítható. A váratlan bejelentéseket rosszul viseli. Felkészítettem Kristófot arra, hogy ne egy meghitt vacsorára számítson, ahol miután megkér, apu beszédet mond és meghatottan magához öleli, hanem néhány pofonra, mert sokk hatása alatt apu nehezen fejezi ki magát szavakkal.

Anyu először azt tanácsolta, adjak időt apunak, telefonon mondjam el neki a nagyszerű hírt, hadd kezdjen el még a munkahelyén dühöngeni, azután itthon, így végül talán képes lesz meghallgatni valamit az észérvekből is. Aztán mégis abban maradtunk, hogy nem szólok előre. Anyu vállalta, hogy a szokásos módon kezeli a helyzetet, kellő mennyiségű nyugtatót itat apuval, mert a lenyugtatott férfi olyan, mint a herélt mén, csak heverészik és abrakol, de nem rúg, így este Kristóf a maga lenyűgöző intelligenciájával biztonságban állhat elé.

Kristófnak apu nyitott ajtót. Kézfogással üdvözölték egymást. Kristóf két, hatalmas csokor vörös rózsát hozott. Nem is tudtam, hogy vendéget várunk, motyogta apu kikerekedett szemmel, majd néhány zavart hümmögés után közös témát találtak. A matekfelvételi-feladatokat kezdték kitárgyalni, először általánosságban, aztán konkrétan is. Azt már tudtuk, hogy az első helyen megjelölt egyetemre nem vesznek fel, de még reménykedünk a második helyen megjelölt főiskolában. Mulatságos volt, ahogy a két hím egymás tekintetét kerülve, kedélyesen beszélget a felvételi ponthatárokról. Aztán amikor megcsókoltam Kristófot, apu elfehéredett, káromkodott néhány cifrát, majd öklével a tenyerébe ütött, szóval, komolyabb verés is kinézett Kristófnak, illetve egy gyomrost be is vitt neki, de a második ütés előtt apu rosszul lett. Térdre rogyott, majd sírva azt hajtogatta, hogy ezt nem tehetjük vele, az ízléstelenségnek is van határa, meg hogy mit fognak szólni a szomszédok, a munkatársai, és egyébként is, ez az ember egy kéjenc, beteg alak, még a vak is látja, hogy nála is idősebb. És ha tényleg hozzá akarok menni, én sem vagyok normális, esküszik, zárt osztályon a helyem.

Szerencsére Kristóf az ütés után gyorsan talpra állt, egyébként nagyon aranyos volt, intelligensen kezelte a helyzetet, kedvesen mosolygott, megfogta a kezem, magához ölelt, többször megpuszilt. Ő hívott mentőt.

Amíg megérkezett a rohamkocsi, anyu elbeszélgetett apuval: Most az egyszer az életben embereld meg magad, az istenit neki! Először is, ha úgy vesszük, te hoztad össze őket.

Mit gondoltál, mi lesz abból, ha egy férfit és egy nőt rendszeresen összezársz? Hát, ez. Mit tudsz te a nőkről? És Anna ellen még egy bűnt nem követhetünk el. Tudod, mire gondolok. A modelliskolára. Nem engedted, hogy odamenjen. Négy éve itt van bennem ez a tüske, soha nem fogom megbocsátani! Már karriert csinált volna, a Vogue címlapján mosolyoghatna. Minden adottsága megvan hozzá. Nézz rá! Egy lányt nem félteni kell és eldugni a világ szeme elől, hanem úgy kell nevelni, hogy éljen az elé kerülő lehetőségekkel. Ezt a házasságot nem akadályozod meg! Érted? Mit gondolsz, mi lesz vele, ha a főiskolára sem veszik fel? Téged sem vettek fel. És ha a te génjeidet örökölte? Egy pénztárgép mögé ül, mint én, és ő is ott ragad? Ezt akarod? Hát milyen apa vagy te? Ezek anyagilag onnan indulnak, ahová mi tíz év múlva sem fogunk eljutni. És Kristófban nincs kockázat. Hogy te is megértsd, következmény nélkül eltörheti a lábát. Érted? Ugye, hogy érted. És nagyvonalú, az esküvő összes költségét állja.

*

Anyu bruttó háromszázötvenezer forintért megtanulta egy karrierépítő tanfolyamon, hogy nem az elszalasztott lehetőségeken kell rágódni, hanem minden reggel meg kell fogalmazni az aznapi célt és azt, hogy minden ajtó becsukódásakor egy új világ is kitárul, csak észre kell venni.

Miután apu eltiltott a modelliskolától, anyu borzalmas állapotba került. Lefogyott, egyik cigi után szívta a másikat, átsírta az éjszakákat, és nyugtatókon élt. Apu többször pszichiátriára akarta vitetni. Az egyik problémafeltáró beszélgetésük alkalmával anyu színes bulvárlapokat terített elé, és azokban modellekről keresett olyan képeket, amelyeket lesifotósok készítettek, vagyis nem beállított, agyonretusált lányokat mutatott neki. A képek egy része elmosódott volt, de azt egyértelműen megállapították, hogy a legjobban fizetett modellek is teljesen átlagosak smink nélkül, melegítőben. Megállnám közöttük a helyem. Anyu szerint azért sikeresek, mert egyrészt megtervezik a karrierjüket, tehát nem sodródnak, másrészt időben kezdik a modelliskolát, amiről pedig az a véleménye, hogy a jól kiválasztott iskola ugródeszka a sikerhez.

Apu hajthatatlan volt, minden érvre azt válaszolta, hogy belehalna, ha egyszer a Playboy vagy valami hasonló újság címlapján látna. Viszont abban egyetértettek, hogy a sokakra ható kisugárzásommal (és a csodálatos melleimmel) csak elhatározás kérdése, mit akarok elérni. Szóval, több útja is van a boldogulásnak.

És anyu ekkor egy magazinban meglátta a karrierépítő tanfolyam hirdetését. Azt hiszem, ez mentette meg a házasságukat.

Kristóffal szerencsém volt, beleillett anyu B tervébe, ugyanis azon a karrierpályán keringett, amit a tanfolyam elvégzése után az anyám nekem álmodott meg.

Patik László: Anna, édes

Athenaeum 2018