Kultúra filmkritika

Végül is csak egy pedofil molesztált egész gyerekkorodban, mit balhézol?

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 07. 04. 17:40

"Ekkora balhé egy kis ujjazásért!" – így anyu a lányának, akit a család közeli barátja, nem mellesleg beteg pedofil rendszeresen erőszakolt. Fojtogató film készült a gyerekmolesztálást övező nagyüzemi tagadásról. Kritika Karlovy Varyból.
Korábban a témában:

Teljesen egyértelműen beteg emberek, ez ugyanakkor nem menti fel a gyerekmolesztálókat – ezt aligha kell írásba adnom pont nekem. De akkor hogy lehetne megvédeni a gyerekeket, akiknek sem eszközeik, sem bátorságuk, sem hangjuk nincsen az ilyen ragadozók ellen?  És mit lehet tenni utólag, ha már megtörtént – esetleg sorozatosan – a baj, hogyan küzd meg, dolgoz fel, enged el az áldozat, hogyan reagálnak az érintettek, a barátok, a világ? Erről beszél zavarba ejtő intimitással a Les chatouilles, angol címén Little Tickles (kb. Csiklandozások) című francia film, ami a színpad és a mozivászon határmezsgyéjét fájdalmasan hatásosan használja. Még Cannes-ban mutatták be, én Karlovy Varyban csíptem el, és nagyon szerettem – már amennyire lehet ilyet mondani egy olyan élményre, ami a torok elszorulásával járt.

Odette egyfelől angyalszerűen édes nyolcéves kislány, nyílt tekintetével, keresetlenségével az ártatlanság szó illusztrációja lehetne bármely szótárban. Másrészt Odette késő húszas – kora harmincas nő, arcára írt gyanakvással, aki egyetlen barátján kívül nemigen képes közel engedni senkit. A két Odette között nemcsak az eltelt idő áll, hanem egy sor trauma, mely során kapcsolatuk nem igazán erősödött meg – annak ellenére, hogy – jó eséllyel már rájött az olvasó – a két Odette egy és ugyanazon személy. Ami a felnőtt Odette-et évtizedekre elszakította gyerekkori önmagától, az a rendszeres bántalmazás: a kislány szobájába ugyanis nyolcéves korában besétált apja legjobb barátja, majd megkérdezte, babázna-e vele, de úgy, hogy Odette lenne a baba, ő pedig öltöztetné. A dolog aztán rendszeres lesz, a férfi „egy kis csikizésként” aposztrofálja az egyre durvuló molesztálást.

Fotó: KVIFF

Mindezt Odette emlékeiből tudjuk meg, amikor végre terapeutához fordul, miután annyian piszkálják azzal, hogy ordító zaklatottságával kezdjen valamit. Odette-ről ugyanis messziről látszik, hogy „történt vele valami”, az űzött Perdita-típus minden jegyét magán viseli, szerhasználó, féktelenül iszik, bulizik, és a párkapcsolati kötődéssel is vannak gondjai, ám ő akkor kezdi felfogni a terápia szükségességét, amikor már tánctanára is javasolja neki. Odette ugyanis táncos, gyerekkora óta ez az a terület, ahol önmaga és szabad lehet, és ahová felnőve a traumáit kezdi csatornázni.

A film egyik kerete tehát a terápiás folyamat, azon belül pedig a képzelet és a tánc, formája pedig az idő- és térbeli ugrálás múlt és jelen között. Odette a terapeutájának mesél, megtörtént eseteket, és elképzelteket arról, hogyan mondhatta volna, mondhatná el, ami vele történt a kollégáinak, barátainak, a szüleinek, néha pedig visszatérünk a jelenbe, ahol a terápia nyomán lassan-lassan oldódik belőle a görcs. A film csaknem végig kíméletlenül kerüli a szokásos hatásvadászatot – amikor mégis megengedi magának, egyből gyengül is kicsit, de ilyen jelenetekből szerencsére nincs sok – és nagyon kimérten, szinte érzelemmentesen beszél az Odette által átéltekről, ez a száraz őszinteség pedig jól passzol a főhős kezdeti fagyottságához.

Vándorlunk emlékek, ábrándozások, mozgásszínházi képek – botladozó próbálkozások a gyógyulásra – ,„így is lehetett volna”-képek és a jelen valósága között, a terapeutával együtt, akit a film fizikailag is a traumaélményekbe helyez, a nézővel együtt. Ott állunk a hétvégi ház szobájában, amikor a férfi saját alvó kisfiai mellett nyúl a kislányhoz, és a terapeuta mindannyiunk vágyát fogalmazza meg, amikor legszívesebben kijönne ebből az emlékből. Ott vagyunk a rettegéstől néma gyerek Odette mellett, amikor már majdnem beszélne, de nem sikerül neki, főként amiatt, hogy szülei annyira nem tudnak elképzelni semmi rosszat a gazdag, sármos családi jóbarátról, hogy akkor sem ébred fel bennük a gyanú, amikor már beszédes jelei vannak az eseményeknek.

Fotó: KVIFF

Ott vagyunk a nagy beszélgetésnél is, ami egyrészt tartja az érzelemmentes, szinte rideg közlésmódot, nem érzelgősködik, nem szól szomorú vonószene, és a reakciók sem éppen azok, amire naivan számítanánk – másrészt viszont itt már olyan súlyos mondatok hangzanak el, olyan indulatok lobognak, hogy azt nem lehet felkavarodás nélkül nézni. A film utolsó egynegyedében még egy sor ilyen jelenetet kapunk: az író-rendező-főszereplő Andréa Bescond és direktortársa, Eric Métayer úgy önti a nézőre az addig felgyülemlett feszültséget, az összes visszafojtott érzelmet, ahogy Odette-ben is lassan csak felszakad a történtek fájdalma.

A film ezzel együtt vét bőven hibákat, néhol hamisan vagy erőltetetten szólal meg, és a zárójelenet mézesmázossága nélkül is erősebb lett volna a végeredmény, ugyanakkor olyan erejű közlésvággyal és szenvedéllyel – és ami még meglepőbb: briliáns humorral! – mesél, hogy igazi érzéketlenség kell hozzá, hogy ne bocsássuk meg neki mindezt. Számon kérhetnénk például a naivitást, amivel a hatóságok hozzáállását ábrázolja a film – bár lehet, hogy csak innen nézve álomszerű, hogy áldozathibáztatás nélkül, gyorsan és hatékonyan intézkednek. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a filmbeli történet nem társadalomkritikai céllal készült, hanem mélyen személyes és terápiás jelleggel: Bescond önéletrajzi ihletéssel írta a monodráma formátumú színpadi változatot, amiből a nagy sikerre tekintettel csinálta meg a filmváltozatot, melyen, mint említettem, jócskán látszik is a színházi eredet. Ez a mély személyesség, leplezetlenség és intimitás az, ami ki- és felemeli a filmet: ilyen bátorság előtt csak fejet hajtani lehet.

Little Tickles (Les chatouilles) – francia filmdráma, 103 perc – 8/10

A trailer francia nyelvű, de egészen egyértelműen érthető. A filmet Karlovy Varyban láttuk, franciaországi terjesztését novemberre tervezik, hogy hozzánk eljut-e, az nagyban függ a fesztiválszerepléstől.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

FRANCE. PARIS (75) BELLEVILLE-MENILMONTANT. METRO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.