Kultúra

Woody Allen karrierje véget érhet. De hogyhogy épp most?

A Weinstein-botrány óta nagyon felpörögtek az események Hollywoodban, és a bukás tempója is felgyorsult. Pillanatok alatt törtek derékba fényesnek hitt pályafutások az első vádak kipattanása után. Van rá esély, hogy ebben a sorban Woody Allen is helyet kap hamarosan, ám az ő esete több szempontból is kivételesnek számít. A 82 éves rendezőt ugyanis nem egy frissen kipattant ügy, hanem egy 25 éve közismert, hatóságok által vizsgált és milliónyi újságcikkben kivesézett molesztálási vád temetheti maga alá. Vagyis egy olyan állítás, amelyről eddig is mindenki tudott, mégsem veszélyeztette igazán Allen termékeny karrierjét – egészen mostanáig.

Csak utolérte a #Metoo

Melyik a kedvenc Woody Allen-filmed? Mielőtt válaszolsz, ezt tudnod kellene: mikor hétéves voltam, Woody Allen kézen fogott, és bevezetett egy homályos, kamraszerű padlásszobába a házunk második emeletén. Azt mondta, hogy feküdjek hasra, és játsszak a testvérem villanyvasútjával. Ezután molesztált engem

– írta Dylan Farrow a New York Times-ban 2014-ben, nem sokkal azután, hogy Allen életműdíjat kapott a Golden Globe-gálán. A cikkben számon kérte Hollywoodon és a közvéleményen, hogy a vádak ismeretében is piedesztálra emeli fogadott apját, néhányakat pedig név szerint is megszólított Cate Blanchett-től Alec Baldwinig.

Fotó: Ernesto Ruscio/Getty Images

Ennek akkor kevés hatása lett, Allen továbbra is minden évben forgatott egy sztárokkal teletömött filmet. Az őszi botrányok és a #Metoo berobbanása azonban ezt az ügyet is új megvilágításba helyezte. Különösen azután, hogy januárban Dylan Farrow tévéinterjúban is megismételte vádjait, először vállalva, hogy kamerák elé áll történetével. A növekvő nyomás hatására számos sztár elhatárolódott a rendezőtől, és mostanra már új filmjének bemutatója is bizonytalanná vált.

  • Még el se készült a Rainy Day in New York, a film több fiatal szereplője lemondott gázsijáról. Köztük a másik filmszerepe miatt Oscarra jelölt Timothée Chalamet, aki részben a hollywoodi zaklatások ellen fellépő Time’s Up-mozgalomnak ajánlotta fel az összeget.
  • Több korábbi munkatárs is elítélte a rendezőt, és megbánásának adott hangot. Ellen Page, Colin Firth, Kate Winslet, Mira Sorvino és Greta Gerwig is kijelentette: nem dolgozna többet együtt vele.
  • Egyes hírek szerint a filmjeit forgalmazó Amazon is fontolgatni kezdte, hogy elengedje Allen kezét a kiújult botrány miatt, és még semmit nem lehet tudni róla, mikor mutatják be az új filmet.

A támadások hatására többen védelmükbe vették: megszólalt Diane Keaton, Alec Baldwin és Allen francia forgalmazója, aki szégyentelen opportunizmusnak nevezte Farrow-ék viselkedését.

Vége a hallgatásnak

Hogy mi lesz a vége ennek a történetnek, még nem látszik tisztán. Az viszont igen, hogy a hallgatás és a kitérő válaszok korszaka lejárt: Allen-ügyben mostantól nehéz lesz csendben maradni, és még nehezebb lesz megmagyarázni, ha valaki esetleg szerepet vállal egy újabb filmjében. Allen neve kezd mérgezővé válni, és egyre nagyobb a nyomás mindenkin, aki valaha dolgozott vele, hogy foglaljon állást, és soroljon be valamelyik oldalra.

Mindezt Farrow-ék a #Metoo-mozgalom kiteljesedéseként üdvözlik, ami szerintük végre elérte, hogy a közvélemény ne csak meghallgassa az áldozatokat, de higgyen is nekik. Allen szerint viszont a Farrow-család csak cinikusan meglovagolta a közhangulatot, hogy felmelegítsen egy már többször is megcáfolt vádat, amely „ettől még éppolyan hamis maradt, mint 25 évvel ezelőtt volt.”

Ronan Farrow és a #Metoo

Az ügy egyik érdekessége, hogy Allen évtizedekkel ezelőtti botránya áttételesen szerepet játszhatott a #Metoo-mozgalom kialakulásában. A nők tucatjait zaklató Harvey Weinstein megbuktatásában ugyanis kulcsszerepe volt Ronan Farrownak is, aki az elsők között írt leleplező cikket a producer sötét ügyeiről. Ő Allen és Mia Farrow egyetlen vér szerinti gyereke, aki nyíltan kiállt testvére, Dylan mellett. Állítása szerint részben ez a történet inspirálta arra, hogy újságíróként leplezzen le szexuális ragadozókat.

És az tény, hogy a 90-es évek elején több nyomozást is folytattak az ügyben, ám végül egyikben sem emeltek vádat Allen ellen. Ebből a szempontból az ő esete egész más, mint Roman Polanskié, aki úgy forgathatott együtt fél Holywooddal és nyert Oscar-díjat 2003-ban, hogy 40 éve körözik Amerikában egy 13 éves lány megerőszakolása miatt, mert elszökött a tárgyalás elől. Egy másik fontos különbség, hogy Polanskinál azóta újabb állítólagos áldozatok is jelentkeztek, akárcsak az elmúlt hónapok, például Harvey Weinstein vagy Kevin Spacey zaklatási ügyeiben. Allennel kapcsolatban azonban nem merült fel másik vád az elmúlt évtizedek során.

A vád megfogalmazására és a nyomozásokra Mia Farrow és Woody Allen viharos szakítása után került sor, amikor gyermekelhelyezési perük botrányai hónapokig uralták a címlapokat. Ezt megelőzően derült ki, hogy Allen titkos viszonyt folytatott Mia Farrow fogadott lányával, az akkor 21 éves Soon-Yi Previnnel, akit később feleségül is vett.

Woody Allen és Soon-Yi Previn a cannes-i vörösszőnyegen. Fotó: Luca Teuchmann/WireImage/Getty Images

Allen végül elvesztette a gyermekelhelyezési pert, a három gyerek anyjukkal maradt. Dylan láthatásától el is tiltották a rendezőt, akit a bíró „önzőnek, megbízhatatlannak és érzéketlennek” nevezett az ítélet érvelésében – ám a molesztálás ügyében nem indult ellene eljárás. Farrow-ék viszont azóta is elszántan küzdenek, hogy igazukról meggyőzzék a közvéleményt, amelyet szerintük elvakít Allen hírneve, befolyása és tehetsége.

Ítéljen a nép?

Az esetről szóló tonnányi cikket, interjút és beszámolót böngészve könnyű összezavarodni: egy ellentmondásokkal teli, szövevényes kép rajzolódik ki, ahol minden gyanús körülményre és megrázó vallomásra jut egy cáfoló dokumentum vagy kételyeket keltő érv a másik oldalon.

  • A Yale-New Haven kórház korabeli vizsgálata például arra jutott, hogy Farrow-t nem molesztálták. Volt azonban olyan szakértő, aki a vizsgálat szakmaiságát kétségbe vonta.
  • Az esetet vizsgáló connecticuti államügyész nem emelt vádat Allen ellen. Később viszont azt nyilatkozta: volt megalapozott gyanú a vádemeléshez, csak azért nem tette meg, mert nem akarta kitenni a hétéves Dylant a perrel járó felhajtásnak.
  • Allen szerint Mia Farrow bosszúból hangolta ellene lányát, elültetve benne a hamis emléket. Dylan határozottan tagadja, hogy bárki „agymosást” hajtott volna végre rajta. Öccse, Moses Farrow ezzel szemben azt nyilatkozta, hogy a molesztálás nem történt meg, és azért távolodott el a Farrow-családtól, mert belátta: anyjuk egész gyerekkorukban gyűlöletre hergelte őket fogadott apjuk ellen.

Hosszan lehetne sorolni az egymásnak feszülő tények, vádak, cáfolatok, emléktöredékek és benyomások szövevényes hálózatát, de mindebből képtelenség teljes bizonyossággal bármit megállapítani.

Az egyértelműnek tűnik, hogy Dylannel valami szörnyű dolog történt gyerekkorában, csak azt nagyon nehéz megállapítani, hogy melyik szülő az elkövető.

Az évtizedes vita mindenesetre most újra fellángolt, sorra érkeznek a véleménycikkek és elhatárolódások, Allen körül pedig fogy a levegő Hollywoodban. Könnyen lehet, hogy hosszú karrierje ezzel véget is ér, legalábbis nehéz elképzelni, hogy nagy cégek és színészek ezek után vállalnák a nevével járó PR-kockázatot. Vannak, akik ezt az igazság megkésett diadalaként ünneplik, mások inkább arra figyelmeztetnek: nem biztos, hogy jó dolog, ha a közvéleményre bízzuk a végső ítéletet egy olyan vádban, amit a hatóságok is alaposan vizsgáltak, és nem találták bizonyíthatónak. Erre utalt a Rainy Days Emmy- és Tony-díjas színésznője, Cherry Jones is, aki nem volt hajlandó beállni egyik sorba sem, és egyértelmű állásfoglalás helyett azt nyilatkozta:

Sokak számára kényelmes a bizonyosság érzése. Én nem tartozom közéjük: fogalmam sincs, hogy mi az igazság. Mikor az ösztöneink alapján kezdünk el ítélkezni, a demokráciánk veszélyes lejtőre kerül.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik