Magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra, a pennsylvaniai Butler városában merényletben megsebesült Donald Trump volt amerikai elnök, aki egyben a republikánusok elnökjelöltje is az idén novemberben esedékes választáson.
Trump az első jelentések szerint kisebb sérülésekkel megúszta a merényletkísérletet (a fülét érte a lövés), ugyanakkor az esetnek máris jelentős politikai hatása van. A republikánusok közül a képviselőház Trumpot amúgy is erősen támogató tagja, Mike Waltz például nem sokkal a lövések eldördülése után keményen bírálta a Joe Biden-adminiszrtáció belügyminiszterét, Alejandro Mayorkast. A floridai republikánus politikus, Waltz szerint ugyanis Mayorkas korábban „megtagadta”, méghozzá „többszöri kérés ellenére” is, hogy nagyobb védelmet kapjon Donald Trump a Secret Service-től, azaz az amerikai csúcsvezetők biztonságáért felelős titkosszolgálattól.
Politikai megosztottság
Az amerikai jobboldal egyik vezető hírcsatornája, a Fox News szerint a képviselőház belbiztonsági bizottsága kivizsgálja majd Waltz vádjait. Mayorkast régóta támadják a republikánusok, a migráció és a bevándorlás kezelése miatt igyekeztek megbuktatni a minisztert, az év elején még „impeachmentet”, azaz hivatali elmozdítást célzó vádeljárást is kezdeményeztek ellene. A Mayorkas elleni bírálatok felerősödésénél azonban komolyabb következményekkel is járhat a Trump elleni merényletkísérlet.
Az USA-ban régóta érzékelhető politikai polarizációra, megosztottságra hívja fel a figyelmet a BBC észak-amerikai tudósítója, Anthony Zurcher, aki szerint mindez párhuzamba állítható a hatvanas évek Amerikájával, az akkori politikai megosztottsággal és az állam „diszfunkcionális működésével”, ami aztán megváltoztatta a történelem menetét is. Zurcher persze emlékeztet arra is, hogy a Ronald Reagan elleni 1981-es merényletkísérlet óta – amikor John Hinkley Jr. lőtt rá a hivatalban lévő republikánus elnökre – nem volt példa ilyen drámai módon végrehajtott erőszakos cselekményre amerikai elnök vagy elnökjelölt ellen.
De leginkább arra a periódusra emlékeztet mindez – írja Zurcher –, amikor a két Kennedy fivért is merénylők lövései öltek meg a hatvanas években.
- Az egyik fivér elnök volt, amikor halálos sebet kapott Dallasban: John Fitzgerald Kennedyt (JFK) 1963-ban gyilkolták meg.
- A másik Kennedy pedig elnökjelölt volt 1968-ban, amikor merénylet áldozatául esett: Robert Kennedy volt igazságügyi miniszter indult el a legfőbb vezetői posztért az USA-ban.
Több polgárjogi aktivistát is meggyilkoltak a hatvanas évek amerikai erőszakhullámában, közülük Magyarországon a legismertebb talán Martin Luther King, aki az afroamerikaiak jogaiért állt ki, és Nobel-békedíjat is kapott. Mint azt korábban írtuk róla, King célja a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt. A baptista tiszteletes módszerei erőszakmentesek voltak, a polgári engedetlenséghez folyamodott céljai elérésében. Meggyilkolása országszerte zavargásokat okozott, ám hosszabb távon elmondhatjuk, hogy a hatvanas évek polgárjogi mozgalma eredményt hozott, a faji megkülönböztetés elleni mozgalom így a hatvanas évek végén lezárult – legalábbis az a része, ami az állampolgári jogok garantálását illeti. A diszkrimináció és szegregáció elleni mozgalom elérte, hogy a szabad választáshoz való alkotmányos jogot a gyakorlatban is garantálják.
A Rubicon Online szerint a polgárjogi mozgalom fénykorának végét jelentette Martin Luther King 1968-as lelövése. A történelmi portál szerint bő egy évtized alatt megvalósult az egyenlő jogok törvényi garantálása.
A mozgalom által felkarolt helyi ügyekben elért sikerek, amelyeket egyszerű, hétköznapi kisemberek harcoltak ki a rossz törvények és (…) a szokásjog ellenében, előbb országos, majd világpolitikai változásokhoz vezettek
– írja a portál.
Lincoln meggyilkolása után a valaha volt legrosszabb amerikai elnök került hatalomra
Két korábbi merénylet viszont sokkal inkább az amerikai belső politikai megosztottságot mélyítette el, és így hosszú távon a világpolitikára is negatív hatással járt. A két legismertebb amerikai elnökgyilkosságról van szó, amelyek nyomán mindkét esetben egy-egy nagy formátumú vezető helyett egy sokkal gyengébb képességű, az országot válságba vezető politikus lépett a nagypolitika színpadára.
Abraham Lincoln meggyilkolása és az utána következő – a történészek eszerint a „valaha volt legrosszabb amerikai elnök” – Andrew Johnson hatalomra kerülése szintén az amerikai társadalom végzetes megosztottságával és a faji megkülönböztetéssel – a XIX. században konkrétan a rabszolgaság eltörlésével függ össze.
Ráadásul mindez az USA történetében példátlanul véres polgárháború nyomán következett be, amelynek „ürügye” az volt, hogy a déli rabszolgatartó társadalmak északi irányú terjeszkedésével szemben fellépő Lincolnt elnökké választották. Erre válaszul több déli állam kivált az Unióból, vagyis az Egyesült Államokból, megalakítva az úgynevezett Konföderációt – majd 1861-ben megindultak a harcok is. A polgárháborúnak a becslések szerint 650–750 ezer áldozata lehetett, közben pedig 1863-ban Lincoln aláírta az angolul „emancipációs proklamációnak” nevezett jogszabályt, ami 3,5–4 millió déli rabszolgát nyilvánított szabadnak.
Lincoln maga is küzdött azzal a teherrel, ami Észak és Dél megosztottságával, valamint a korábban az amerikai kontinensen sosem látott gyilkolással, több százezer ember halálával járt együtt. Gabor S. Boritt erről szóló, 2001-es tanulmányában felidézi Lincoln általános érvényű megállapítását: „Mindenki tudta, hogy a rabszolgaság volt a háború oka.”
A vallásos republikánus, Abraham Lincoln így fogalmazott:
Őszinte reményünk – s buzgón imádkozunk érte –, hogy a háború iszonyatos megpróbáltatásainak hamarosan vége lesz. Ha Isten akaratából az mégis folytatódnék mindaddig, amíg a rabszolga kétszázötven éves kényszermunkájából felhalmozódott gazdagság össze nem roskad, mindaddig, amíg minden korbácsütés nyomán hullott vércsepp nem kerül visszafizetésre egy kard által hullajtottal, akkor ki kell jelentenünk úgy, ahogy azt már háromezer évvel ezelőtt is megmondták: »az Úr ítéletei igazak és jogosak.«
Lincolnnak annyiban teljesült a reménye, hogy 1865-ben véget ért a háború, de pár nappal a déli rabszolgatartó államok kapitulációja után megölték őt. Így az amerikai történelem talán legrosszabb elnöke költözött be a Fehér Házba – legalábbis CBS News által megkérdezett történészek és más szakértők Andrew Johnsonnak adták ezt a titulust, amikor körkérdést tettek fel, és a legnegatívabbnak tartott államfőket rangsorolták. (E lista elfogultságát nem kívánjuk megítélni, de a legrosszabbak között „dobogós helyen” rangsorolták Donald Trumpot, a harmadik legnegatívabb elnökként, miközben Joe Bident a középmezőnybe helyezték a szakértők.)
Visszatérve Andrew Johnsonra: ő állandó vitában állt még a saját párttársaival is, a polgárháború utáni északi győzelem kihasználásakor, illetve a „déli rekonstrukció” idején. Ezt az elvileg újjáépítésnek nevezett periódust a déliek nem teljesen így élték meg – sokkal negatívabban tekintenek erre a korszakra, ám ennek kifejtése meghaladná cikkünk kereteit.
Az biztos, hogy a rekonstrukció máig lappangó ellentétet szított az iparosodottabb és fejlettebb Észak, illetve az agrártermelésre fókuszáló, tradicionálisabb Dél között. Andrew Johnson közben a Lincoln-féle rabszolga-felszabadítási törekvések dacára számos jogegyenlősítő törvény életbe lépését is akadályozta. Ráadásul megpróbálta megkerülni a törvényhozást, és ő volt az első elnök, aki ellen impeachmentet, azaz hivatalból való felmentési eljárást, azaz egyfajta vádemelést indítottak 1867–68-ban. Végül egyetlen szavazaton múlt, de nem mentették fel, azaz nem ítélték el az elnököt.
JFK meggyilkolása és Lyndon B. Johnson hatalomra kerülése
John F. Kennedy 1963-as meggyilkolása szintén baljós folyamatokat indított el. A vietnámi háború egyfajta alacsony intenzitású harcként már korábban is folyt, az ötvenes években pedig a franciák is vereséget szenvedtek itt. A hatvanas években egy megosztott Vietnámban a kommunista Észak és a kapitalista Dél vívott egyre elkeseredett küzdelmet. Kennedy elnök óvakodott attól, hogy katonai tanácsadók küldésén kívül direkt módon beavatkozzon ebbe a konfliktusba.
A dallasi merénylet, Kennedy lelövése után viszont Lyndon B. Johnson lett az elnök 1963-ban. Johnson a hatvanas évek amerikai anyagi jólétére alapozva a „Nagy Társadalmat” tűzte ki célul: széles körű, az emberek szociális helyzetét érdemben javító intézkedéseket akart megvalósítani.
Johnson ugyanis Délkelet-Ázsiában egy igazi háborúba bonyolódott bele. Az USA 1965-től kezdve katonailag is egyre inkább beavatkozott Indokínában, és így megkezdődött az a vietnámi háború, pontosabban annak sok évig tartó amerikai szakasza, amelyet filmek, könyvek, történelmi művek sorozata örökített meg azóta.
A háborút Johnson előbb légitámadásokkal, bombázásokkal próbálta a Dél javára eldönteni, a kommunista Északkal szemben. Aztán megjelentek az első szárazföldi egységek, s végül tovább eszkalálódtak a harcok. Az Egyesült Államok nem tudott sikert elérni, a korrupt dél-vietnámi kormányzatot még Kennedy idején döntötték meg dél-vietnámi tábornokok, de ők aztán végképp nem tudták politikailag stabilizálni az ottani kormányzatot.
Egy elnökjelölt elleni merénylet, ami az egyik legvitatottabb elnök megválasztásához vezetett
Pár év múlva Johnson mindkét háborúban vereségre állt – Magyarics Tamács szerint, aki az amerikai külpolitikáról írt könyvet. Johnson olyan népszerűtlen lett, hogy már nyilvános eseményeken is alig mert részt venni, amikor 1968-ban eljött a választási kampány időszaka. Saját pártján belül, a demokraták körében háborúellenes (a vietnámi háborút ellenző) jelöltek indultak, akiknek fontosabb lett volna az USA-n belüli társadalmi igazságosságért való küzdelem. 1968-ban Johnson pedig el sem mert indult az újraválasztásáért, nemhogy valamiféle „Nagy Társadalomról” álmodozott volna még mindig.
A johnsoni politikával szemben fellépő demokrata jelöltek egyike volt Robert Kennedy, a korábbi igazságügyi miniszter. A Kennedy-klán e tagját az 1968-as kampány során szintén meggyilkolták, így végül a republikánus Richard Nixon lett az elnök, akit tehát Andrew Johnsonhoz és Lyndon B. Johnsonhoz hasonlóan – legalábbis közvetve – egy politikai gyilkosság segített az elnöki székbe.
Nixon sem írta bele magát az amerikai történelemkönyvek legszebb fejezeteibe. A Watergate-botrány következtében (a demokratákat lehallgató poloskák megtalálása után), évekig tartó leleplezéssorozat hatására az időközben még újra is választott Nixon 1974-ben lemondott az elnöki posztjáról, megelőzve az ellene készülő impeachment eljárást. Az ő utódja, Gerald Ford viszont elnöki kegyelemben részesítette Nixont, aki így megmenekült bármiféle felelősségre vonástól.
