A dolog nem volt teljesen váratlan. Akkor már hetek óta arra figyelmeztettek a különféle hírszerzések, hogy támadás várható. Mivel azonban még az ukrán vezetés is nyugtatni próbálta a kedélyeket, azt mégsem mondhatom, hogy számítottunk rá. Így aztán azon a napon is egyszerűen bementünk dolgozni. Később hallottuk a szirénákat, a robbanásokat – de az első órákban teljesen hihetetlennek tűnt, hogy valóban kirobbant a háború
– idézte fel a 2022. február 24-ei eseményeket a Magyar Nemzetnek adott interjúban Íjgyártó István nemrégiben leköszönt kijevi nagykövet. Nem sokkal később beköltöztek a nagykövetség épületébe, majd amikor úgy ítélte meg, túl nagy a kockázata a főváros bekerítésének, azt javasolta, ideiglenesen helyezzék át a követséget Lembergbe (Lviv).
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz csapatok elhagyták Kijev környékét, azonnal visszatértünk a fővárosba. Ez egyfajta gesztus is volt az ukrán központi vezetés felé
– tette hozzá.
Íjgyártó kitért arra is, hogy sokszor kérették be az ukrán külügyminisztériumba, ám „a beszélgetések hangulata gyakran sokkal békésebb volt, mint a tálalásuk a sajtóban. Előfordult, hogy szinte ki sem léptem az épületből, már megjelent egy közlemény az ügyről, amiben erősebb volt a hangnem, mint amit velem szemben használtak.”
Hangsúlyozta azt is, azzal vádolni a kárpátaljai magyarságot vagy Magyarországot, hogy elszakítanák a területet Ukrajnától, teljes abszurdum. Megjegyezte még:
Sok helyen jártam Ukrajnában, de soha semmilyen magyarellenességet nem tapasztaltam. A magyarellenes érzelmeket sajnos a propagandamédia táplálja.
Szerinte az ukrán sajtóban a magyar politika minden olyan rezdülése nagy nyilvánosságot kapott, ami nemtetszést válthatott ki, viszont „agyonhallgatták az óriási segítséget”. Ettől függetlenül meggyőződése, hogy a magyar–ukrán kapcsolatok nem olyan rosszak, mint amilyennek látszanak.
Egy esetleges Orbán-Zelenszkij találkozóról azt mondta: „Az elmúlt harminc évben számos olyan kommunikációs csatorna épült ki a két ország között, amelyek az utóbbi években felmerülő problémákon segíthettek volna. Például 1989 óta létezik egy kisebbségi vegyes bizottság, amely remek fóruma lehetett volna a vitatott törvények párbeszéd útján történő tisztázására. Ezt mindmáig nem sikerült összehívnunk, és mondhatom, nem a magyar fél hibájából. Hasonló módon a gazdasági vegyes bizottság közös ülését az ukrán fél az utolsó pillanatban mondta le. Számtalan olyan eszköz áll tehát rendelkezésünkre, amelyet nem merítettünk ki, de előkészítenének egy legfelsőbb szintű találkozót.”
