A múlt hónapban tartott félidős választáson a republikánusoknak sikerült győzedelmeskedniük az Egyesült Államok törvényhozásának, a Kongresszusnak az alsóházában, vagyis a képviselőházban, igaz, csak csalódást keltő, minimális különbséggel. Kilenc helyett nyertek el a demokratáktól, így a 435 parlamenti helyből 221 képviselővel rendelkeznek.
A Szenátusban azonban még ennél is szorosabb verseny alakult ki, kiderült, hogy a valódi többségről csak az eheti georgiai választás dönt majd, a déli államban ugyanis kissé eltér a választási rendszer – Louisianával egyetemben – a többitől.
Végeredményében az amerikai elnök, Joe Biden pártja örülhetett, mert a szavazatok többségét a jelenlegi szenátor, Raphael Warnock nyerte el republikánusok kihívójával, Herschel Walkerrel szemben, ezzel pedig megmaradt a demokrata többség a felsőházban.
Nem jó hír ez a már az 2024-es elnökjelölti versenyben való indulását november közepén bejelentő Donald Trump korábbi elnöknek, hiszen a korábbi amerikaifocista-sztár üzletember, de politikailag újoncnak számító Walker is olyan jelölt volt, akit az ő körébe sorolnak és vereséget szenvedett. A Trump által támogatott felsőházi jelöltek kikaptak New Hampshire-ben, Nevadában, Arizonában és Pennsylvaniában is – viszont nyertek Ohióban, Wisconsinban és Észak-Karolinában.
Már kedd éjjel több olyan republikánus, aki nem szeretné, hogy visszatérjen a Trump-éra, a korábbi elnököt tudta be a vereség egyetlen okozójaként, és állítják, egy komoly jelölttel győztek volna. Trump éjjel csak annyit közölt saját közösségi oldalán, a Truth Socialön, hogy az ország komoly nehézségek elé néz, „elképesztő zűrzavar” jön.
Második körös jelöltek
Georgiában második körös választást kellett tartani, mert az elsőben egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát (ekkor még versenyben volt egy harmadik, libertariánus induló), noha akkor is Warnocknak sikerült 37 ezerrel többet megszereznie ellenfelével szemben.
2021-ben Warnock volt az első, akinek a korábbi Gyapot Államban sikerült feketeként szenátusi posztot elnyernie, mostantól pedig az első, aki feketeként a teljes hatéves ciklust kitöltheti. Győzelmi rendezvényén egy atlantai hotelben arról beszélt:
Megtiszteltetés számomra, hogy kimondhatom a négy legerősebb szót, amit egy demokráciában kimondhatnak: Az emberek kinyilvánították véleményüket!
A filozófiából PhD-fokozatot szerzett 53 éves baptista lelkész, akinek a templomát valaha a civiljogi harcos Martin Luther King vezette, külön köszönetet mondott édesanyjának. Azt nyilatkozta, hogy anyja, aki tizenévesként az 1950-es években még „valaki más gyapotját szedte” Georgiában, most „a legkisebb fiát segítette ahhoz, hogy az Egyesült Államok szenátorává váljon”.
A szintén fekete és szegény családból származó, focistaként több rekordot is megdöntő running back Walker, aki az atlantai egyetemi amerikai foci hírességek csarnokában lépett éjjel a színpadra, nem említette Warnockot, ugyanakkor azt mondta:
Az életben nincsenek kifogások, és most sem fogok kibúvót keresni, mert nagy küzdelmet sikerült kiharcolnunk.
A 60 éves Walker kampányát meghatározta, hogy a családtagjai is óvva intettek tőle: családon belüli erőszakkal vádolták. Ahogy azzal is, hogy két korábbi barátnője abortuszát is kifizette, noha többször is keményen kiállt az eljárás törvényen kívül helyezése érdekében. A terhesség-megszakítások finanszírozását nem ismerte el, azt viszont igen, hogy három gyerek apja is, akiket korábban hivatalosan nem vállalt fel. Ami pedig azért néz ki érdekesen, mert előtte jó ideje szidta azokat az apákat, akik távol maradnak a gyerekeiktől és nem vesznek részt a nevelésükben.
A kampány alatt adott bizarr megjegyzései és viselkedése is ellenfele malmára hajtotta a vizet.
A republikánus kormányzóhelyettes, Geoff Duncan a szavazás után úgy nyilatkozott: a jelöltek minősége volt a döntő. A CBS-nek még a választást megelőzően pedig azt predesztinálta, hogy Walker „pártunk történetének egyik legrosszabb jelöltje lesz valószínűleg”. Ő sem Walkerre adta le a szavazatát, de nem is a demokrata jelöltre, noha egy órát várt a sorára, mondta a CNN-nek később az éjjel.
Warnockot a republikánusok azzal támadták reklámokban, hogy egy vita során autóval áthajtott volt felesége lábán 2020 márciusában. Walker pedig azzal vádolta, hogy elitista és csaló.
Rekordok
Georgiában csak kedden 1,4 millióan adták le a szavazatukat, minden szavazókörben rekordrészvétellel ment végbe a választás, annak ellenére, hogy volt, ahol több mint két órát kellett várni, míg sorra kerültek. Szintén rekordszámú szavazó adta le voksát előzetesen vagy levélben.
Hivatalos adatok szerint Warnock jóval több pénzből finanszírozhatta kampányát: 170 millió dollárt (66,3 milliárd forintot) sikerült rá összegyűjtenie, Walkernek ezzel szemben „csak” mintegy 60 milliót (23,4 milliárd forintot). Az Open Secrets nevű független szervezet szerint ez a kampány volt a legdrágább 2022-ben – és a második legdrágább szenátusi választás az USA történetében –:
úgy 380 millió dollárt (148 milliárd forintot) költöttek el összesen.
Warnock kampányát megtámogatta Barack Obama volt amerikai elnök és olyan hírességek, mint Steve Wonder és Dave Matthews, Walker mellett pedig több republikánus szenátor állt ki.
A kampányba viszont se Trump (ámbár ő „találta ki” Walkert, májusban volt utoljára Georgiában), se az alacsony népszerűségű Biden nem nagyon avatkozott bele. Felmérések szerint az amerikaiak 53 százaléka elégedetlen az elnökkel (kormányzása kezdetén ez 36 százalék volt), az infláció is 40 éve nem látott magasságokba tört, mégis
Hogy végül ilyen szoros lett az eredmény, köszönhető a republikánus kormányzónak, Brian Kempnek, aki november 8-án simán megerősítettek hivatalában. Ő végül úgy döntött, hogy megjelenik Walker mellett a kampányeseményeken és saját választási aktivistáit is hadrendbe állította miatta. November 8. előtt még külön kampányolt a két republikánus jelölt. Nem véletlenül: Trump korábban hűtlennek nevezte Kempet, mert a 2020-as választás eredményét ellenállás nélkül hitelesítette.
Nem volt kulcsfontosságú Georgia
A demokraták keddi győzelme azt jelenti, hogy mivel az alsóházban a republikánusok, a felsőházban a demokraták vannak többségben, a törvények elfogadásához Bidennek republikánus szavazatok is szükségesek, de valamivel könnyebbé vált bírákat és kormánytagokat kineveznie. A bizottságokban is demokrata többség lesz ezzel, meggyorsulhatnak a folyamatok, felrúghatják azt a megállapodást a republikánusokkal, hogy nem idéznek be senkit meghallgatásra. Kisebb lesz a súlya a pár centrista szenátornak is, mint Joe Manchinnak és Kyrsten Sinemának, akiknek a szavazata miatt módosultak a demokraták adó-, egészségügyi és klímavédelmi javaslatai is.
Ha a demokraták nem szerezték volna meg a többséget, akkor az 50-50 arányú szenátusban az alelnök, Kamala Harris szavazata döntene, hasonlóan az elmúlt két évhez, amikor összesen 26-szor került sor erre. Nála csak az ősidőkben, az első elnök, George Washington helyettese, John Adams, valamint az USA történelmének hetedik alelnöke, John C. Calhoun kellett, hogy többször tegyen így. Bidenék előtt Trump alelnökének, Mike Pence-nek is sokszor kellett szavazást eldöntenie: tisztségének négy éve alatt 13-szor.