Vélemény

Orbánnak lett egy új barátja Európában. Mire jut vele?

Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
A gyakorlatban nem sokra. Ám egyre mélyebb válságban van a hagyományos jobboldal és a centrista baloldal Európában, ami Orbánnak jól jöhet.

Orbán Viktor lassan 13 éve kormányoz folyamatosan, ami egy dologban jelentős előnyt nyújt neki. A politika, főleg az európai politika folyamatosan változik, átalakul: bizonyos erők néha előretörnek, máskor visszaszorulnak. Egy ennyire régóta, ennyire stabilan kormányzó miniszterelnöknek viszont megvan rá a lehetősége, hogy akkor hirdessen végeredményt, amikor akar. Ez azért hasznos, mert bármerre is tart aktuálisan az európai politika, aki kihirdeti az eredményt, nyugodtan mondhatja azt, hogy most épp arra tartunk, amerre ő szeretné, és ha elég ideje van rá, egyszer meg is érkezünk oda. Márpedig Orbánnak elég ideje van rá.

Az elmúlt években a Fidesz – és ezáltal az Orbán-kormány – folyamatosan szigetelődött el Európában, egyre kevesebb nyilvános szövetségese maradt. A leglátványosabb szakítások az Európai Néppárttal és a visegrádi szövetséggel voltak. Előbbinél végül az tette be a kaput, hogy a kormány elkergette a CEU-t Budapestről, utóbbi pedig az oroszokkal kapcsolatos politikánk miatt tört szét.

Orbán Viktor nagyon bízott abban, hogy Donald Trump hatalomra kerülése után alapvetően hasonló változások jöhetnek sok más országban is. Ám ez mostanáig nem történt meg. Akadtak persze kedvére való változások – mint a brexit vagy a francia szélsőjobb megerősödése –, de áttörést eddig nem ért el a populista jobboldal. Sőt, a 2019-es európai parlamenti választáson a zöldek és a liberálisok erősödtek meg inkább a hagyományos jobboldal és balközép kárára.

Miközben a magyar kormány szövetségesek tekintetében a peremre szorult, ideológiai szempontból felértékelődött. Bár egyes hatalomban lévő politikusok nem szívesen mutatkoztak együtt Orbán Viktorral, azt azért sejteni lehet, hogy sokszor még azok az európai politikusok (például a német vezetők) sem ellenezték bizonyos konfliktusos döntéseket, amelyekért nyilvánosan a magyar miniszterelnök vitte el a balhét. Közben viszont kialakult egy olyan natalista, populista, identitásalapú politikát folytató jobboldali tömb, amely egyre inkább Orbánt tartja egyik vezéralakjának. Ám ők eddig nem tudtak hatalomra jutni.

Most viszont az olasz választások pontosan ennek a tömbnek az áttörését jelentik. Röviden összefoglalva annyi történt, hogy több balközép kormány szétesése után egy nagykoalíciós, a pártpolitikát szinte figyelmen kívül hagyó, technokrata, de alapvetően népszerű kabinetet felrúgva hatalomra jutott a fent említett új jobboldal három pártja.

Kapcsolódó
Meloni az országon kívül az európai fősodorhoz csatlakozna, odahaza viszont az orbáni utat járná
Olaszországban elvileg minden adott – a nagy parlamenti többség és a gyenge, megosztott ellenfél is –, hogy a nagyot nyerő jobboldal stabilizálja a hatalmát.

Ez a három párt a Giorgia Meloni vezette Olaszország Testvérei, a Matteo Salvini irányította Liga és a Silvio Berlusconi által fémjelzett Forza Italia. A három pártban sok közös van. Mindhárom alapvetően identitásalapú politikát folytat, és ennek az identitásnak része a vallás, a családpártiság és az ezekkel szembenálló szekuláris, baloldali politika, valamint a szexuális kisebbségek elutasítása. Innentől viszont egészen változatos, hogy ezek a pártok valójában miben hisznek, és hogyan fognak politizálni. Erről itt írtunk részletesen.

Alberto PIZZOLI / AFP Matteo Salvini, Silvio Berlusconi és Giorgia Meloni köszönti a támogatókat a jobboldali pártok kampányzáróján Rómában 2022. szeptember 22-én.

Az viszont egyértelmű, hogy most először került olyan kormány hatalomra az Európai Unió egyik alapító tagállamaiban, mely nem egy régi, a mostani politikáját leginkább csak megtűrő barátja Orbán Viktornak, hanem kifejezetten az aktuális politikája miatt ápol szoros kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel.

Az általában a magányosságot jelzi, ha valaki nem a régi szövetségi rendszere ápolásával van elfoglalva, hanem ennek elhasználódásával inkább új szövetségesek keresésével tölti az idejét. De ha fontos helyen talál új szövetségest, az sokat enyhíthet ezen a magányon. A kérdés az, hogy mire lesz ez jó a továbbiakban.

Ráadásul nem csak az új olasz kormány enyhít Orbán Viktor magányán. A lengyel kabinet kezd egyre inkább szembefordulni az Európai Unióval, ami leginkább azzal magyarázható, hogy a lengyelekből eddig is hiányzott az a finesz a Brüsszellel szembeni hadakozásban, ami a magyar kormányban végig megvolt. A lengyelek folyamatosan erőből próbáltak vitatkozni, amivel sokkal kevésbé voltak sikeresek, mint a pávatáncot járó magyar kormány.

Ez történik most az Helyreállítási Alap pénzeivel kapcsolatban. A lengyelek azt gondolták: elég, ha úgy csinálnak, mintha valódi reformokat terveznének, de kiderült, hogy az EU ezúttal legalább részben komolyan gondolja, amit mond. A lengyelek a komoly reformokat nem akarták végigvinni, mert jövőre választások lesznek, és a lengyel kormánykoalíció kisebb pártjai úgy előznék jobbról a Jog és Igazságosságot, hogy közben még inkább unióellenes vonalat visznek. Ennek a végeredménye az lett, hogy hiába született megállapodás arról, hogy menni fognak a támogatások Lengyelországba, a gyakorlatban valószínűleg nem megy majd semmilyen pénz.

A lengyelek erre is a szokott agresszióval válaszoltak, majd közölték, hogy félretéve a háború miatti ellentéteket, felélesztik a visegrádi együttműködést a magyarokkal, mivel ez az, amitől az Európai Unió leginkább tart. Azt, hogy ez pontosan milyen együttműködés lesz a jövőben, egyelőre nem tudni. Az a családias kollegialitás, ami korábban jellemezte a közép-európai országok viszonyát, valószínűleg a múlté, de az unióval szembeni pragmatikus harcot segítheti. Annál is inkább, mert a magyar kormánytagok már utalgatnak arra, hogy Szlovákiában a bukás szélén áll a Magyarországgal szemben az elődjénél kritikusabb kormány, egy pozsonyi kormányváltás pedig újra összeterelheti a visegrádi országokat.

Ezek a régi-új barátságok a gyakorlatban ugyan nem sokat segítenek majd az Orbán-kormány aktuális vitás ügyeiben, de valamennyit azért mégis. A hetes cikk szerinti eljárásban a lengyelek vétója önmagában is segíthet, az olasz támogatás pedig akkor válhat kiemelten fontossá, ha Lengyelországban esetleg másik kormány kerülne hatalomra.

A Helyreállítási Alap pénzeivel kapcsolatban alapvetően nem a tanács a felelős, így itt jelentősen nem változnak az erőviszonyok. A jogállami mechanizmussal kapcsolatban viszont jól jöhet, hogy Olaszországban Orbán-barát kormány alakul. Olaszország jelentős méretű tagország, az unió népességének több mint tíz százalékát adja. Lengyelország szintén. Ha még egy nagy tagország csatlakozik hozzájuk, akkor együtt már blokkoló kisebbséget jelentenek a magyar kormány megbüntetésével szemben, itt ugyanis az unió népességének 65 százalékát lefedő méretű blokk egyetértése szükséges. Márpedig úgy tűnik, hogy Spanyolország szintén nem szeretné Magyarországot megbüntetni.

Ez ugyanakkor ténylegesen nem nagy változás, hiszen eddig sem úgy állt a helyzet, hogy valóban megbüntetnék Magyarországot. Alapvetően nem is volt erre indítvány a tanácsban, de a szeptember 18-ai bizottsági előterjesztés – amely 3000 milliárd forintnyi kohéziós támogatás felfüggesztését javasolta – lényege is az, hogy engedjék el Magyarország torkát, ha teljesíti, amiket eddig ígért. Meloni kormánya csak bebiztosítaná a helyzetet. A magyar kormány abban bízhat, hogy Meloniék támogatása a szankciók elleni küzdelemben segíthet majd. Ez azonban valószínűleg nem így lesz, mert bár korábban mindhárom jobboldali párt Putyin-barát volt, elég látványosan váltottak, Meloniék az uniós gázársapka ötletét is támogatják.

Az is kérdés, meddig húzza majd egy ilyen kormány Olaszországban. Az Olaszország Testvérei alapvetően a Liga kárára tudott erősödni, Salvininek pedig fel kell mutatnia valamit a túlélésért, miután Meloni pártja szinte teljes Észak-Olaszországot átvette. Salvini eddig két olyan kormány szétesését élte át, amelyeknek tagja volt, és most is az várható, hogy néhány hónapnyi kormányzás után elkezd erőteljesebben belülről agitálni a kormánykoalícó ellen. A néppárti Berlusconi pedig, aki egyébként is EU-barátabb vonalat visz a pártjával, alapvetően úgy pozícionálta magát, hogy különösebb arcvesztés nélkül tudna átállni egy centrista-baloldali koalícióba, amelynek így többsége is lehetne, ha képes összefogni az eddig kormányzó 5 Csillag mozgalom és a balközép Demokrata Párt, valamint a többi kisebb, centrista párt.

Ez viszont nem változtat a nagy képen, amely azt mutatja, hogy a kontinensen egyaránt komoly problémákkal küzd a hagyományos jobboldal és a centrista baloldal. Előbbi folyamatosan veszít a támogatottságából, Meloni kormányra kerülésével például az EU-szkeptikus Európai Konzervatívok és Reformisták frakciója is több kormányfőt ad majd a tanácsban, mint az Európai Néppárt. A baloldal itt ugyan jól áll, de az olasz választások eredményéből is az derül ki, ami máshol is látszik: a centrista baloldal alapvetően a gazdasági és intellektuális elit pártjává kezd válni. Az elit pedig mindenhol kisebbségben van. Ameddig a hagyományos jobboldal és a centrista baloldal nem talál rá arra, mit tudna mondani a dolgozó középosztálynak, sok esély nem is látszik ennek a trendnek a megfordulására.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik