Nagyvilág europoli

A lengyelek tovább hadakoznak az EU-val

Adam Warzawa / PAP / EPA / MTI
Adam Warzawa / PAP / EPA / MTI

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szombat este olyan bírókat is kinevezett a Legfelső Bíróság új fegyelmi testületébe, akik az EU Bírósága szerint nem törvényesen váltak bíróvá, írja a hvg.hu.

A 23,9 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kedvezményes kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási terv végleges elfogadásának egyik feltétele az volt, hogy szüntessék meg az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető, jórészt nem bírókból álló fegyelmi kamarát. Ezt az államfő törvényjavaslata alapján májusban meg is tette a lengyel parlament, és egy bonyolult rendszert alakított ki: a fegyelmi testület helyett a Legfelső Bíróság tagjai közül kisorsoltak 33 bírót, majd közülük kellett az államfőnek véglegesen kineveznie 11-et a fegyelmi ügyek intézésére.

A sorsolás augusztus 9-én megtörtént, és azzal az eredménnyel járt, hogy a 33 kisorsolt bíró közül 16-an 2018 előtt kerültek a tisztségükbe, 17-en viszont a lengyel politikai zsargon szerint „újbírók”, ők pedig az EU Bírósága szerint nem tekinthetők törvényes bírónak. Duda elnök több mint egy hónapot várt, majd szeptember 17-én, szombaton este kinevezte a 11 fegyelmi bírót: ötöt a „régiek” és hatot az „újak” közül. Vagyis nem vállalta, hogy szembeszálljon a kormánypárttal, és ezzel azt kockáztatja, hogy az Európai Bizottság – részben az Európai Parlament nyomására – nem fogja elfogadni a jogszabályváltozást a bírói függetlenség garanciájaként, írja a hvg.hu.

A lengyel vezetők úgy tesznek, mintha nem értenék a kifogásokat. A köztársasági elnök nemrég azt mondta, hogy az Európai Bizottság megszegi ígéretét, ha nem fizeti ki az eurómilliárdokat. Mateusz Morawiecki miniszterelnök pedig újabban azt mondja, nem is olyan jelentős összegről van szó, meglesznek nélküle.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik