Több mint kilencven, 2019. július 2. óta az Európai Parlamentben leadott külpolitikai témájú szavazat alapján egyértelműen megállapítható, hogy a magyar EP-küldöttség, legyen szó kormánypárti vagy ellenzéki képviselőkről, nem lesz egyhamar az autoriter rezsimek, köztük Oroszország és Kína kedvence, ellentétben például a francia, görög, ciprusi, vagy akár ír delegációkkal. Magyarország 21 EP-küldötte legtöbbször a parlament főáramával együtt szavaz, így részese egy széles többségnek, mely egyre erősebb szerepet szerez az intézménynek külpolitikai téren is, az EP gyenge külpolitikai kompetenciái ellenére is. Ebbe az irányba mutat például, hogy a parlament többszöri unszolása után végül Aljakszandr Lukasenka is felkerült az EU szankciós listájára, de külkereskedelmi kérdésekben az EP-nek eddig is együttdöntési joga volt.
Azt azonban elmondhatjuk Magyarország EP-képviselőiről, hogy a harmadik országbeli autokrata rezsimeket érintő külpolitikai kérdések döntő többségében, legalábbis szavazataik alapján, egyetértenek.
Mindazonáltal magyar kormánypárti képviselők bizonyos esetekben láthatóan Moszkva érdekeit védték: tartózkodtak például olyan szövegrészletek esetében, melyek az Oroszország elleni gazdasági szankciók erősítéséért, az Északi Áramlat II, illetve a Roszatom európai projektjeinek leállításáért kardoskodtak. Azt sem lehet állítani, hogy minden esetben egyedül lennének: az Északi Áramlat mellett kiállt a német kormányzó CDU/CSU, valamint az osztrák kormányzó ÖVP többsége is.
A jobbikos Gyöngyösi Márton is tartózkodott egyébként – három „lehetőségből” egyszer – az Északi Áramlat ügyében, illetve a Roszatom kérdésében is. A Political Capitalnek Gyöngyösi azt mondta, a Németországot és Oroszországot összekötő gázvezeték közel áll már a befejezéshez, így súlyos károkat okozna az európai adófizetőknek, ha nem használnák, még akkor is, ha az uniós energiafüggetlenség miatt is kérdéses a projekt. A Roszatom esetében arról beszélt, hogy egyrészt Magyarországnak szüksége van jelen állás szerint az atomenergiára, másrészt pedig, mivel a Paks II-szerződések pénzügyi részletei nem ismertek, lehetséges, hogy a szerződések újratárgyalásával jobban járnának a magyar adófizetők, mint annak felmondásával. Hosszú távon a képviselő az uniós, benne a magyar energetikai függőség megoldását az EU zöld céljainak végrehajtásában látja.
A kormánypártok esetében kiemelhető az is, hogy képviselői nem támogattak több, a kabinettel baráti viszonyt ápoló rezsimmel szembeni határozatot, például Kazahsztán, Azerbajdzsán és Törökország esetében, de ezzel sem voltak egyedül, hasonlóan tett például az Ankarával egyre szorosabb kapcsolatot ápoló lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) is.
Volt ugyanakkor egy kiemelkedően fontos eset, amikor a Fidesz a főáramtól ellentétes álláspontot vett fel. Az EP 2021 májusában szavazott egy határozatról, amely kijelentette, hogy a testület nem ratifikálja addig az EU és Kína közt létrejött befektetési megállapodást, amíg Peking nem vonja vissza az uniós szervezetekre és képviselőkre kivetett szankcióit. Ezt a nagyobbik magyar kormánypárt nem szavazta meg (a KDNP-s Hölvényi György nem szavazott, igaz, aznap a teljes délutáni ülésszakról hiányzott), ezzel a cseh szélsőjobb- és szélsőbaloldal, illetve a portugál és ír szélsőballal kerültek egy kosárba. Az Indexnek a fideszes képviselők döntésüket később úgy magyarázták, hogy a szerződés életbe lépése Magyarország érdeke, a „politikai problémákat” pedig nem „saját vállalataink nehezebb helyzetbe hozásával kell orvosolni.”
A magyar delegációból az MSZP-s Ujhelyi István volt az, aki összesen egyszer vett fel nyíltan kritikus álláspontot a pekingi rezsimmel szemben, és a befektetési megállapodást megfúró szöveg esetében sem szavazott, pedig a napirenden eggyel előtte, valamint utána lévő határozat esetében is kifejezte véleményét. Ujhelyi erről a Political Capitalnek azt mondta,
ez vezetett a döntéséhez. A nála alacsonyabb Kína-kritikus pontszámmal bíró fideszes Schaller-Baross Ernő a vizsgált időszak végén érkezett csak az EP-be, így ő a hat lehetőségből csak kétszer szavazhatott Peking lépéseiről.
Nem véletlenül mondtuk azonban az elmúlt két évben, hogy az Európai Unióban az autoriter befolyás leginkább a tagállami szinten jelentkezik, különösen a külpolitika esetében. Az autokrata államok, mint Oroszország és Kína kihasználhatják azt az egyszerű tényt, hogy az EU csak a tagállamok teljes egyetértése esetén léphet fel globális ügyekben, így egy-egy tagállammal kialakított jó kapcsolat, vagy egy-egy tagállam politikai-gazdasági függősége Moszkva és Peking számára is olyan előny, amit kihasználhatnak, hogy érdekeiket uniós szinten érvényesítsék.
A kormánypárti EP-képviselők szavazatai sem a magyar kormány retorikájában, sem döntéseiben nem jelennek meg. A magyar kormány itthon nem ítéli el hangosan a Moszkva, Peking vagy Minszk által elkövetett jogsértéseket, inkább kiemelt gazdasági-politikai partnerként kezeli őket. Emellett Magyarország, többek közt, fenntartások nélkül engedi kínai cégeknek, hogy részt vegyen az 5G hálózatok kiépítésében. Uniós szinten a magyar kabinet számos esetben vétózott meg külpolitikai nyilatkozatokat, és sokszor emelt hangon kel ki azon szankciókkal szemben, amiket egyébként maga is megszavazott.
A Fidesz-KDNP számos közös projektet indított vagy szándékszik indítani Oroszországgal és Kínával. Ebbe a sorba tartozik Paks II és Budapest–Belgrád vasútvonal is, melyek orosz, illetve kínai hitelből, nagyrészt orosz és kínai kivitelezők segítségével épülnek. Ugyanakkor a magyar kormánypárt körei is profitálhatnak belőlük. Mindkét esetben kaptak fontos munkákat kormánypárti vállalkozók, Mészáros Lőrinc például tagja a vasútvonalat felújító konzorciumnak. E források elköltését ráadásul egyáltalán nem ellenőrzi semmilyen külső szerv, ellentétben az uniós támogatásokkal. Így a kormány érdeke, hogy ezeket a projekteket véghez vigye, és újakat is útjára indítson, mint a Fudan Egyetem budapesti kampuszának felépítését. Ezeket a közös projekteket ösztönözhetik például az uniós vétók, de ide sorolhatjuk a Fidesz EU–Kína befektetési paktummal kapcsolatos döntését is.
Kína különösen sikeresen építette fel magáról azt az imázst, hogy az érdekeit képviselő államok számára gazdasági előnyöket tud biztosítani. Természetesen nem Magyarország az első, aki valaha az uniós vétó eszközével él. 2017-ben, amikor az akkori – az EP-ben továbbra is erősen Kína-barát – görög kormánypárt, a Sziriza megvétózott egy uniós ENSZ-állásfoglalást a Dél-kínai-tenger ügyében, a kínai külügy szóvivője kifejezte „háláját” a „releváns tagállamnak a megfelelő álláspont fenntartása” miatt. Kosztasz Duzinasz, aki 2017-ben a görög parlament külügyi bizottságának szirizás elnöke volt, maga is elmondta a New York Timesnak, hogy a kínai befektetések nyújtotta segítséget „viszonozták” vétóikkal. A magyar kormány kereskedelempolitikájában is felvetődik az erre a percepcióra épülő attitűd, miszerint az emberi jogok védelme oltárán nem szabad feláldozni a kereskedelmi kapcsolatokat, ahogy ezt láthattuk az EU–Kína befektetési szerződés esetében.
Adódik a kérdés: mekkora segítséget is jelent Magyarország (vagy más keletbarát tagállam) az autoriter államoknak uniós szinten? Oroszországnak például nem sikerült európai szövetségesei segítségével elkaszálni az ellene hozott szankciókat, még akkor sem, mikor mind a jelenlegi magyar, mind az Öt Csillag és a Liga fémjelezte olasz kormány a hivatalában volt. Az unió tagállamai tehát – egyes esetekben – együtt ellenállóbbnak bizonyultak az orosz befolyás ellen, mint külön-külön. Ugyanakkor az oroszbarát kormánypártok szankcióellenes retorikája erősen korlátozhatja, milyen javaslatokat tesznek le az uniós bürokraták az asztalra. Tekintve, hogy ezeket egyhangúlag kell elfogadni, a létező szankciókat támadó narratívák már csírájában elfojthatják az uniós próbálkozásokat az Oroszország elleni gazdasági szankciók erősítésére vagy éppen a szankcionált kínai hivatalnokok listájának bővítésére. Másrészt a magyar kormány vétói megakadályozzák, hogy az Európai Unió saját értékeit képviselje a külkapcsolatokban.
Mondhatnánk, hogy az ehhez hasonló „üres” állásfoglalásoknak amúgy sincs sok szerepük, de Kína heves reakciói a Hongkonggal vagy az ujgurok lakta Hszincsianggal kapcsolatos állásfoglalásokra, illetve a görög vétó esetében idézett megszólalásuk is azt mutatja, hogy Hszi Csin-ping rezsimje értékeli ezen a döntések elgáncsolását. Az egységes uniós kritika hiánya győzelem Peking számára, hiszen azt sugallja, hogy Európában nincs egységes álláspont agresszív bel- és külpolitikai lépéseivel kapcsolatban.
A Fidesz EP-képviselőinek (a hazai kormánypolitikával sokszor látványosan ellentmondó) „eurokonform” szavazási mintázata az elmúlt években egyszerre fakad a párt kormányzati pozíciójából, illetve néppárti tagságából. Az kutatásunk alapján egyértelmű, hogy az utóbbi pillér kidőlése még nem hozott drasztikus változást, és a Fidesz szavazási szokásai vélhetően a jövőben is eltérnek majd az európai szélsőjobboldali pártokétól. A kérdés az, hogy egy esetleges, 2022-es kormányváltás esetén átalakul-e a párt EP-képviselőinek szavazási mintázata. Erre láttunk már példát: a szlovák Smer-SD listájáról megválasztott három európai képviselőből kettő lényegesen megengedőbb lett Oroszországgal az EP-ben, miután a Smer otthon kikerült a hatalomból, és Robert Fico pártelnök is elkezdte nyíltan kifejezni szimpátiáját Moszkvával.
Amennyiben a Fidesz EP-képviselői is nyíltan orosz-, illetve Kína-párti álláspontot vennének fel egy kormányváltás esetén, végleg megszűnne az a relatív külpolitikai egység, ami egyébként jelenleg – kevés kirívó esetet leszámítva – látható az Európai Parlament magyar delegációjának körében. Ez az egység persze már most sem jelenik a magyar belpolitikai színtéren, pedig erre alapozva növelni lehetne a magyar lakosság ellenállóképességét a külföldi autokrata befolyás ellen. Sajnos erre – főként – a kormánypártok részéről a fentebb felsorolt okok miatt nincs igény, az egyre erősödő keletbarát belpolitikai narratívájuk pedig csak tovább erősíti majd a két tábor közötti szakadékot külpolitikai téren is.
Szicherle Patrik, a PC politikai elemzője
