János tavaly télen kezdte komolyabban érezni a jobb térdét, ami egyre gyakrabban fájt. A férfi már nyolc éve Németországban él családjával, és egy kis, műemlékeket felújító cégnél dolgozik Bajorország déli részén az altöttingi járásban. Egy tízezres kisvárosban élnek, szabadidejében kick-boxol, ebből oktatói licence is van.
Edzésen már egy ideje nem csináltam megerőltető dolgokat, aztán februárban megcsinálták az MR-t. Ezután közölték, hogy a porcsérülés mellett mindkét szalag, a belső és a külső is részlegesen elszakadt. Ennek ellenére nem volt semmi elviselhetetlen, a műtét előtt tudtam még az állványokon is dolgozni, igaz, a megerőltetőbb napok után fájt, és kicsit be is dagadt a térdem.
A férfi napi szinten követi a magyarországi híreket, és márciusban már úgy tippelte, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel itthon jó eséllyel elhalasztanák a műtétjét. Mivel a járvány Németországban is erősödő fázisában volt, János elkezdett visszatérően érdeklődni orvosánál, hogy tényleg lesz-e műtét, nem halasztják-e, hiszen amúgy „mi vagyunk az egyik legfertőzöttebb járás. Erre viszont mindig az volt a válasz, hogy nyugi, minden folyik tovább, csak több odafigyeléssel, kicsit lassabban, de ők inkább extra órákat csinálnak annak érdekében, hogy az esetek később ne halmozódjanak fel. Megnyugtattak, hogy bármi közbe jön, azonnal szólni fognak.”
A német gyakorlat
Egy ilyen jellegű, nem halaszthatatlan térdműtétet Magyarországon a jelenlegi helyzetben a magánellátásban sem végeznek el, legfeljebb csak a szakorvosi konzultációig juthat el az ember – ezt a 24.hu-nak olyan magánegészségügyi intézményben mondták, ahol amúgy van lehetőség ortopédiai műtétre, csak hát nem most. Az állami ellátórendszerben pedig a járványhelyzetben már március közepe óta elhalasztják az ilyen, úgynevezett elektív jellegű beavatkozásokat, és Jánosé – ezzel ő maga is tisztában van – ilyennek számít.
És bár hétfőtől Magyarországon a magánegészségügy újraindulhat, és komoly feltételekkel, négy lépcsőben a közegészségügy is, Németországban eddig is más volt helyzet. Bár március közepén a szövetségi kormány írásban is megkérte a kórházakat, hogy a halasszák el azokat a műtéteket és beavatkozásokat, amelyek nem sürgősek. Csakhogy egy adott intézmény döntését saját vezetői hozták meg, akár az adott tartományi igényeknek, tapasztalatoknak megfelelően, de legalábbis azokat figyelembe véve.
A Spiegel márciusi cikke épp ezt járta körbe, és az a kép rajzolódott ki a megkérdezett orvosok és intézményvezetők válaszaiból, hogy miközben felkészülnek arra az esetre, ha nagyon megugrana az intenzív ellátásra szoruló, koronavírusos betegek száma (például beszereznek minél több lélegeztetőgépet), de ameddig ez nem történik meg, addig megpróbálnak minden egyéb beteget ellátni. Azt tehát kifejezetten el akarták kerülni, hogy várakozó, ki nem használt kapacitások jöjjenek létre egy ilyen intézkedés hatására. Volt aki halasztott, de egy olyan hamburgi kórházvezető szerint a kormányzati intézkedés eltúlzott volt, és náluk minden folyik tovább ugyanúgy, de – tette hozzá – ha szükség lesz rá, természetesen gyorsan tudnak alkalmazkodni az új helyzethez.
Mégis miért hagyjuk üresen a műtőt, ha ott kezelni tudjuk a fájdalommal küzdő beteg problémáját még ma, miközben előfordulhat, hogy holnap erre már nem lesz lehetőség a koronavírus miatt?
– summázta a véleményeket a riport.
Egy eurójába se került
Fontos eközben megjegyezni, hogy János úgymond állami ellátásban részesül Németországban, tehát az egész procedúra, kezdve attól, hogy háziorvosa beutalta szakrendelésre, illetve a műtétet követő gyógytornáig, egyetlen eurójában sem került. János ugyanis bár magyar állampolgár, az említett cég legális alkalmazottja, a vállalkozás pedig egy olyan egészségbiztosítási csomagot fizet utána, amely – több más szolgáltatás – mellett még egy ilyen jellegű ellátást is lehetővé tesz. (Németországban a magyarhoz képest eltérő, európai viszonylatban is sajátos, duális betegbiztosítási rendszer van életben, amely egyszerre állami és magán, tehát választani lehet a különböző biztosítók csomagjai közt. Ugyanakkor ha Magyarországon egy ilyen beavatkozást a magánegészségügyben szeretne valaki elvégeztetni, akkor alsóhangon egy félmilliós számlára számíthatna, ennyibe kerül egy kisebb térdműtét egy általunk megtekintett árlista szerint, hogy a konzultációról, és a beavatkozást követő gyógytornáról már ne is beszéljünk.)
A műtétet végül egy közeli egészségcentrumban végezték, de a férfi szerint ez csak puszta véletlen, a helyszín lehetett volna akár egy hagyományos kórház is. A járvány elején ugyanis – meséli János – az ő járása és a szomszédos járás megállapodtak abban, hogy az egyik kórház lesz a koronavírusos helyszín, a másik pedig a „normál”, ahol folytatják a rendes beavatkozásokat.
Mindent átbeszéltek
Amikor a februári vizsgálatot kiértékelték, Jánossal közölték: nincs más lehetőség, a jobb térdét műteni kell. Mivel nem volt sürgős az ügy, a férfinak nem voltak elviselhetetlen fájdalmai, megkérdezték tőle, hogy mikor lenne neki a legmegfelelőbb az időpont.
Megbeszéltem szépen a főnökömmel, hogy befejezünk még egy munkát március végén, utána jöhet a műtét. Április elejére kaptam időpontot. A műtét előtt viszont a szakorvossal még volt egy félórás beszélgetésem. Ezen részletesen elmondta, mi fog a műtéten történni, hogy altatás lesz, megnéztük a felvételt is a térdemről, elmutogatta, hogy mit fognak csinálni, hogy értsem. A műtét előtt kiváltottam az injekciókat, azt is külön megmutatták, hogy kell őket beadnom magamnak. A műtét előtt részletesen átbeszéltük a rehabilitációmat is.
A kijelölt napon János reggel hat órára érkezett abba az egészségcentrumba. „Mindenkin kesztyű és FFP-maszk, a rendelőben a pultokon plexiüveg. Ez alap itt is.” Ahogy a korábbi alkalmakkor, amikor egészségügyi ellátásba részesült, ezúttal is ki kellett tölteni egy nyomtatvány, amelyben saját, tünetmentes állapotáról nyilatkozott, de a lázát ezúttal is megmérték. A műtét aztán egy órán át tartott, kivették a letört porcdarabot, a felgyűlt váladékot leszívták és a szalagokat is megműtötték. „Mankóval, de saját lábon hagytam el az intézményt nemsokára, aznap rajtam kívül még hat műtét volt bejegyezve. Volt segítőm, ha nem lett volna, ők hívtak volna nekem mentőt, hogy hazavigyen. Áprilisban eddig hat alkalommal volt gyógytornám, jól van a lábam, de a futás még nem igazán megy. Május elejéig vagyok betegállományban, az orvosok addig még megmondják, hogy ezt meg kell-e hosszabbítani két héttel, vagy sem. Az első hat hétben amúgy a cégem az alapbérem 100 százalékát fizeti nekem.”
A férfi a történetén túl szerette volna megemlíteni, hogy kifejezetten elégedett járvánnyal kapcsolatos német állami, de lokális kommunikációval is. „A helyi tévékben a hely orvosokkal készítenek interjút, akik az aktuális helyzetről tájékoztatnak, ahogy azt én meg tudom ítélni, reálisan. Ezen a honlapon a tartomány járásara lebontva, naponta frissítik a fertőzés adatait, de például a gyerekeknek is készítettek érthető, animációs magyarázatot arról, hogy mi is az a koronavírus. A tájékoztatás tényleg elég alapos, és érthető. Ha megfáztál, náthás vagy, esetleg csak ráparáztál, felhívod az orvosod, és kérdés nélkül kapsz egy hét táppénzt. Ehhez persze kell Európa talán legerősebb egészségügyi ellátó rendszere.”
A férfi történetével nem akarja a teljes német és a magyar egészségügyet párhuzamba állítani, szerinte
ez a kis bepillantás egy másik ellátórendszerbe inspiráló példaként szolgálhat, hogy lehet máshogy is csinálni, és itt nemcsak a koronavírusra gondolok.
Kiemelt kép: Getty Images
