Nagyvilág

A kongresszusi meghallgatások legnagyobb meglepetése, hogy szórakoztatóak voltak

Az amerikai sajtó Donald Trumpot támogató része igyekezett meggyőzni mindenkit, hogy az elnök ellen indított impeachment részeként tartott kongresszusi meghallgatások unalmasak és érdektelenek, amiket senki sem fog végignézni. Miért is lenne izgalmas, ahogy karrierdiplomaták száraz tényeket sorolnak órákon keresztül politikusok kérdéseire válaszolva? Ráadásul olyan tényeket, amiket egyszer elmondtak zárt ajtók mögött, és amiket aztán nyilvánosságra is hoztak, így bárki elolvashatta.

Nekem is voltak a kétségeim. Féltem, hogy a tucatnyi tanú napokon át tartó meghallgatása agyzsibbasztóan fárasztó, érdektelenségbe fulladó és fájdalmasan hosszúra nyúló lesz, egyetlen szórakoztató pillanat nélkül. Tévedtem. Már az figyelemreméltó volt, ahogy a beidézett tanúk sora egymás után erősített meg, hogy az amerikai elnök az Egyesült Államok külpolitikáját saját politikai érdekeire használta fel, és erről a Fehér Házban milyen sokan tudtak.

Rémisztő volt látni, ahogy a republikánusok a bizonyítékok ellenére védik Trumpot, miközben kérdéseik nyilvánvalóvá tették, nem tudják cáfolni az ellene felhozott vádakat, és stratégiájuk kimerül hamis összeesküvés-elméletek felmondásában, és a tanúk besározásában. Nem az érdekelte őket, hogy megtudják az igazságot, hanem Trump ügyvédjének szerepét játszva támadták a tanúkat.

Velük szemben lenyűgöző volt nézni az amerikai diplomatákat és nemzetbiztonsági szakértőket, akik nyilvánvalóvá tették, nem nézhetik tétlenül, hogy az Egyesült Államok elnöke a nemzetbiztonságot veszélyezteti, miközben csak azzal van elfoglalva, hogy megnyerje a választást. Felemelő volt látni, hogy nem fogják csak azért megváltoztatni a tényeket, mert az segíti az éppen hatalmon lévő elnök belpolitikai érdekeit.

A meghallgatások legnagyobb meglepetése azonban mégiscsak az volt, hogy mennyi érdekes, szórakoztató és olykor igazán vicces pillanattal szolgáltak.

Alexander Vindman alezredes aláz

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának ukránügyi szakértője, az amerikai hadsereg Irakot megjárt alezredese, aki harctéren szerzett sebesülése miatt megkapta a Bíbor szív kitüntetést, nem igazán örült, amikor a biztosság vezető republikánus tagja úgy szólította, hogy „Mr. Vindman”, és gyorsan jelezte is Devin Nunesnek, szólítsa úgy, ahogy az kijár: Vindman alezredesnek.

Megkapta tőle a magáét Jim Jordan republikánus kérdező is. Az ohiói politikus megpróbálta aláásni Vindman szakértelmét, azt állítva, hogy több kollégája és felettese is megkérdőjelezte szaktudását, köztük közvetlen főnöke, Fiona Hill is. Jordan pechjére Vindman felkészülten érkezett, és gyorsan előkapta Hill róla szóló értékelését, amiben olyanokat írt róla, hogy „a legjobb katonatiszt, akivel valaha is dolgoztam 15 éve tartó karrierem alatt”, valamint, hogy Vindman „briliáns, rendíthetetlen és tökéletes az ítélőképessége”. Jordan erre nem számított.

Amikor előkerült a segg

Nagy derültséget okozott Gordon Sondland nagykövet meghallgatása, amikor arról kérdezték, tényleg azt mondta-e Trumpnak egy telefonbeszélgetés alatt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „imádja a seggét”. Mármint Trumpét. Mire Sondland közölte, ez pont úgy hangzik, mintha ő mondta volna. Majd hozzátette, amikor Trumppal beszélget, csak úgy röpködnek a káromkodások.

Taps

A közönség tapsban tör ki, amikor Sean Maloney demokrata képviselőnek nagy nehezen sikerült Sondland nagykövetből kihúznia, hogy a korrupciós nyomozás, amire Trump rá akarta venni az ukránokat, az személyesen az elnöknek lett volna hasznos, és nem az Egyesült Államok érdekeit szolgálta volna. „Na, ugye, hogy nem volt ez olyan nehéz” – tette hozzá Maloney.

Kérdés? Az nincs.

A pillanat, amikor Marie Yovanovitch volt ukrán nagykövet felhívja a figyelmet arra, hogy Jim Jordan hozzá intézett kérdésében valójában nem is volt semmilyen kérdés. Jordan agya lefagyott, és csak hebegni-habogni tudott.

Kérdés? Az nincs. 2. rész

Jim Jordan bizonyítja, nem nagyon érdekli, mit is akar mondani a tanú, jelen esetben David Holmes, a kijevi amerikai nagykövetségi politikai tanácsadója.  Holmes hiába kérdezi, hogy válaszolhat-e a kérdésre, Jordan nem  hagyja.

Holmes arcra, amikor sületlenségeket hallgat

Nunes „végünk van” arckifejezése

Sondland nagykövet meghallgatása pusztító volt Trumpra nézve. Hogy ezt honnan lehet a legbiztosabban tudni? Nunes arcáról, amikor Sondland végzett, és szünetet rendeltek el.

https://twitter.com/aravosis/status/1197184057249062915

Ugyanezt a kétségbeesést érezte a republikánusok jogásza, a Nunes mellett ülő Steve Castor is. Közben Jordan idegesen tördeli a kezét.

Raja Krishnamoorthi demokrata képviselő arca, amikor a meghallgatások alatt híressé vált republikánus képviselőnő, Elise Stefanik odaszól hozzá, majd elfordul, a legjobb alapja egy csodás gifképnek.

Ki volt a meetingen, amit nem tartottak meg?

Sondland kiröhögi Jordant, amikor azt akarja megtudni, ki vett részt egy találkozón, ami nem történt meg. „A meetingen, ami soha nem történt meg. Ki volt ott?”

A betelefonáló, aki megnyerte az internetet

A C-SPAN amerikai közszolgálati televízió híres arról, hogy teret ad a nézőknek, akik betelefonálhatnak a műsorokba. A csütörtöki meghallgatások közben egyikük közölte: „Először is szeretnék bocsánatot kérni a korábban betelefonált idióták miatt, főleg az alabamaiak miatt. Másodszor csak annyit szeretnék mondani, hogy impeacheljék a szarházit. Szép napot!” A műsorvezető erre közli, hogy akkor egyelőre ennyi volt a telefonokból.

https://twitter.com/atrupar/status/1197573672313200640

Sokan nézték

Lehet, hogy republikánusok azt remélték, senkit sem fog érdekelni az öt napon át tartó meghallgatás-maraton, de akkor tévedtek. A Nielsen adatai szerint  átlagosan 12 millió néző követte élőben otthonában valamelyik televízióban a meghallgatásokat, és ebben nincsenek benne azok a milliók, akik valahol máshol nézték. Például az alábbi videón látható utasok, akik egy repülőgépen követték az eseményeket.

És plusz egy a végére

A volt ukrán nagykövet nem tudott észrevétlenül bemenni egy washingtoni dzsesszklubba két nappal azután, hogy tanúskodott. A közönség spontán tapsban és ovációban tört ki, amikor meglátták.

Kiemelt kép: Matt McClain / Pool via CNP /AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik