Majdnem két hónap telt el. A pennsylvaniai szövetségi fellebbviteli bíróság az Egyesült Államokban augusztus harmadikán alkotmányellenesnek minősítette és gyakorlatilag kiüresítette a U.S. Code Title 18 Section 2257 Regulations névre hallgató szabályzatcsomagot, mindenféle komoly sajtóvisszhang nélkül. Indoklása szerint a szabályzatcsomagban előírtak nem összeegyeztethetőek a szólásszabadsággal és a megalapozatlan házkutatástól való védelemmel. A 2257-es számú szabályzat arról rendelkezik, hogy a pornóproducereknek kötelező nyilvántartani a forgatásokon résztvevők korát, illetve arról, hogy az FBI ezeket a nyilvántartásokat bármikor ellenőrizheti.
Becslések szerint az internetes pornótartalomnak már most is körülbelül egyötödét teszi ki a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélés és kizsákmányolás. Csak hogy tiszta legyen: az internet durván egyharmada pornó. Ennek az egyötödéről beszélünk – egyelőre.
A pereskedés majdnem 14 éve folyik, a felperes Free Speech Coalition (Szövetség a Szólásszabadságért) így fogalmaz:
2005 óta harcolunk ezért, és több mint egymillió dollár volt eddig a perköltség. De bármilyen sokba kerül is ez a per, elképzelni sem tudok a miénknél nyomósabb érvet ennek az üzletágnak a támogatására. Ez a túlbonyolított, erkölcsi alapú szabályozás sok-sok milliós költséget okozott az iparnak, és a felnőtt producereket, a színészeket, a sajtót és egyéb munkatársakat kiszolgáltatta a szövetségi kormány súlyosan elfogult vádaskodásának. […] Ez a történelmi jelentőségű döntés hatalmas győzelmet jelent Szövetségünk számára, és szélesebb értelemben is fontos precedenst teremt a szólásszabadság ügyének.
Győzelmük valóban történelmi jelentőségű. A 2257-es szabályozás ugyanis nem csak a konkrét forgatások producereit igyekezte arra kötelezni, hogy szigorú nyilvántartást vezessenek – bár ennek az elmeszelése is éppen elég baj lenne –, hanem az úgynevezett másodlagos producereket is. Ők a szabályzat szerint többek között azok, akik a pornográf tartalmakat megjelentetik, sokszorosítják, összeállítják vagy műsorra tűzik, vagyis maguk a pornóoldalak üzemeltetői.
Fotó: Glenn Champman / AFP
Szövetség a Szólásszabadságért
Vajon kik ezek az elkötelezett szólásszabadság-hívők? A Free Speech Coalition (FSC) a pornóipar lobbiszerve, célja tehát a pornóipar profitérdekeinek kedvező törvényi közeg elérése. E nemes ügyre fordítható pénzük – így hatalmuk – tetemes. Legnagylelkűbb, gyémánt fokozatú adakozójuk a Mindgeek vállalat, amelynek nevét érdemes megjegyezni, ugyanis az ő piaci érdekeit képviseli az FSC a politikában.
Az FSC 1973-ban alakult, azóta is töretlenül, kíméletlenül és drámai sikerrel alakítja a törvényhozást saját szája íze szerint. Két nemezise a gyermekvédelmi törvények és a forgatásokon használt szereplők védelmét szolgáló szabályozások (például a Measure B a kötelező óvszerhasználatról és a forgatások egészségügyi engedélykötelességéről). Ahhoz, hogy a 2257-es rendelkezést az őt megillető jelentőséggel kezeljük, érdemes visszatekintenünk az FSC egy korábbi, hátborzongató perére.
A tinipornó diadala
Az FSC 2002-ben nyerte meg addigi legfontosabb perét. Ekkor a 1996-os Gyermekpornográfia Megelőzéséről rendelkező törvényt (Child Pornography Prevention Act – CPPA) támadták. Ez a törvény már azután született, hogy a feminista mozgalom sikertelenül harcolt azért, hogy a törvényhozás nők elleni erőszakként ismerje el a pornográfiaipar teljes tevékenységét és üldözze azt. Az FSC nem elégedett meg ezzel: problémája 2002-ben a CPPA azon rendelkezésével akadt, mely szerint a pornóproducerek nem használhatnak a pornográfia gyártásában 18 éven aluli, illetve 18 éven alulinak kinéző személyt. Fondorlatos érvelésük akkor az volt, hogy ha még csak kinézetében sem lehet gyerek az, akit aktus közben felvesznek – értsd megörökítik a megerőszakolását, az a szólásszabadságot sérti. Meg is nyerték a pert.
Ez adott utat annak, hogy a legnépszerűbb, nagyforgalmú oldalak szinte egyik napról a másikra megteljenek tinipornóval és annak különböző alfajaival, mint például a mostohalány-, a diáklány- és a bébiszitterpornó.
Az iparban a 24 éves nők már MILF-nek számítanak („mother I’d like to fuck” – „anya, akit megbasznék”). Persze gyakran díszletre sincs szükség: a gonzo pornó ( történet nélküli keménypornó) egyik legbevettebb tematikája maga a pornóipar, vagyis a kiszolgáltatott, fiatal lányok behálózása. Ál-szereplőválogatás, pénzért szopás, tini első döngölő-anál a maga nemes egyszerűségében mérgezi a társadalom pszichéjét, ahogy elmosódik a határ a fantáziának marketing-keresztelt pornóipari termék és a hétköznapi szexuális élet között. 2002 és 2013 között a „tinipornó” mind a Google-keresések száma, mind a pornóoldalak tartalmának hányada szempontjából megháromszorozódott. A világ egyik legnépszerűbb pornóoldalán évek óta vezeti a keresések listáját (csak néha váltja fel időlegesen a „leszbikus” keresőszó – ami ugyancsak megér egy külön misét).
Ezen a ponton megragadnám az alkalmat egy kisebb önismereti utazásra és feltenném a kérdést: az eddigiek után nagyobb vagy kevesebb kedve támadt az olvasónak pornófogyasztó férfiak otthonába küldeni a lányát bébiszitternek?
Pornókultursokk
A pornóipar befolyásának története természetesen nem áll meg itt: az a tanács, miszerint aki nem szereti a pornót, az ne nézze, egyenértékű azzal a tanáccsal, hogy aki nem szereti a légszennyezést, ne vegyen levegőt.
A pornófogyasztásnak ugyanis van egy lényeges tulajdonsága: érzéktelenít az erőszakra azzal, hogy erotizálja azt. Az iparoknak pedig egy másik: összefonódnak. A pornóipar által diktált, fiatal lányokat szexuálisan használó trendek – amelyek pornónak már unalmasak – megállíthatatlanul vándorolnak át a popkultúrába a zene-, a divat-, a film-, a szépség- és a reklámiparon keresztül. És a popkultúra segítségével beszivárognak a lányok felé támasztott elvárásokba is, amelyeknek meg kell felelniük, ha láthatóak akarnak maradni. Ezt nevezzük pornókultúrának.
Így válik teljesen általánossá és elfogadottá az a világ, amelyben a Barbie babát felváltja a Bratz, a 11-12 éves lányoknak csipkés push-up melltartót és tangát lehet vásárolni bármelyik ruhaboltban, a sminktrendek pedig a Youtube-on a pornóforgatások sminkeseit imitálják. A pornó saját szexképe alapján szexualizálja a gyerekkort és a közteret.
9 éves korukban már pornót néznek a fiúk
De hát a pornó csak fantázia, mondhatná erre bárki – és mondja is szinte mindenki. De ahogy Gail Dines szociológus, a pornográfia nemzetközileg elismert szakértője oly pontosan foglalta össze: a fantázia a fejben történik, a pornó pedig a kapitalizmus világbankjaiban. A százmilliárd dolláros ipar szereplői globális gazdasági folyamatok nyertesei és alakítói. És bár az olajozott marketinggépezet és a jól fizetett PR-cégek a szexuális forradalom félelmet nem ismerő szexpozitív hősévé avanzsálják az ipari szereplőket, a szexuális kultúránkat elsősorban vállalatok egyesülésének és azok profitmaximalizáló stratégiájának köszönhetjük.
Vegyük például a technológiát. A technológiára szokás úgy gondolni, mint ami magától fejlődik ahelyett, hogy fejlesztenék. Egyszer csak lesz, iránya pedig esetleges, talán még fogyasztói akaratot, belső vágyakat is tükröz. A pornóipar tevékenységének közelebbi vizsgálata – ha a pénz útját követi az ember – tökéletesen szemlélteti ennek az ellenkezőjét. Ahogy Theodor Roszak fogalmaz a technológiáról:
Egy megoldás problémát keres.
Sokszor hallani, hogy a pornóipar az internet fejlődésének köszönheti a növekedését. A valóság ezzel szemben az, hogy az internet köszönheti növekedését nagy részben a pornóiparnak. Olyan újítások, mint a forgalom profittá tétele (ez az ingyenes pornó illúziója), az internetes mikrofizetések technológiája, a fájltömörítés és -megosztás mind pornópénzt tudnak maguk mögött. Az ipar legutóbbi nagy húzása az okostelefonok HD-videó kapacitásának növelésébe fektetett tőke volt, annak érdekében, hogy elérjenek fogyasztókat olyan országokban is, ahol sokan élnek egy háztartásban (mint például Indiában), az okostelefon terjedésének jövedelmező tüneteként pedig elérjék a gyerekeket világszerte.
Az átlagéletkor, amikor egy fiú elkezd pornót nézni, különböző kutatások szerint momentán 9 és 11 év között van. Ha még vissza tudunk emlékezni az okostelefon előtti életre, akkor tegyük meg, és ezt követve ízlelgessük azt a tényt, hogy a pornóipar és szövetségesei ebben a percben is a virtuális valóság kutatásba tolja a tőkét.
Pornográfusok alakítják a szexualitásunk
A globális gazdasági folyamatoknak és a technológiai fejlesztésekből származó előnyének köszönhetően az egykor Menwin néven futó vállalat mára a Mindgeek pornó-konglomerátummá nőtte ki magát. Szinte teljes monopóliuma van a mainstream pornó terjesztése felett a világon. Olyan oldalakat tudhat magáénak, mint a Pornhub, a Redtube vagy a Youporn, továbbá a Brazzers filmstúdiót, de ők menedzselik a Wicked Pictures és a Playboy oldalait is – csak hogy párat említsünk a listából.
Ez azt jelenti, hogy a világ minden táján ennek az egy vállalatnak a vezérei döntenek arról már elég hosszú ideje, hogy mi az, amit majd a fiaink találnak, ha a Google-től kérdezik meg, mi a szex, és hogyan kell azt csinálni. Ilyenkor például a „money shot”-tal találkoznak, vagyis az arcra élvezéssel, amit azért hívnak így, mert az iparban köztudott, hogy eddig kell kibírnia egy nőnek a forgatást ahhoz, hogy megkapja a pénzét. Szexuális felvilágosítással kapcsolatos szavakra keresve, a találatok 66%-a pornó. A fiúknak így esélye sem nyílik autonóm szexualitás kialakítására, amelynek ők maguk a forrásai, nem pedig a pornográfusok.
A 2257-es rendelkezés kiüresítésével még égetőbbé vált probléma ezen felül a terjesztés és a gyártás viszonya a pornóiparban. Ugyanis a visszaforgatott profit nagy része a terjesztésbe megy, a gyártásban a kiadások csökkentése a cél. Így bár a terjesztés a Mindgeek és még pár nagyobb cég kezében koncentrálódott, a gyártás egyre inkább kicsi, márka nélküli producercégekbe fragmentálódik és offshore költözik, köztük kiemelten Magyarországra.
Mivel van Európában nekünk valamink, ami nekik kell: szegény, fehér nők és lányok. Ki emlékszik még arra, amikor 2015-ben a Gellért-hegy közepén egy fiatal nőt meztelenül kalodába zártak, a hasára a SZÉGYEN szót vésték fel és úgy baszták? Ennek vagyunk a célországa.
Ezen a ponton válik csak igazán világossá miért kell, hogy érdekeljen minket Magyarországon a 2257-es rendelkezés sorsa. A Mindgeek ugyanis másodlagos producerként a 2257-es rendelkezés értelmében mostantól minimálisan sem érdekelt abban, hogy ne terjesszen gyerekekkel való szexuális visszaélésről készült felvételeket és generálja az itthoni gyártást. Nyilván terjeszteni és gyártatni fogja, hiszen ezért ölt bele az FSC egymillió dollárt és 14 évet, ezt már a történelemből, az Aschcroft vs. FSC kapcsán igazán megtanulhattuk.
Halász Sári
Kiemelt kép: Gabriel Bouys / AFP
