Megkockáztatjuk, hogy Paks lakosságának jelentős része nem hallott még az angliai Somerset megyében található Bridgwaterről. A neten fellelhető képek szerint nagyon hangulatos városkáról van szó, ahol közel kétszer annyian laknak, mint a Tolna megyei városban, a Duna helyett pedig a Parrett folyó mentén terül el.
Első pillantásra nincs sok közös dolog a két településben, hogy mégis párhuzamba állítjuk őket, annak az az oka, hogy mind Paks, mind Bridgwater mellett egy-egy olyan atomerőmű-bővítés fog megvalósulni, amelyet meglehetősen kritikus hangok kísérnek. Nem csoda, hiszen mindkét esetben hatalmas beruházásról van szó. A jelenlegi adatok szerint a Hinkley Point C névre hallgató új bridgwateri reaktor 20,3 milliárd angol fontba, azaz 7000 milliárd forintba fog kerülni. A paksi bővítés konzervatívan becsült ára 4000 milliárd forint lesz. Összehasonlításképpen, amint az lenti ábránkon látható, a Hinkley Point C árából majdnem kétszer meg lehetett volna rendezni a 2012-es londoni olimpiát, a paksi beruházás árából pedig 10 négyes metrót lehetne építeni.
Az is közös a két atomerőmű-projektben, hogy az Európai Uniótól nem kaptak rögtön zöld utat, a brit beruházással kapcsolatban Ausztria a bírósághoz is fordult, míg a paksi bővítés esetében az is felmerült, hogy politikai alkuk következtében bólintott rá az Európai Bizottság.
Bár a politikai környezet Nagy-Britanniában és Magyarországon más, a Guardian részletes cikke alapján érdemes megnézni, milyen körülmények között fog majd megépülni a britek Paks II-je, a Hinkley Point C.
Évtizedes álom
Amint az a nevéből is kiderülhet, az új bridgwateri atomreaktor a harmadik lesz a településen. A Hinkley Point A-t 1965-ben adták át, majd azt követte a B-reaktor 1976-ban. Előbbi egészen 2000-ig működött, míg utóbbit a tervek szerint 2023-ban fogják lekapcsolni. Más kérdés, hogy addigra nem is biztos, hogy a helyükbe lépő C-reaktor elkészül, ugyanis egyelőre 2025-re tervezik az indítását, holott korábban már azt is megígérték, hogy már 2017-ben már az ott termelt energia segítségével süthetik meg a karácsonyi pulykát a környékbeli lakosok. Nagy-Britanniában 1995 óta nem épült új atomerőmű, és fennáll a veszély, hogy mire tényleg elkészül, az atomenergia jócskán elavult technológiának fog számítani.
Pedig nem egy hirtelen kigondolt ötletről van szó, a bővítés ötlete már a ’70-es, ’80-as években felmerült. Margaret Thatcher 1987-es kormányra kerülése után rögtön nekiláttak az energiaszektor privatizációjának, ám az gyorsan kiderült, hogy az atomerőművek senkinek sem fognak kelleni, így azok egyelőre állami tulajdonban maradtak. A ’90-es évek közepén a modernebb atomerőműveket átvette a British Energy (BE) nevű magáncég, de kijelentették, hogy anyagilag nem éri meg nekik felhúzni a Hinkley Point C-t.
Egy, a Tony Blair második miniszterelnöki ciklusa idején készült, 2002. februári kormányzati jelentésben arra jutottak, hogy ha épül is új atomerőmű Nagy-Britanniában, azt a magánszférának kell megvalósítania, mert az államnak nem éri meg. Egy évvel később minden arra mutatott, hogy a C-reaktor soha sem fog elkészülni, aztán 2006-ra éles fordulatot vett az ügy, és hirtelen nagyon fontos lett a Hinkley Point kibővítése.
Hatékony PR-munka
A Guardian a pálfordulást az atomlobbi sikeres PR-munkájával magyarázza. A korábbi politikusokat is magában foglaló lobbisták csoportja minden platformon a „nukleáris reneszánsz koráról” beszélt: a 2003 és 2006 folyó reklámhadjárat egyik fő üzenete az volt, hogy a megújuló energiaforrások megbízhatatlanok, a tengerentúli gázimport pedig politikai szempontból sérülékennyé teszi az országot. 2006 júliusában aztán egy kormányzati dokumentumban is arról írtak, hogy új atomerőművekre van szükség ahhoz, hogy tiszta és főképp elegendő energia legyen a jövőben. A Greenpeace rövidesen pert indított a kormány ellen a programban leírtak miatt.
2007 júniusában Tony Blairt Gordon Brown váltotta a miniszterelnöki székben. Érdekes véletlen, hogy az új kormányfő fivére, Andrew Gordon ebben az időszakban a francia energiaipari óriásnak, az EDF-nek volt a kommunikációs igazgatója, bár Gordon Brown tagadja, hogy a testvérével bármikor is beszéltek volna az energiapolitikáról. Mindenesetre a 2008-as gazdasági válság kirobbanása után a magáncégek, mint például az E.ON sorra kihátráltak az új reaktor finanszírozásából és az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy a kormány eladja a részesedését a British Energyben. Az EDF is bejelentkezett és nyert.
De milyen áron?
A Hinkley Point C kritikusainak egyik fő érve a beruházás ellen, hogy a brit kormány rendkívül előnytelen üzletet kötött. Ennek főként az az oka, hogy mindenképpen véghez akarták vinni az építkezést, és ehhez bármilyen megoldásra hajlandók voltak. A vége az lett, hogy a kormány megegyezett az EDF-fel egy fix árban a C-reaktor működésének első 35 évére vonatkozóan. 2012-ben ez 92,5 angol font volt megawattóránként, amely az infláció arányában növekedhet.
És ehhez jön még az is, hogy a megújuló energiaforrások, mint a szél- vagy napenergia által termelt áram ára egyre csökken, míg a C-reaktor építési költsége egyre emelkedik, cikkünk írásának időpontjában az eredetileg tervezett ötszöröse.
Az EDF-nek fizetendő összeg annyira magasnak tűnt, hogy az Európai Bizottság (EB) is vizsgálódni kezdett és megállapította, hogy a fix ár valóban igazságtalan az EDF versenytársaival szemben. Az is kiderült, hogy amikor a kormány 2012-ben a fix árról tárgyalt az EDF-fel, megbízták a LeighFischer tanácsadó céget a beruházás költségvetésének kiszámolásával. Azt már 2017-ben hozták nyilvánosságra, hogy
A 2014-ben kiadott jelentésében a bizottság azt is nehezményezte, hogy a brit kormány állami garanciát vállal az EDF által a beruházásra felvett piaci hitelekre is. Az EB végül engedélyt adott a beruházásra, Ausztria azonban annyira felháborodott a döntés ellen, hogy bíróság elé viszi az ügyet.
A Guardian helyszínre látogató újságírója szerint a jövendőbeli reaktor helyén jobbára nagy sártenger van és a környékbelieket az építkezésre elkalauzoló idegenvezetők szerint is csúszik a kivitelezés. Pedig 2015-ben újabb befektető lépett a színre. A kínai állami tulajdonban álló CGN nevű cég 2 milliárd fontos befektetésével megszerezte a tulajdonjog egyharmadát. A segítség jól jön, ugyanis a nehéz terepen még a betonalap lefektetése sem megy egyszerűen, a kínaiak pedig a szakértők szerint nagyon értenek a bonyolult építőipari munkákhoz. Az árát pedig majd az eljövendő generációk fizetik meg.
Kiemelt kép: Matt Cardy/Getty Images
