A NATO állam- és kormányfői általában kétévente szoktak találkozni azért, hogy a katonai szövetség tevékenységét áttekintsék, és meghozzák a legfontosabb döntéseket. Amikor az Egyesült Államokban elnököt választanak vagy jelentős évforduló van, akkor külön is találkoznak. A mostani minicsúcs apropóját azt adta, hogy Donald Trump amerikai elnökként még nem járt Europában, és még nem találkozott a szövetség többi vezetőjével sem, legfeljebb kétoldalú találkozókon.
Kampánya során elavultnak nevezte a katonai szövetséget, és megkérdőjelezte országa elkötelezettségét a kollektív védelem iránt. A beiktatása után aztán minden megváltozott, miniszterei egytől egyig jelezték találkozóikon, hogy „az nem úgy van”, az elnök számít európai szövetségeire. Trump még abba is belement, hogy a NATO-főtitkárral való egyik korábbi találkozóján szó szerint megcáfolja korábbi önmagát. „A NATO többé nem elavult” – mondta áprilisban, és ilyen korrekciót azért ritkán látni egy amerikai elnöktől.
Fotó: Europress
Pénz, pénz, pénz
A brüsszeli találkozó egyik központi témája a pénz volt, legalábbis ez az, ami Trumpot a leginkább érdekelte. A NATO-ban jelenleg központi kérdés, hogy ki mennyit költ a védelmi kiadásokra. 2014-ben a tagországok közösen ígéretet tettek arra, hogy 2 százalékra fogják emelni védelmi költségvetésüket. Abban az időben mindössze négy ország, Nagy-Britannia, Észtország, Görögország és Lengyelország teljesítette ezt a 25 európai tagországból.
Az azóta eltelt három évben a legtöbb ország elkezdte a saját védelmi költségvetését emelni, Románia és Litvánia pedig idén már el is érte a két százalékot, ami a Fehér Ház részéről jelentős elismerést váltott ki.
Miért van szükség több forrásra? Mert a NATO a tehermegosztásról (is) szól, az USA nem kívánja egyedül szavatolni Európa biztonságát, hanem elvárja a partnereitől, hogy maguk is járuljanak ehhez hozzá. A szórás elég nagy volt az elmúlt két évtizedben, voltak országok amelyek az elvárt két százalék körül költöttek védelemre, és voltak, amelyek 0,8-1,2 százalékot csak (köztük Magyarország és Németország).
Trump, aki az üzleti szférából érkezett, különösen érzékeny minden olyan kérdésre, ami pénzügyeket érint, és a NATO-ból sokáig csak annyit kívánt megérteni, hogy nem mindenki fizeti a részét. Maga a probléma persze régi, már Bush és Obama elnökök alatt is rendszeresen kérte az USA a nagyobb ráfordítást.
Ez nem valami öncélú elvárás. Az extra forrásokból lehetővé válik a haderők modernizációja, és a már meglevő eszközök hadrafoghatóságának növelése. Németországnak például hiába van több mint félszáz szállítóhelikoptere, ha azoknak csak a fele, harmada tud felszállni, mert nincs pénz a mindegyik rendszeres karbantartására. A kelet-európai haderőket még inkább érinti ez a kérdés, nem véletlen, hogy Magyarországon is egyre többet hallani a régi helikopterek lecseréséről, új járművek beszerzéséről. Több pénzből többet lehet gyakorlatozni, ami most az orosz kihívással újból időszerűvé vált. A NATO megnövekedett aktivitása azt jelenti, hogy a tagországok most már nemcsak a távoli missziókban vesznek részt, hanem a Baltikumba vagy Romániába is küldenek alakulatokat hónapokra.
Harc a terrorizmus ellen
Ha valami égető problémát jelent az europai országoknak, az a terrorizmus. A NATO minicsúcsára épp a manchesteri terrortámadás után került sor, és a közel-keleti erőszak miatt kialakult menekült- és migránshelyzet is komoly kihívást jelent az országoknak. Az USA régóta szerette volna, ha a NATO mint szervezet csatlakozik az Iszlám Állam elleni globális koalícióhoz, de ez idáig elmaradt. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy néhány nagy európai tagország nem akarta, hogy a szervezet neve összekeveredjen ezzel a háborúval, és valószínűleg az Obama-kormányzat sem szorgalmazta ezt annyira.
Trumpéknál viszont a kezdetektől megjelent az igény a NATO részvételére, amelynek egyébként konkrét gyakorlati haszna nem lenne. Amivel tud segíteni a NATO, néhány felderítőgép támogatásával, azt már eddig is megtette. A részvételének inkább szimbolikus jelentősége lett volna, a teljes egység kimutatása. De az amerikaiak elérték, amit akartak, mert a NATO-csúcs egyik konkrét eredménye ez lett.
A NATO ráadásul külön is szerepet vállal, ha nem is a harcban, de a harc támogatásában. A katonai szervezetnek kiképzői és tanácsadói vannak Jordániában és most már Irakban is azzal a céllal, hogy támogassák az iraki hadsereg és rendőrség kiképzését. Ez nagyon kislétszámú és alig látható misszió, amely persze nem sok vizet zavar a koalíció több ezer fős kiképzői és légiháborús tevékenységében.
Botrány a törökökkel
A meglepetést politikai értelemben Törökország szállította a csúcson. Ankara viszonya az elmúlt években több országgal, sőt az USA-val is feszülté vált több alkalommal. Mivel a Incirlik török légibázison amerikai atomfegyverek és több NATO-tagország repülőgépei állomásoznak, ezért bizonyos tekintetben Törökország zsarolni tudja saját szövetségeseit. A török-ciprusi szembenállás miatt a NATO–EU-együttműködés is sokszor akadozik (előbbi a NATO-nak, utóbbi az EU-nak tagja, így kölcsönösen blokkolni tudják a két szervezet munkáját).
Most Brüsszelben a török vezetés azzal okozott meglepetést, hogy blokkolta Bécs részvételét a koszovói misszióban. Mivel Ausztria nem tagja a NATO-nak, a balkáni katonai misszióban csak a tagok egyetértésével vehet részt. Ezt elégelte meg most Törökország arra válaszul, hogy napokkal korábban az osztrák vezetés felvetette, hogy meg kellene végre szakítani az EU-csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Az osztrákoknak legalább olyan fontos Koszovó, mint Magyarországnak, ez abból is látszik, hogy majd’ 500 katonájuk állomásozik az országban, ami a teljes misszió több mint tizede (a magyar kontingens 350 fős).
Afganisztán továbbra is téma. Az ország leginkább csak akkor tud bekerülni a hírekbe, ha Oroszország szerepe kerül elő, illetve ha a tálibok vagy az Iszlám Állam valamilyen súlyos támadást hajt végre. Az USA létszámemelést tervez, és nem tudni, miként csatlakozik ehhez a többi tagország. Döntés most nem született, majd a közeljövőben. Lesznek országok, amelyek nem csatlakoznak az emeléshez, és lesznek, amelyek fontosnak tartják hogy újra kimutassák transzatlanti elkötelezettségüket.
